Horthy árnya Magyarország felett
„Horthy árnya Magyarország felett” címmel Paul Lendvai a Der Standardban arról ír, hogy a szomszéd államokban joggal a revizionizmus jelképének tekintett kormányzó új megtiszteltetéshez jut Orbán Magyarországán.
A magyar politikai közvélemény az új Horthy-kultusz következményeiről vitázik, miközben dúl a gazdasági válság, a munkanélküliség csaknem 12 %-os, a forint inog és még mindig várni kell az IMF hitelére. A szerző idéz egy amerikai történészt, aki biográfiájában találóan szögezte le: Horthy maga volt a megtestesült antikommunizmus, antiszemitizmus és szélsőséges nacionalizmus. A Hitlerrel kötött szövetség miatt felelősség terheli 560 ezer zsidó, 400 katona és civil haláláért, továbbá a nemzeti vagyon 40 %-nak megsemmisüléséért. A nacionalisták körében azonban máig úgy tekintenek rá, hogy ő az, aki visszaszerezte a Trianonban elvesztett területek nagy részét.
Napjainkban szobrokat emelnek és terveznek neki, tereket és utcákat neveznek el róla, emléktáblát avatnak a tiszteletére. Az igazi veszély azonban az, hogy részben lopakodva, részben nyíltan rehabilitálják a Horthy-korszak gondolkodásmódját. Jelképes, hogy milyen operettszerű körülmények között akarták újratemetni Erdélyben egy fasiszta és Szálasival nyugatra szökött író hamvait, mint ahogy az is, hogy antiszemita, nacionalista és másodrangú írók műveit kötelező irodalommá teszik az iskolákban. Az, hogy Fidesz-politikusok közvetlenül beavatkoznak a környező országokban zajló választási kampányokba, természetesen nemcsak megosztja és meggyengíti a magyar kisebbségek politikai képviseletét, hanem veszélyesen kiélezi a viszonyt a saját nacionalistáik által szorongatott kormányokkal – írja Paul Lendvai.