Hologramján keresztül beszélt a budapestiekhez a Momentum elnöke
A Momentum is kampánynyitó gyűlést tartott. Fekete-Győr András Szegeden volt, de Budapesten, hologramon keresztül beszélt a közönséghez, vagyis kivetítették a képét.

„Nemcsak egy nappal az évértékelője lelőtt, hanem technológiában is megelőzzük Orbán Viktort" - mondta mosolyogva Hajnal Miklós szóvivő, amikor felkonferálta elnökét a párt szombati kampánynyitóján, írja az Index.
A portál beszámolója szerint Fekete-Győr kimondta, nagyon is kell készülni arra, hogy Orbán Viktor akár kétharmaddal nyeri a választást. - Ugyan a mostani kormánypárt korrupt, de az ellenzéki pártok tehetetlennek - mondta. „8 év alatt 11 milliárd adóforint állami támogatást kaptak, ehhez képest mindig hasonló esélyekkel futnak neki a választásnak" - mondta. Ezért úgy véli a kérdés inkább az, hogy „ugyanazzal a parlamenti ellenzékkel akarunk -e nekimenni a következő négy évnek, amely eddig tehetetlen volt.”
Az Index tudósítása szerint a Momentum ezért ellenzéki programot hirdetett. „Készen kell állnunk egy ugrásra kész, ütőképes mozgalmiságra is: ezért a Momentum mozgalmi programot is alkot."
Vagyis, ha nem lesz kormányváltás áprilisban, akkor a kérdés az, hogyan fogják „egy agresszív ellenzéki politikával kiszorítani a Fideszt a hatalomból, és ütni-verni a rendszert addig, amíg össze nem roppan.”