Handó Tünde, az elszabadult hajóágyú – Bíró a bírák ellen
Aznap, október 9-én mintha minden csak egy láthatatlan karmester intésére történt volna: a jelölőlistán szereplő 13 bíró, akik júliusban még készek voltak vállalni a megbízatást, most együtt és egyszerre léptek vissza. A küldöttek, akiknek több mint fele az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének kinevezettje vagy neki közvetlenül alárendelt bírói vezető volt, megtagadták, hogy a helyben jelentkezőket felvegyék a listára. Ezek után nyílt szavazáson – mintha csak valami falugyűlésen lettek volna, ellenpróba nélkül – lemondásra szólították fel az OBT tagjait.
A láthatatlan karmester személye persze nem nagy rejtély. A gyűlés megszervezése az Országos Bírósági Hivatal feladata volt. Annak elnöke, Handó Tünde pedig már hónapok óta minden lehetséges – és sajnos minden lehetetlen – eszközzel arra törekszik, hogy megbénítsa az intézményt, amelynek alkotmányos feladata, hogy őt ellenőrizze. A gyűlés résztvevőinek nyilatkozatai egyértelműen bizonyítják: törvénysértés történt. A testületnek az érvényes előírások szerint addig kellett volna szavaznia, amíg meg nem választja az új póttagokat. A lemondásra szólító szavazással pedig nem csak az volt a baj, hogy ellenpróba nélkül, követhetetlenül adogatták össze a voksokat, mert a hivatalos szavazatszámlálók nem voltak hajlandók részt venni ebben a komédiában. Nagyobb gond, hogy a törvény egyértelműen fogalmaz: az OBT tagjai nem visszahívhatók.
A karmester mindig ügyel a részletekre: bár az ilyen gyűlések éjszakába szoktak nyúlni, most nem rendelt ebédet a küldötteknek. Tudta, hogy gyors menet lesz. Még arra is figyelt, hogy a renitenseket hátulra ültesse, egy kupacba – ne tudjanak „bomlasztani”.
Egy választási gyűlés kudarca nem nagy ügy más, országos botrányok közepette? De van-e nagyobb ügy, mint amikor a törvényesség egyik legfőbb őre sérti meg a törvényt? Amikor épp az igazságszolgáltatás függetlenségét garantáló intézményt próbálják ellehetetleníteni.
A mostani botrány valójában kódolva volt a rendszerben: a törvényhozó eredetileg olyan szélsőségesen központosított szisztémát hozott létre, amely példátlan Európában. A bíróságok központi igazgatását 2011-ben az Országos Bírósági Hivatal parlament által választott elnökének kezébe helyezte, aki fölé nem rendelt semmilyen érdemi kontrollt. A posztot egy régi kollégiumi társra, a miniszterelnök családi barátjára, Handó Tündére bízták azzal, hogy ő dönthet a bírák és bírósági vezetők kinevezéséről, ügyek áthelyezéséről, bírói álláshelyek elosztásáról, a munkateher méréséről, fejlesztésekről, oktatásról. Hogy a bírói testület összetételét meghatározhassa, még azt is törvénybe írták: a bíráknak – köztük persze a vezetőknek is – 62 éves korukban nyugdíjba kell vonulniuk.
Mindez Európa-szerte felháborodást váltott ki: az Európai Bizottság és az Európa Tanács Velencei Bizottságának állásfoglalása alapján 2012-ben valamelyest bővítették az OBH-elnök ellenőrzésére hivatott Országos Bírói Tanács hatáskörét. A bírók által választott testület felügyeleti jogkört kapott az ügyek áthelyezésével kapcsolatban, vétót emelhet, ha az OBT-elnök olyan bírát akarna vezetői tisztségbe emelni, akit a róla szavazó bírói testületek nem tartanak alkalmasnak.
Handó Tünde azonban hamar rájött, hogyan cselezheti ki az alkotmányos kontrollt. Kedvelt módszerévé vált, hogy amikor olyan bíró szerezte a legtöbb pontot a vezetői pályázatokon, aki neki nem tetszik, érvénytelenítse a pályázatot. 2017-ben csúcsra járatta e gyakorlatot: minden második pályázatot érvénytelennek nyilvánított. Ezek után szokás szerint megbízottként kinevezett valakit, aki nem is jelentkezett. Minthogy esetükben nem volt kifogásolható pályázati eredmény, az OBT nem szólhatott semmit. Egy év múlva pedig Handó embere egy újból kiírt pályázaton elnyerhette a posztot.
