Megszűnt a home office a MÁV-nál, pedig a dolgozóknak nincs elég irodája

Nehéz helyzetbe kerültek a MÁV dolgozói: az otthoni munkavégzésre már nincs lehetőségük.

2024. július 2., 17:08

Szerző:

Hatalmas felháborodást váltott ki a munkavállalók körében Lázár János építési és közlekedési miniszter bejelentése, miszerint július 1-től a MÁV megszünteti a home office lehetőségét – számolt be róla a Telex.

A dolgozók mellett a Vasutasok Szakszervezete is megdöbbenve fogadta a közlekedési miniszter szavait, ugyanis a MÁV székházának nemrégiben költöznie kellett a Könyves Kálmán körúti Parkway Irodaházból, mivel lejárt a közlekedési vállalat bérleti szerződése, az irodai dolgozók egy részének pedig azóta is otthonról kell dolgoznia.

Már épül a MÁV-VOLÁN csoport közös székháza a XI. kerületben, a MOL-torony szomszédságában, ám ez várhatóan csak 2027-ben kerül átadásra. A MÁV irodáinak egy része addig is a MOL régi székházában működik majd Újbudán.

A Vasutasok Szakszervezetének elnöke, Meleg János elmondta, hogy jelenleg nem is áll rendelkezésre elegendő irodahelyiség ahhoz, hogy minden dolgozó felhagyjon az otthoni munkavégzéssel.

A MÁV dolgozói is felháborodtak

Sokan állnak értetlenül a döntés előtt, hiszen a munkavállalók közül sokan éppen a home office lehetősége miatt szerződtek a vállalathoz, illetve azért nem kerestek új munkahelyet a költözést követően sem, mert az otthoni munkavégzés lehetősége adott volt. A most elrendelt módosítások értelmében mostantól mindenkinek az irodában kell elvégeznie a munkáját, és akiknek eddig esetleg szerepelt a munkaszerződésében a home office lehetősége, azoknál módosítani fogják a szerződést is, és törlik az erre vonatkozó részt.

A koronavírus-járványt követően a MÁV több ezer dolgozója számára biztosították az otthoni munkavégzés lehetőségét, amivel sokan éltek is, és az azóta eltelt időszakban is ezt a munkavégzési formát részesítik előnyben. Sokféle élethelyzet adódhat, amelyben nagy könnyebbséget jelenthet, hogy nem kell beutazni az irodába, és azok, akik erre vannak berendezkedve hosszú ideje, a szakszervezet szerint nem tudnak egyik napról a másikra változtatni ezen.

A Vasutasok Szakszervezete által kifogásolt újítások miatt a napokban a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSzSz Szolidaritás) is kezdeményezte Lázár Jánosnál az intézkedés módosítását, amely több szempontból is vitatható. Mint írták:

„Az elrendelt intézkedések – azok váratlan volta miatt – nehéz, számos esetben lehetetlen élethelyzetbe sodornak munkavállalókat.”

A június utolsó hetében megjelent határozat már érvénybe lépett, és Lázár János építési és közlekedési miniszter egyelőre nem reagált a szakmai szervezetek megkereséseire.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay)