Hogy mi van? / Kövér László I.

2011. november 8., 12:54

Azt állítja Kövér László,
az Országgyűlés elnöke (a Fidelitas választmányi ülésén), hogy ahol az IMF járt, és ahol a szervezet előírásai szerint próbáltak kilábalni a válságból, ott abból mindig gazdasági és szociális katasztrófa lett.

Ezzel szemben a tény az,
hogy nem lett, hanem épp ellenkezőleg: általában sikerült elkerülni a csődöt. Magyarországon például háromszor járt az IMF: a nyolcvanas, majd a kilencvenes évek elején, aztán pedig 2008-ban a világválság kirobbanásakor, és mind a háromszor a valutaalap segítségével tudtuk megakadályozni a gazdasági (és szociális) összeomlást. Ez annyira így volt, hogy az IMF közreműködését még Orbán Viktor is megköszönte 2010. július 22-én a parlamentben. Mint mondta: „AZ IMF-nek valójában köszönettel tartozunk azért, hogy amikor az előző kormányok, a Nemzeti Bank rossz politikája csődbe vagy a csőd határára sodorta Magyarországot, akkor volt egy szervezet, amely kihúzott bennünket a bajból. Ezért én a magyar kormány vezetőjeként szeretnék a Nemzetközi Valutaalapnak a nekünk nyújtott segítségért köszönetet mondani.” De lehet, hogy Kövér László éppen nem volt ott az ülésteremben.