Havas Henriket vádolja szexuális zaklatással Baukó Éva
A Való Világgal ismertté vált Baukó Éva Facebook posztban írta le, hogy szexuálisan zaklatta volt főnöke. A személyt nem nevezi meg, de azt írja, ismert és a személyi asszisztense volt. Sokan rögtön tudni vélték, kiről van szó: Havas Henrikről.

A találgatást Baukó az Indexnek meg is erősítette. Baukó szerint ezt a történetet már egyszer, 2011-ben ezt elmondta, de akkor senkit sem érdekelt. – Tudott róla a testvérem, akinek szinte mindennap elmeséltem, hogy megint zaklatott, a nagymamám, aki fel is hívta, szóval nem volt ez titok. Én az igazat mondtam akkor is, most is, ha be akar perelni, állok elébe. Erre akkoriban sem került sor – mondta Baukó.
A teljes Facebook poszt itt olvasható:
Az Index megkérdezte az ügyről Havas Henriket aki annyit mondott:
Ezt Ómolnár találta ki annak idején a Story magazinban, most a Ripostban szedte elő megint, őt kérdezzék, engem ez az egész nem érdekel.