Vécéülőke a feleség fején – A válótársnak rossz legyen, szenvedjen, élje át a poklok poklát
A férfi tíz év után döntött úgy, hogy felbontja a házasságát. Egy véletlennek köszönhetően ugyanis kiderült, hogy a felesége egész házasságuk alatt csupán saját karrierjének építésére használta. Pontosabban kihasználta. A férj egy bankban dolgozó barátjától tudta meg, mi is történik: az asszony szisztematikusan a teljes – és meglehetősen tetemes – vagyonukat, minden közös bevételüket a saját apja nevére, azaz bankszámlájára játszotta át, a különböző ingóságok megvásárlásakor is az ő nevére állíttatta ki a számlákat. A tevékenységéhez ráadásul nemcsak az apja asszisztált, de a nagyobbik fiukat is bevonta az ügybe, akitől hallgatási fogadalmat kért.
– Egy jó képességű nőről van szó, aki pontosan felmérte, hogyan tudja irányítani és kihasználni a férjét – mondja Gönczi Dorka válás- és párkapcsolati mediátor, aki szakértőként találkozott az üggyel. – Az asszony szült két fiút, majd felmérte, meddig lesz szüksége még a férjére, hogy onnantól már egyedül is képes legyen továbbépíteni önmagát. Miután a férfi váratlanul rájött, mi folyik a háta mögött, és megértette, hogy egész addigi életközösségükben a felesége kihasználta, bejelentette: elválik. Az asszony felháborodott, magához vette a nagyobbik fiát, és megkezdődött az elidegenítés. Az addig egymást nagyon szerető testvérek ellenséggé váltak, de az apát is megutáltatta a nagyfiúval. A feleséget csupán azzal lehetett rávenni a párkapcsolati mediációra, hogy tisztában volt vele: a férje kezében olyan bizonyítékok is vannak, amelyek az asszony büntetőjogi felelősségét is megalapozhatják. Több alkalommal jártak nálam, előfordult, hogy hat órán át tartott a foglalkozás. Az asszony sokáig tagadott, míg eljött egy pont, amikor megérezte, ha nem hajlandó kompromisszumos megoldásra, a férje feljelentést fog tenni ellene. Úgy tűnt, megszülethet a megállapodás, már csak a vagyon megosztásának néhány apróbb részletében kellett volna megegyezniük, amikor a nő váratlanul előállt azzal, hogy mégsem akarja fizetni a kisebbik fiú életbiztosítását. A férjnél ekkor telt be a pohár. Abbahagyott mindenféle békítést, felállt, és kiment a teremből. Többé nem láttam.
„Kicsinállak, tönkreteszlek!” – ezerszer hallják ezt a szakemberek, mediátorok a válófélben lévő házaspároktól, akik olykor – nem ismerve sem istent, sem embert – a legelvetemültebb akciókba kezdenek egymás ellen, közben gyermekeikre sincsenek tekintettel. Féltékenység, bosszúvágy, anyagi haszonszerzés – megannyi motiváció áll a háborúk hátterében. De vajon miként fajulhat odáig egy helyzet, hogy már esély sincs az érdemi kommunikációra, hogy egy idő után már csak a mérhetetlen gyűlölet és az anyagiak irányítják a válófélben lévők minden mozdulatát? A vérre menő viták leginkább a gyerekelhelyezés, illetve az anyagiak felosztása körül forognak, ám a procedúra gyakran ép ésszel felfoghatatlan folyamatokat indít be. A leggyakoribb a kölcsönös vádaskodás, ami néha olyan helyzetet is teremthet, amely egy életre megpecsételi a másik fél, sőt akár a gyerekek életét is. Ilyenkor gyakran a gyerekbántalmazás vagy a pedofília lesz az ütőkártya. Egy híres orvosprofesszor lánya például, miután kiderült, hogy nem illenek össze a szintén orvos férjével, azt kezdte terjeszteni a férfiról, hogy szexuálisan abúzálja a gyermeküket. Az ügy odáig fajult, hogy a közös fiuktól el is akarták tiltani az apát. Bár később tisztázni tudta magát a vád alól, de lelkileg belerokkant az ügybe. Egy másik házaspár teljes békében, viszont unalomban tengette az életét. Az ambiciózus asszonynak egyszer csak elege lett a nihilből, és beadta a válókeresetet. Az addig a világ legbékésebb „mackójának” mutatkozó férj teljesen kifordult magából. A közös házukba költöztette az egész családját, és onnantól velük együtt igyekezett pokollá tenni a nő életét: előfordult, hogy már a szülők bántalmazták a feleséget, nemcsak lelkileg, de olykor fizikálisan is.
Gönczi Dorkának volt olyan esete is, amikor a válófélben lévő apa – azzal az ígérettel, hogy kicseréli a két kislányával elköltöző feleségnél a nyílászárókat, hogy a karácsonyt ne kelljen hidegben tölteniük – három markos munkásembert küldött az asszonyhoz, kiemelték helyükről az ablakokat, és elvitték.
Előfordult az is, hogy odáig fajult az osztozkodás, hogy amikor az asszony a virágládákat szerette volna elvinni magával, a férje dühében a feleség fejére húzta a vécéülőkét. De emlékszik arra a nagymamára is, aki a fia védelmében gyűjtögette a menyénél élő kislányok piszkos fehérneműit, hogy ezzel igazolja: a volt feleség alkalmatlan a gyereknevelésre.
