Hogy mi van?

Azt állítja Balog Zoltán,
az emberi erőforrások minisztere (az M1 Este című műsorában), hogy a magyar kultúra autonómiájának megerősítése vezérli a kormányt, mert fontos, hogy azok döntsenek a kulturális életről, akik maguk is a kultúra hordozói, vagyis a művészek.

Ezzel szemben a tény az,
hogy nem a művészek döntenek, hanem a kormány és emberei. A Nemzeti Kulturális Alapot (ott van a pénz) néhány hónapja közvetlenül a kulturális államtitkár irányítja, a kulturális kormányzásba beleszólási jogot kapott Művészeti Akadémiába csak olyan művészeket vesznek föl, akiknek a „nemzeti érzése egyértelmű” (lásd Fekete György nyilatkozatait), és a kormányzat most már az olyan intézményvezetői pályázatokkal se fárasztaná magát, amelyekben formálisan még véleményt nyilváníthatott a szakma. Ha ezt nevezik autonómiának, akkor át kell írni az értelmező szótárakat is.

Azt állítja Pósán László,
a Fidesz oktatáspolitikus országgyűlési képviselője (az MTI-nek), hogy a Bajnai-kormány alatt nagyságrendileg százmilliárd forintot vontak ki az oktatásból, és háromezer iskolát érintett az összevonás, illetve bezárás, ami miatt több ezer pedagógust is elbocsátottak.

Ezzel szemben a tény az,
hogy a Bajnai-kormány alatt nem bocsátottak el több ezer pedagógust, és nem vontak ki százmilliárdos nagyságrendű pénzt az oktatásból. 2009-ben, vagyis a világválság legsúlyosabb évében 33 milliárd forintot vettek vissza a közoktatási költségvetésből, 2010-re ugyanakkor 9 milliárdot visszatettek. Bajnaiék idején 1350-nel csökkent az általános iskolai pedagógusok száma (a középiskolai tanároké változatlan maradt), de az Orbán-kormány első évében további 750-nel. Ami pedig az iskolák számát illeti, a 2009/2010-es tanévben mintegy 50 általános iskola szűnt meg (az Orbán-kormány első évében további 30), a középiskolák száma pedig lényegében nem változott. Hogy lett akkor az ötvenből Pósán képviselőnél háromezer? Talán úgy, hogy összesen körülbelül 3700 általános és középiskola van az országban. Mondom, van.

Azt állítja Bayer Zsolt
(a Magyar Hírlapban), hogy 180 milliárd forintot törlesztettünk idő előtt az IMF-nek a 2008-ban felvett hitelből. „És ha felvennénk újabb hiteleket – ahogy ezt az IMF és hazai ügynökei oly nagyon szeretnék –, akkor soha nem lenne esélyünk kiverekedni magunkat az hitelcsapdából.”

Ezzel szemben a tény az,
hogy fölvettünk. Sajnos nem az IMF-től, amely olcsóbban adná, hanem azoktól a magyar és külföldi hitelezőktől, akik magyar államkötvényeket vásárolnak. Az állampapír-kibocsátás ugyanis nem más, mint hitelfelvétel. 3 hónapra, 6-ra, 12-re, 3 évre, 5-re vagy akár 10-re. A vásárlók a magyar államnak adnak pénzt (tavaly 4900 milliárd forint értékben, és ebből 4500-at hiteltörlesztésre fordítottunk, az idén pedig a tervek szerint 5900 milliárd forint értékben, ami ugyebár 20 milliárd eurónak felel meg), és cserébe kamatot kérnek. Magasabbat, mint az IMF. Ami évente legalább 100 milliárd forinttal drágább a magyar adófizetőknek. Úgyhogy ennyivel nehezebb lesz kiverekedni magunkat a hitelcsapdából.

Azt is állítja Bayer Zsolt
(ugyanott), hogy egy amerikai befektetési guru szerint a világ globális adósságállománya három és félszerese a világ globális össztermékének. Márpedig B. Zs. szerint ha a Földön „az adósságunk most éppen három és félszer akkora, mint mindaz, ami egyáltalán van, nos, akkor senki nem tartozik senkinek”.

Ezzel szemben a tény az,
hogy de bizony tartozik, és az adósságállomány nem három és félszer akkora, mint mindaz, ami van. A globális össztermék ugyanis nem egyenlő a világban fölhalmozott vagyonnal. Ha például B. Zs. egy olyan lakásban lakik, amely nem 2012-ben készült el, hanem korábban, akkor nem gyarapította vele a globális (és benne a magyar) összterméket. Ám ettől még létezik, van értéke, lehet benne lakni, és el lehet adni. Akár még adósságot is lehetne vele törleszteni.

Azt állítja Kerényi Imre
(az ATV-ben), hogy a nemzeti kultúra képviselői nyolc évig nem jutottak lehetőséghez, ezért a balliberális oldalnak meg kell barátkoznia azzal, hogy hét szűk esztendő következik számára a kultúrpolitikában.

Ezzel szemben a tény az,
hogy a nemzetinek nevezett jobboldaliak a balliberális kormányzás nyolc éve alatt is sok lehetőséghez jutottak. Az Orbán-kormány egykori államtitkárát, Baán Lászlót például a szocialisták alatt nevezték ki a Szépművészeti Múzeum élére. Balázs Péter 2007-ben lett a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója, méghozzá a szakmai kuratórium egyöntetű elutasítása ellenére. Cseke Péter 2008-ban váltotta a kecskeméti színigazgatót, hogy csak pár olyan művészt említsek, aki nyíltan vállalja Fidesz-pártiságát. De egyáltalán van olyan vidéki város az országban, ahol nem „nemzeti érzelműek” irányítják a színházat? Vidnyánszky Attila például nem Debrecenben volt vezető 2006–2007-től? Na és a film: igencsak nem lehet a balliberálisok közé sorolni a Magyar Mozgókép Közalapítvány volt elnökét, Kőrösi Zoltánt (igaz, Orbánék aztán őt is kirúgták). Kerényinek meg kellene ezzel is barátkoznia.