Ide is eljutottunk: kihallgatják Gyurcsányt

Ártatlan - mondja magáról Gyurcsány Ferenc. Abban viszont nem biztos, hogy ezt be is tudja majd bizonyítani magáról. Hívei persze már most hisznek neki. Amíg Gyurcsány beszél, ők hallgatnak. Addig maradnak némán a Központi Nyomozó Főügyészség előtt, amíg vezetőjük onnan ki nem sétál.

2011. október 3., 12:50

A volt kormányfőt hivatali visszaélés miatt hallgatja meg az ügyészség a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben. A vádhatóság szerint a telekcsereügylettel Gyurcsány Ferenc túllépte hatáskörét - írta az

fn.hu.

A szocialista politikus szerint ezt semmi sem támasztja alá, az ellene indult eljárás egyszerűen egy koncepciós per, amelyben - mint a 168 Órának mondta - „már kész is a vádirat”, Polt Péter csak arra vár, hogy "a mai hatalom által kinevezett bírók közül választhassa meg, ki is ítélkezzen felette”. Gyurcsány Ferenc ugyanakkor úgy vélte, nem veszik őrizetbe, és nem helyezik előzetes letartóztatásba. A volt kormányfő azt is megismételte, hogy nem akar "egy harc szimbólumává válni (...) mártír, hős lenni”. A volt miniszterelnök egyébként korábban jelezte, hogy gyanúsítotti kihallgatásán készüljön kép- és hangfelvétel, amelyből másolatot kér.

Valami titok lappang

Bócz Endre a minap az ÉS-ben úgy vélte: a hivatali kötelességszegés, visszaélés, a hatáskör túllépése csak fegyelmi vétség; bűncselekménnyé akkor minősül, ha szándékosan, céltudatosan követik el. A volt fővárosi főügyész nem tudja, megáll-e a vád, ha a legfőbb ügyész valóban csak annyival áll elő, hogy az exminiszterelnök a befektetőket „támogatásáról biztosította, s ezzel lényegében döntést hozott a beruházás jövőjéről”. Bócz Endrének van egy különös megjegyzése: „Valami titoknak kell itt lappangania.”

Nem lesz kesztyűs kéz

"A mentelmi jog kiadásától kezdve a politikus olyan személynek tekinthető, mint bárki más átlagállampolgár, mind a kényszerintézkedéseket, mind a nyomozási cselekményeket illetően. Semmiféle védettség nem vonatkozik rá, nem bánnak vele kesztyűs kézzel” – mondta korábban az fn.hu-nak Tóth Mihály büntetőjogász. A Magyar Jogász Egylet Büntetőjogi Szakosztályának titkára, a Pécsi Tudományegyetem Büntetőjogi Tanszékének vezetője szerint hivatali visszaélésért három évet, de pénzbüntetést is lehet kapni, ami semmilyen esetben sem indokolhat személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedést. Tóth Mihály biztos benne, nem lesz sem látványos külsőségek közepette zajló, sem hétköznapi őrizetbe vétel. Ha az eljárás során új, terhelő adatok vetődnek fel, elvileg szóba kerülhet, hogy ne szabad lábra helyezés mellett folyjék az eljárás - tette hozzá a büntetőjogász, aki szerint Gyurcsánynál szökéstől és elrejtőzésétől nem kell tartani, az összebeszélés, a bizonyítékok meghiúsításának, elrejtésének veszélye sem életszerű.

Gyurcsány Ferenc korábban többször írt, nyilatkozott arról, hogy ebben az ügyben csak az ártatlansága biztos, más nem, mivel „Magyarország egypárti féljogállam lett, ahol a Fidesz uralma kiterjed az igazságszolgáltatás bizonyos területeire is.” A volt kormányfő abban nem biztos, hogy ártatlanságát vádlóival szembe bizonyítani tudja, de abban igen, hogy még a vele nem szimpatizálók is megértik: ártatlan.

Nincs új a Nap alatt?

A Sukoró-ügy kapcsán a volt kormányfő írásos kérdést tett fel Orbán Viktornak, azt tudakolva, milyen szerepet játszott az Audi győri beruházásának támogatásában. A kormányfő helyett jobbkeze, Matolcsy György válaszolt, éspedig azt, hogy a kormány az előző kabinet idején készült vagyonértékelés alapján értékesítette az állami földet a beruházónak, előtte a miniszterelnök fogadta az Audi képviselőjét. A megbeszélésről emlékeztető, hangfelvétel illetve jegyzőkönyv nem készült. A befektetőnek adott sok milliárd forintot kitevő állami támogatás mértékét meghatározó számításról, tanulmányról nem tudni, ami Gyurcsány Ferenc szerint azt jelenti, hogy "nincs új a Nap alatt. A miniszterelnöknek feladata, hogy tárgyaljon befektetőkkel, és ha az ország számára előnyös beruházásról van szó, akkor segítse annak megvalósulását. Ez hivatali kötelessége".

A királyok városától a luxusautókig

A Sukoróra tervezett gigaberuházásról az első hírek 2009. februárjában érkeztek. A helybeliek szinte azonnal tiltakoztak, és a jövő nemzedékek országgyűlési biztosához fordultak. Az akció élére állt az Élőlánc Magyarországért, de Európa legnagyobb üdülője ellen szót emelt Fa Nándor vitorlázó is, aki - talán - elsőként beszélt "nagyszabású ingatlanspekulációról".

Néhány hónap múlva a Fejér Megyei Főügyészség vádat emelt, mert Joáv Blum "olyan sukorói címet jelölt meg állandó lakhelyéül, amelyet valójában nem is használ. (A vád alól Joav Blumot nemrég felmentették). Gyurcsány Ferencet két éve a Lehet Más a Politika frakcióvezetője jelentette fel. Schiffer András pártja egyébként szintén párhuzamot vont a King's City és az Audi között, mondván a gyárépítéssel európai jelentőségű természeti értékek semmisülnek meg, a kiemelt beruházással út nyílik a korrupciógyanús esetekhez.

Néma őrség várja Gyurcsányt

A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform tüntetést jelentett be a rendőrségen a volt miniszterelnök ügyészségi meghallgatásának időpontjára, a Központi Nyomozó Főügyészség elé. A tömörülés szerint "Gyurcsány Ferenc ellen koncepciós eljárás folyik. A vád koholt, a büntetőeljárás nem az igazságot, hanem a hatalmat szolgálja. Ilyen eljárás a Rákosi-korszak és az ötvenhatos forradalmat követő megtorlás óta nem volt", amit a demokrácia hívei nem tűrhetnek szó nélkül. A Demokratikus Koalíció "néma őrséget" szervez a köztársaság, a demokrácia, a jogállam védelmében. Addig állnak némán a főügyészség előtt, amíg onnan Gyurcsány Ferenc ki nem sétál.

További határidők

Nyomozásra a törvény - első körben - két hónap határidőt ad a Központi Nyomozó Főügyészségnek, de ez többször is meghosszabbítható. Egy fix szabály viszont köti a hatóságot, mégpedig az, hogy a gyanúsítottkénti kihallgatástól számított két éven belül pontot kell tenni az ügyészségi eljárás végére: vádat kell emelni, vagy meg kell szüntetni az eljárást. Normális körülmények között persze egy nyomozást két hónapon belül kötelező befejezni, az ügyészségnek ezt követően harminc, kivételesen hatvan napja van arra, hogy a vádemelésről határozzon. Onnantól a bíróság kezében a döntés - mondta Tóth Mihály.