Időjárás – A ciklon távozik, a szaharai por ott marad mindenhol

Távolodik a hazánk időjárását meghatározó ciklon és vele együtt az esős, borongós, fejfájós idő. A csapadék – amelyre szerdán is lehet még számítani – azonban afrikai eredetű porral keveredik, szép naplementéket és koszos autókat hagyva maga után. 

2024. március 12., 19:36

Szerző:

Ciklonok és a hozzájuk tartozó időjárási frontok hálózzák be kontinensünk középső, illetve nyugati részeit. Ezeken a tájakon általában felhős, csapadékos az idő, a legtöbb helyen az enyhe idő hatására eső a jellemző csapadékforma. A legtöbb eső az Egyesült Királyság déli felében, és a hazánk nyugati részével határos országokban esett.

Az említett területeken 30-50 mm csapadék gyűlt össze 24 óra leforgása alatt. Magasnyomás Európa déli részei felől az Ibériai-félsziget felé, valamint a Fekete-tenger felől a Kelet-európai-síkság irányába húzódik. Területeiken napos idő a jellemző, de helyenként pára-, ködfoltok képződnek. 

A fent említett ciklonok közül az egyik továbbra is a Kárpát-medence fölött tartózkodik, és a következő 36 órában egyre keletebbre vonul. Szerdán még szórványosan várható belőle eső, zápor, majd határozott felhőzetcsökkenés kezdődik.

Várható időjárás az ország területén szerda éjfélig:

Míg a Dunántúlon és a középső tájakon erősen felhős vagy borult lesz az ég, és eső, zápor is előfordulhat, addig másutt szakadozottabb felhőzetre számíthatunk. Éjjel főleg a középső tájakon és a Dél-Alföldön lesz a legkevesebb felhőzet, arrafelé pára, köd is képződhet, majd hajnaltól északkelet felől ismét felhősödés kezdődik. A Dunántúlon, majd az éjszaka második felétől északkeleten is előfordulhat eső, zápor. 

Szerdán többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, szórványosan, de egyre inkább keleten várható további csapadék. Az északnyugati szelet a Dunántúlon erős, a Kisalföldön viharos lökések kísérik, érezhetően szerda estére veszít erejéből a szél. 

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2, 9 fok között alakul.

A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán általában 9 és 15 fok között várható.

Mivel a felettünk lévő ciklon lassan kelet felé távolodik, így fokozatosan gyengülő és megszűnő hideg fronthatásra kell számítani. Legáltalánosabb panaszként még fejfájás, migrén jelentkezhet.

Por a porhoz

Az elmúlt hónapokban a Copernicus Atmosphere Monitoring Service (CAMS) három jelentős időjárási helyzetet is megfigyelt, amikor nagyobb mennyiségű szaharai por érkezett az Atlanti-óceán és Európa fölé – figyelmeztet közösségi oldalán a HungaroMet. Ilyen esetekben a por esővel keveredve lerakódhat a talajszintre, hatással lehet a légkör összetételére, a felhőképződésre, és ködös égboltot, látványos naplementéket hoz létre. Emellett nagy koncentrációban sajnos rossz levegőminőséget is okoz.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Dimény András / 168)