Meleg lesz, de ma sem maradunk eső és vihar nélkül, az Alföldet jégeső is verheti
Kedden a nap első felében többnyire erősen felhős, borult lesz az ég, csak helyenként, rövid időre szakadozik fel a felhőtakaró, de
délutántól a legtöbb helyen néhány órára kisüt a nap.
Sok helyen lehet eső, zápor, Keleten főleg zivatar. A Dunántúlon az északnyugati szél megélénkül, az intenzívebb zápor, zivatar idején akár viharossá is válik. A hőmérséklet 21 és 27 fok között alakul, a tartósabban felhős tájakon ennél pár fokkal hűvösebb is lehet. Késő estére 15 és 21 fok közé csökken a hőmérséklet.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat külön-külön figyelmeztetést adott ki az eső, a zivatar, illetve a felhőszakadás veszélye miatt:


Reggel az ország középső harmadában lehet dörgés, villámlás egy-egy helyen. A nap második felében a nyugati országrész kivételével fordulhatnak elő zivatarok, leginkább a Dunától keletre. Intenzív zivatar az Alföld északkeleti részén (Nyírség, Hajdúság) valószínű, felhőszakadás (30-50 milliméternyi csapadék), jégeső és 60-70 km/óra feletti szél is társulhat hozzá.