Könnyebbé teszi a kormány a vendégmunkások érkezését

Úgy alakítják át Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságot (OIF), hogy gyorsabbá válhasson az ügyek, többek között a vendégmunkások eljárásainak intézése.

 

2023. augusztus 17., 14:52

Szerző:

Az Orbán Viktor által jegyzett rendelet szerint szeptembertől az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságon belül létrehoznak egy új Központi Regionális Igazgatóságot – írja a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletet idézve a Népszava. Ennek egyik feladata az esz, hogy a regionális idegenrendészeti igazgatóságok között szükség esetén elossza az ügyeket. Azt, hogy pontosan milyen ügyekről van szó, nem részletezi a kormányrendelet, de biztosan azok közé tartoznak a vendégmunkások eljárásai is.

A területet ismerők szerint jó eséllyel a regionális igazgatóságokra háruló, már így is jelentős munkateher csökkentése, az ügyintézés felgyorsítása lehet a cél.

A KSH szerint tavasszal már 81 ezer külföldi dolgozott Magyarországon, és munkaerőkölcsönzők szerint havonta 800-1000 fővel nő ez a szám. Egy év alatt a duplájára nőtt az ázsiaiak, ezen belül is a mongolok, vietnamiak és miként a statisztika fogalmaz, az „egyéb ázsiaiak” – például filippínók, malájok, indonézek – aránya. Akad olyan autóipari cég, ahová már nem is vesznek fel magyar munkavállalót – írja a Népszava.

Hozzáteszik: a vendégmunkástörvény szerint a hatóságok csak egy meghatározott vendégmunkáskvótáig adhatnak ki tartózkodási és munkavállalási engedélyt, így a jogszabály szerint az adott országból fogadható munkavállalók számát a terültért felelős szakminiszter állapítja meg.

(Kiemelt kép: az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság Budapesti és Pest Megyei Regionális Igazgatóság cégtáblája a főváros XI. kerületében, a Budafoki úton lévő központi hivatal épületén. MTVA/Bizományosi: Róka László)