Végre: elkészült a tízmilliárdos hatvanpusztai Orbán-birodalom

Közösségi oldalán értesített Hadházy Ákos az örömteli hírről.

2023. június 16., 14:50

Szerző:

„Jó hír: már a kertészek is végeztek, a státusztörvény vitájának indulásának napjára teljesen elkészült a nagy mű. Már csak a medencéket (kettő van belőle) és a kerti tavakat (három) kell vízzel feltölteni és a pedagógusok végre megnyugodhatnak, hogy a miniszterelnök végre teljes pompájában élvezheti élete munkájának gyümölcsét” – állapította meg Hadházy Ákos.

„Mindannyiunknak fontos lépés ez, hiszen a központi tóhoz futó út a terveket az 'elmélkedő sétány' elnevezést kapta, az meg ugye nagyon ráfér a miniszterelnök úrra” – tette hozzá a Facebookon. Egy mediterrán hiátus miatt azonban kicsit szomorú lett: 

„Azért, hogy ne legyen az öröm még teljes, a veteményes kertben épülő üvegház semmit nem haladt az elmúlt hónapokban, és a terveken a medencék mellett található két pálmaháznak nyoma sincsen (Lázár lehúzta véletlenül a listáról??)”

Másfél éve egy ott dolgozó munkás felvételeket készített a félkész épületekről, és megmutatta, de nem merte átadni az anyagot – írta Hadházy Ákos, így szerinte pontosan tudható, mi van a majorság istállóinak és cselédszállásainak belsejében.

Az első kisebb épület egy luxuskúria, amelyben már akkor bent állt egy antik állóóra és egy „egészen csicsás cserépkályha”. A második épületet belsejéről a HVG képeket is szerzett, az a kazettás mennyezetű, hatalmas kandallóval fűtött könyvtár – idézi a képviselőt a szabadeuropa.hu.

„Az egyik L alakú épületben rengeteg lakosztály található, szállodai elrendezésben, ez az épület föld alatti folyósóval összeköttetésben áll a kisebb kúriával és a mélygarázsokkal. A másik L alakú épületben hatalmas konyha és több nagy közösségi tér, étterem található, alatta pedig hatalmas élelmiszerraktár három hűtőszobával. A kisebb épületek a portaszolgálatot és a gépészetet rejtik” – írta Hadházy Ákos.

(Kiemelt kép: a hatvanpusztai Orbán-birtok. Forrás: Hadházy Ákos Facebook-oldal)