Háromgyerekes édesapa a késelő buszsofőr

A szolgálaton kívüli buszsofőr épp utasként ült egy járaton, amikor arra kérte a két új felszálló fiatalt, hogy vegyenek fel maszkot. Vitatkozni kezdtek, amit leszállás után is folytattak.

2021. február 28., 20:13

Szerző:

Háromgyerekes apa az a buszvezető, aki életveszélyesen megkéselt egy 23 éves fiatalt egy buszmegállóban péntek éjjel a budapesti Hungária körút és Thököly út sarkán - adta hírül az RTL Híradó .

A szolgálaton kívüli buszsofőr épp utasként ült egy járaton, amikor arra kérte a két új felszálló fiatalt, hogy vegyenek fel maszkot. Vitatkozni kezdtek, amit leszállás után is folytattak, ezután késelte meg egyiküket.

Naszályi Gábor, a buszos szakszervezet vezetője tisztességes embernek ismeri a sofőrt: szerinte provokálhatták a kollégáját. A férfi már évtizedek óta van a szakmában, eddig minden évben megfelelt az orvosi és pszichológiai alkalmassági vizsgálatoknak - mondta.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője azt mondta, hogy a gyanúsított rendezett körülmények között él, három kiskorú gyermekről gondoskodik, valamint mivel ő maga jelezte a rendőröknek a késelést, nem kell attól tartani, hogy megpróbálná magát kivonni az eljárás alól. Így az ügyészség nem indítványozta letartóztatását, még ma hazamehetett.

(Kiemelt képünk illusztráció: 168.hu | Dimény András)