A gyerekeket leginkább az viseli meg, amikor a válóper részeként felbukkan a gyámügy. Feljelentés, gyerekek elvitele, bírósági kihallgatások – mindez csak azért, hogy a másik félnek rossz legyen, szenvedjen, élje át a poklok poklát. Ilyenkor a bosszúra éhes fél gyakorlatilag senkire és semmire sincs tekintettel. De miért nem tudunk szépen elválni? Megcsalás, megcsalatás, elhidegülés, az egymás iránti bizalom elvesztése szükségszerűen vezet oda, hogy elszabaduljon a pokol?
– Sok kapcsolatot jellemez a lelki, szexuális és érzelmi terror. Más esetekben az a fő baj, hogy a felek között egyáltalán nincs kommunikáció. Nem merjük megfogalmazni, talán még saját magunknak sem az igényeinket. A teljes önismeret és a másik ismeretének a hiánya, a sok-sok elfojtás, a rettenetes kielégítetlenség juttat oda sokakat, hogy elvesztik a józanságukat – mondja Gönczi Dorka, és elmeséli saját válásának történetét is. – Én annak idején preferenciákat állítottam, és úgy választottam társat. Olyan párt kerestem, aki teljesíti az elvárásaimat. A férjemmel éppen jó pillanatban találkoztunk, a kapcsolatunk vulkanikus erővel robbant be, mindent elsöpört. Ez hét-nyolc hónapig tökéletesen elég, addig igazán nem is látja az ember a másikat, az értékrend, az érdeklődési kör a perifériára kerül. Egy valódi őserőt akartam magam mellé, cserébe minden mást háttérbe szorítottam. Valahogy a másik fél a fantáziánkon keresztül hatol a lelkünkbe. És aztán idővel kiderültek a különbségek, pontosabban engedtem, hogy észrevegyem őket. Viszont mindketten szó nélkül tettük a dolgunkat, nem beszéltük ki a problémákat. Szép lassan jutottam el odáig, hogy meg mertem fogalmazni az igényeimet, ebben azonban már nem lett a partnerem. A válásunk rövid volt, és viszonylag békés, kilenc hónapig tartott, majd megállapodással végződött. Ez gyors az átlaghoz képest, ettől függetlenül nyilván nyomot hagyott mindhármunkban, azaz nemcsak bennünk, hanem a gyermekünkben is. Sikerült eljutnom oda, hogy megértsem, mi történik benne, és mit kell tennem, hogy a lehető legjobban jöjjünk ki mindannyian az elszakadásból. A válásom idején határoztam el, hogy párkapcsolati mediációval szeretnék foglalkozni, épp azért, mert rengeteg horrortörténettel találkoztam.
Gönczi Dorka szerint megdöbbentő szembesülni azzal, hogyan fordulnak ki az emberek önmagukból, miként válik az egykori társukból ősellenség, akivel szemben a legdurvább eszközök bevetésétől sem riadnak vissza. Képesek kivetíteni egymásra hosszú évek, évtizedek összes sérelmét, elfojtott fájdalmát, mert nem tudták megfogalmazni és közölni a másikkal saját igényeiket. Egyedülálló anyaként akkor kezdte átértékelni a válási folyamatról alkotott véleményét, amikor úgy érezte, az ügyben eljáró ügyvédek, hatósági szakemberek képtelenek a hétköznapi ember számára érthető nyelven fogalmazni és képviselni az ügyfeleket.
– Valójában a ma létező eljárási rendszer csakis arra van tekintettel, hogy a jogszabályokra ügyelve válasszon szét vagy békítsen ki két embert, vagyis kizárólag eljárásjogi kérdésként kezeli a válást – mondja Gönczi Dorka. – Ez reménytelen vállalkozás. Eldöntöttem, hogy minden, válással kapcsolatos jogszabályt több oldalról is megvizsgálok, és az emberi érzéseket is értelmezni fogom. Tapasztalataim szerint ma tíz szétválásból nyolc meglehetősen viharos, utóbbiakból azonban három mediációval békés mederbe terelhető. Ilyenkor azt látom, hogy – bár mindkét fél megéri a pénzét – sokkal több férfi sírja el magát előttünk, mint nő. Vagyis ők a házasságukban még több dolgot fojtanak magukba. Talán mert borzasztó erősen élnek bennünk a szülői minták. Egyre ritkább a holtomiglan-holtodiglan, válságban van a hosszú távú házasság intézménye. Viszont sokféle út áll a válságba került párok előtt. Lehet együtt maradni boldogtalanul, vagy úgy, hogy megpróbáljuk újraépíteni a kapcsolatot, energiát teszünk bele. Lehet elválni is, sőt jól is. Én tudom, hogy miként, és képes is vagyok átadni ezt a tudást. Ha közös gyermekeket is érint a válás, akkor miattuk nem szabad húzni az időt, ott az a cél, hogy a kicsik túléljék a krízist, és mihamarabb megoldódjon minden. A gyerek számomra szent. Ezt képviselem, ha kell, annak árán is, hogy a szülőket először leviszem a mélybe, és amikor felúsznak a felszínre levegőt venni, rájönnek: a gyerek kell hogy az első legyen.
