Kilencmilliárdot kaptak az Orbán-kormánytól a világ üldözött keresztényei, a legtöbb pénz Szíriába jutott iskolákra és lakásokra
Összegyűjtötte és listázta a Miniszterelnökség, hogy hova, milyen célokra küldtek vagy küldenek pénzt a főként üldözött keresztényeket segítő Hungary Helps program keretében.
A kormány összesen 8,96 milliárd forint elosztásáról döntött
– tudta meg a Népszava a szerkesztőségnek elküldött dokumentumból.
A Hungary Helps legnagyobb kedvezményezettje a dokumentum szerint a szíriai Melkita Görögkatolikus Egyház, amely 1,1 milliárd forintnak megfelelő összeget kapott a damaszkuszi Riaya Iskola újjáépítésére, homszi lakások lakhatóvá tételére – és 622 milliót az Aleppó ostroma során súlyosan megrongálódott Al-Amal iskola felújítására.

644 millió forint jutott a Római Katolikus Egyház nigériai, sokotói egyházmegyéjének is, hogy a forrásból Abuja településen fejlesszenek egészségügyi és kórházi infrastruktúrákat. Emellett általánosnak mondhatók az olyan 300-500 milliós donációk, amiket a kormány egyházi humanitárius misszióknak küldött a válságövezetekben lévő lakóépületek vagy templomok renoválására, kórházak felépítésére.
A magyar kormány támogatja a Szeretet Forrása jordániai katolikus egyházi kórus közösségi házának felújítását, 145 millió forintot küldenek a szíriai „Mi asszonyunk a béke forrása” ciszterci kolostor bővítésére, 12 milliót pedig a markai (Jordánia) római katolikus iskola energetikai korszerűsítésére. A Fülöp-szigeteki terrortámadás sérültjei és az áldozatok hozzátartozói 10 millió forintos magyar kormányzati támogatásra számíthatnak, míg a nigériai áradások során dolgozó humanitárius misszió összesen 4,1 millió forintot kapott.