Huszonegy éves kapitány

– Az építkezés fázisában járunk – mondja gondterhelten az ifjú elnökségi tag, és ez már majdnem „előpolitikusi” fordulat, egy Szijjártó Péternek is becsületére válna, de ne legyünk gonoszak: látszik, hogy profiknál tanul.

Turi Tamás – még gimnazistaként – 2007-ben a Klubrádió és az ATV irányából indult az SZDSZ felé. A média politikai áldozata ő.

– Azelőtt nem érdekelt a politika, csak a történelem. 2007-ben, a nagy reformviták kezdetén kezdtem érezni, van értelme a nyilvános diskurzusnak. Hogy igazi kérdésekről beszélünk. Egészségügyről, oktatástól, tandíjról. Húsz éve rögzült állapotokat próbálunk meghaladni, amelyek persze ma is fennállnak.

Tamás kesernyésen teszi hozzá: az eredmény katasztrofális. Tanulságos volt látni, ahogy az emberek leszavazták, eltörölték, szétzúzták a tandíjat (és az egészségügyet). Havi tizenötezer lett volna a tét, megfelelő ösztöndíjrendszerrel kombinálva.

– Most majd a tízszeresét kérik. De levél sem rezdül. Igaz, a reform szót ki sem merte mondani senki.

Kuncze-párti

Turi Tamás, a gimnazista akkor kezdett az SZDSZ-hez közeledni, amikor az már „felfele oszlott”. Ma is rendíthetetlen Kuncze-párti.

– Az ő visszavonulása után olyan emberek cincálták szét a pártot, akiknek fogalmuk sem volt arról, mit akarnak majd kezdeni vele. Csak a pénzt, a töredék hatalmacskát, a címet látták a hátralévő rövid időre. A jövő már nem érdekelte őket.
Elkezdődött a liberális haláltánc.

– Kóka és Fodor habitusa sosem vonzott – vallja be Tamás töredelmesen. – Inkább taszított. De nagyon.
Mire megy egy politikai párt, amelynek utolsó, végsőkig elszánt szavazói vezetőiket „taszító egyéniségnek” látják? Abban azért megegyezünk, hogy Magyarországon megszűnt egy erősnek és befolyásosnak számító liberális párt, s ezzel nem számolt el soha sehol senki.

De a szavazók valahol bujkálnak, Tamás szerint leginkább az LMP és a gyurcsányi DK táján. Ám leginkább a senki földjén. Tamás a legkevésbé sem hiszi, hogy a szocikhoz áramlottak volna. Olyat egy rendes liberális nem tesz.

– Az én családom sem liberális família – vallja be mosolyogva.

Tamást azért szabad szellemben nevelték. Bár a szülők vallásosak, a pólyában nem kereszteltették meg, hogy érett fejjel döntsön erről.

– Tizennégy évesen katolikus szerettem volna lenni. Sajnos nem sikerült – teszi hozzá szűkszavúan.

De ennyi még belefér egy harmadéves joghallgató portréjába. Tamás karakterét az teszi rendhagyóvá, hogy egy „rendes vidéki gyerek”, harmadéves egyetemista, perfekt németnyelv-tudással, miért nem követi új idők új szavát. Miért nem jobbikos (bölcsészkörökben ez ma a menő) vagy „radikálfideszes”. Tamást érik is apróbb inzultusok „hallgatói körökben”. Néha beszólnak: „A régi szemetek szekértolója lettél.”

– Lepereg rólam – mondja blazírtan. – Nekem jó történelemtanárom volt, de ezen a pályán borzasztó alakok vannak.
Bajosan vitatható, hogy évek során erős jobboldali szubkultúra szerveződött. Már mindenük van: zenekaraik, rappereik, kiadóik, portáljaik, lapjaik.

– Addig adják alájuk a lovat, mígnem erős gazdasági csoportok is pénzelni kezdik őket – mondja az egyetemista.
Furcsa hallgatni egy esküdt liberálist, akinek nemhogy legendás „demell” éveiről nincs emléke, de a rendszerváltás is ősvilági ködbe vész. A Szabadelvű Polgári Egyesület néha a Margit körúton, a Budai Liberális Klubban tartja összejöveteleit. Mondom Tamásnak: akkor jártam ott, amikor Tölgyessy elnöki kampányáról tudósítottam.

– Tölgyessy? Ismerem a sztorit – mondja.

Csak akkor tudatosul bennem: Tamás 1990-ben nullaéves, a Tölgyessy-kampány idején kétesztendős. A horni koalíciókötéskor négyéves, abban a jobbján ülő Kuncze vastagon benne volt. Így az SZDSZ „ősbűnéről”, a ’94-es Gyula-paktumról nincs is véleménye. Neki „az MSZP-vel cimborálni” (lásd: Kovács Pisti-klip) faktum.

Hát persze. Annyira természetes, hogy a párt időközben elemeire bomlott. Széthulló törmelékei szabadelvű polgári körökbe kerültek. Úgyis ez volt a jobboldal álma: a körúti cselédszobában ülésező SZDSZ.

Kérdezzük az elnökségi tagot: miért vették fel a polgári előnevet? Csak nem a Fidesz „polgári köreit” majmolják? Tamás szerint ez marhaság.

– Egy igazi polgár legalább annyira szabadelvű, mint konzervatív. Mind a kettő természetes emberi állapot – mondja.

Kétszáz fő

Az utódszervezetek éppúgy magukban hordják a megújulás ígéretét, mint a mumifikálódás, a kiszáradás veszélyét. Olyanok, mint az Old Timer-versenyek. Az embernek az emigráns ellenkormányok sorsa rémlik fel. Rodostó, ahol Mikes Kelemen akkor lehetett első ember, amikor utolsó társa meghalt.

Az ex-SZDSZ-esek derűlátóbbak.

Az induló létszám kétszáz fő, azóta hétszáz támogatójuk van, és Tamás elnökségi tag büszkén mondja, hogy a résztvevők fele nem volt SZDSZ-tag. A központ persze Kuncze. Nem véletlen, Turi szerint az utolsó évtizedben egymaga vitte a hátán a pártot. Ahogy ő kiszállt, az SZDSZ is elszállt.

– Nem kell okvetlenül párttá alakulni – mondja Tamás politikus mértéktartással. – Elég, ha integráló szerepet játszunk egy ellenzéki koalícióban. Mert Orbán a jelenlegi választási feltételek mellett csak a lehető legszélesebb összefogással győzhető le.
De a huszonegy éves kapitánynak nincsenek illúziói.

– Nem lehet mindent eltörölni, amit az ámokfutók tettek és még tesznek. A nyugdíjkasszát felélték, a pénzt elverték, az alkotmányos rendet kiforgatták, mint egy ócska kabátot. Ezt nem lehet meg nem történtté tenni.
De ha nem szerveződik ütőképes ellenzék, Magyarország a széthullás, a szellemi degradálódás állapotába kerül.

Elköszönünk, várja az egyetem. Jogász lesz, ügyvéd. Talán egy kicsit politikus is. De kizárólag akkor és úgy, ha nem abból kell megélni.

– Az senkinek se tesz jót- mondja.
Óvatosan megigazítja nyakkendőjét. Vizsgához (és az első interjúhoz) öltözött. Félénken kérdezi: elolvashatná-e a kéziratot? Megküldené, ha szabad, a kollégáknak, a „nagyoknak”. A háromszor huszonegy éveseknek.