Az elnököt nagyban segítette, hogy az OBT jogállása csökevényes maradt. Olyan, jogi személyiség nélküli testületként működött, amelynek még az irodavezetőjét is Handó nevezte ki, az ő 300 fős apparátusának egyik tagja volt, aki neki tartozott beszámolással. Ennek jelentősége persze eltörpült amellett, hogy az OBT-tagok jelentős része is az általa kinevezett bírósági vezetők közé tartozott, akik felett utasítási joga maradt, akiknek előmenetele, jövedelme változatlanul tőle függött. Ennek megfelelően a 2012 és 2018 közötti OBT nem sok vizet zavart.
A pályázatok érvénytelenítésének és a megbízott vezetők hatalomba emelésének sanda gyakorlata azonban 2017-re már feltüzelte a bírák jelentős részét. Olyan összetételű új OBT-t választottak, amely ma már komolyan veszi a feladatát. Az új OBT május 2-án határozatot hozott a pályázatok eredménytelenné nyilvánításáról: egyes esetekben kifogásolta az indoklás teljes hiányát, ami törvénysértő gyakorlat. A testület talált ellentmondásos indoklásokat, sőt olyan magyarázatokat is, amelyek finoman szólva ellentétesek a tényekkel. Minthogy az OBT vizsgálódása mindenki számára nyilvános volt, az OBH elnöke már felkészült. Nyomására az OBT tagjai és póttagjai közül 17-en lemondtak – őket kellett volna most pótolni –, és Handó jó előre kinyilvánította: szerinte az OBT működésképtelenné vált. Sajátos jogértelmezésre vall, hogy valaki úgy érzi, megszűntnek nyilváníthat egy olyan alkotmányos testületet, amelynek az a feladata, hogy őt ellenőrizze.
A botrányos ülés után – amelyről számos igencsak érdekes részlet olvasható már a Magyar Bírói Egyesület honlapján – az ítélőtáblai és törvényszéki elnöki értekezlet résztvevőinek nevében is lemondási felszólítás jelent meg az OBH által működtetett internetes felületen. A kötélhúzás tehát folytatódik, lapzártánk előtt olyan híresztelések jelentek meg, amelyek szerint a kormány törvénymódosítással szeretné átvágni a gordiuszi csomót.
Maga az OBT is törvénymódosítást javasol. Mivel a testületnek nincs jogi személyisége, székhelye, irodája, nem lehet saját alkalmazottja, nem dönthet saját költségvetéséről: jelenleg még a testület önálló honlapjának működtetését is saját zsebből fedezik a tagok. Ennek az abszurd helyzetnek az orvoslása éppúgy szerepel az OBT javaslatai között, mint hogy ne lehessen tag, akinek munkáltatója az OBH elnöke, hiszen ellentmondásos helyzet, hogy beszámoltathatja, utasíthatja, ellenőrizheti azokat, akik őt ellenőrzik. A testület jelenleg semmiféle szankciót nem érvényesíthet, ha úgy találja, hogy az OBH elnöke törvényt sért, kérik tehát azt a jogot is, hogy legalább az OBH-elnök meghallgatását kezdeményezhessék az Országgyűlés igazságüggyel foglalkozó bizottságánál.
Úgy tudjuk, a törvényhozó is lépéskényszerben érzi magát, de az nem világos, mit fog tenni. Eredeti szándéka 2011-ben az volt, hogy olyan központosított rendszert hozzon létre, amely a bírói hatalmi ág feletti ellenőrzést is biztosíthatja számára az OBH-n keresztül. Ezt a rendszert csak nemzetközi nyomásra volt hajlandó felpuhítani, hogy az OBT adjon politikán kívüli legitimitást a hivatalnak. Intő jel azonban a lengyel példa, hiszen Varsó ellen az unió éppen azért indított a 7. cikkely szerinti eljárást, mert a törvényhozás alá rendelte a bírósági önkormányzatot. Emiatt a lengyeleket kizárták a bírói önkormányzatok nemzetközi hálózatából is.
Az Európai Tanács ha akarná sem tudná elkerülni, hogy vizsgálja a Sargentini-jelentést annak a bíróságok működésével kapcsolatos kitételeivel együtt. A nemzetközi szakmai szervezetek állásfoglalása nem lehet kérdéses: szemükben Handó maga az elszabadult hajóágyú. A dilemmát tetézi, hogy korábbi hírek szerint Trócsányi László igazságügyi miniszternek nem lenne ellenére, hogy ő kövesse Navracsics Tibort az Európai Bizottság magyar tagjaként. Az OBH-elnök támogatása ebben a helyzetben nem lenne szalonképes döntés. A kormányra tehát sokismeretlenes egyenlet megoldása vár. Egy biztos: az elmérgesedett helyzetben a halogatás a legrosszabb döntés.
