Hazugságon kapták Rogánt belvárosi jobbkeze ügyében
Hosszú hónapokig tartó tényfeltáró munka után rajzolta meg a portál dr. Kertész Balázs jogász portéját. Minél közelebb értek hozzá, a nyomai annál gyorsabban tűntek el, fotók törlődtek a netről, sőt hirtelen felszámolódott egy gyanús cége is.
A Index cikke szerint Kertész lehet a kulcs Rogán ügyeinek megértéséhez. Érdekszövetségük a Fidelitas idején köttetett. Egy óbudai kitérő és néhány Tarlós-konfliktus után, a későbbi alpolgármester Puskás Andrással trióvá kiegészülve 2002-ben a Belváros meghódítására indultak.
Rogán és Kertész neve közösen először a K&H-botrányban merült fel. Egy feljegyzés szerint Kertész „intézi Rogán Antal csúszópénzekkel kapcsolatos ügyeit". A Belvárosban Kertész lett Rogán háttérbe húzódó gazdasági jobbkeze, az ingatlaneladási rendszer meghatározó figurája, annak jogi tökéletesítője - olvasható a cikkben.
Rogán Antal szűk körű ünnepségen vette át megbízólevelét Áder János köztársasági elnöktől 2015-ben. Ott volt Kertész Balázs is, a képen szemüvegben, középen. Ezt a képet utólag leszedték Rogán Facebook oldaláról.
Kertész Balázs cége, a félmilliós törzstőkével alapított Monavis maga is furcsa úton jutott hozzá 150 milliót is érő, évekkel korábban önkormányzati tulajdonú irodájához.
A Rogán körüli ügyvédháló közepén is Kertész áll: Kosik Kristóftól a belvárosi jegyzőig Kertész pázmányos jogász évfolyamtársai bukkannak fel kulcspozíciókban.
2010 után Kertész visszavonult, eltüntette az internetről a róla szóló adatokat, elérhetetlen lett. De a szálak rendre hozzá vezetnek: Kertész feleségéhez került Rogán Antal „találmányának″ üzleti hasznosítása is - olvasható a cikkben.
Rogán egy oroszügyi tanácsadót vett maga mellé, aki az ő felhatalmazásával ment ki Kurszkba, de ott Kertész Balázzsal közös cégének hozott össze egy üzletet. Az Index szerint Roszatom-közeli pénzről lett volna szó, de kutakodásuk után lefújták a bizniszt.
A portálnak videója van arról, hogy egy grúz exminiszterelnök beszélgetett Kertész irodájánál egy erőműprojektről, ahol az Exim neve is elhangzott. A külügy tud is egy grúz erőműprojektről, de állítja, Kertész az Eximbankkal nem áll jogviszonyban. A bank vezérigazgató-helyettese a már említett Puskás András, aki Rogán és Kertész mellett a trió harmadik tagja.
Rogán az Indexnek tagadta szoros kapcsolatát Kertésszel, és perrel fenyegetőzött. Tagadta látogatásait az Aulich utca 3-ban, ahol dr. Kertész Balázs irodája van, de a portálnak van egy videófelvétele is arról, hogy Rogán, Kertész majd Habony Árpád belépnek a házba.
Sőt, egy órával válaszuk elküldése után Rogán hivatalos Facebook-oldaláról eltűnt az egyetlen olyan fotó is, amin tavalyi miniszteri beiktatásán a vendégek között jól felismerhetően látszik Kertész Balázs.