Hamarosan felújítják a villamossíneket a Nagykörúton – busz jár majd

Augusztus elsején indul Budapesten a nagykörúti villamospálya felújítása a Moszkva tér és a Blaha Lujza tér közötti szakaszon, a 350 millió forintos beruházás várhatóan augusztus 20-ára készül el - mondta a BKV kommunikációs igazgatója csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.

2009. július 30., 12:59

A vágányok felújítására azért van szükség, mert a legutóbb az 1990-es években végezték el ezeket a munkákat - közölte Székelyné Pásztor Erzsébet, emlékeztetve arra: a Combinók érkezésekor, 2006-ban a vágányokat nem, csak a megállókat újították fel, illetve szélesítették ki és emelték meg.

Kifejtette: a sínek az ívekben és a közúti kereszteződésekben a nagyobb terhelés miatt hamarabb elhasználódnak, ezért a mostani felújítás során elsősorban a kereszteződésekben cserélik le a vágányokat.

A Moszkva tér és a Blaha Lujza tér között megújul a Rákóczi úti, az Aradi utcai és a Horváth utcai útátjáró, a Nyugati téri teljes vágányhálózat, a Jászai Mari tér és a Tátra utcai közötti szakasz, a Kisrókus utcai ív és a Moszkva téri kitérő is.

Székelyné Pásztor Erzsébet kitért arra: a villamosok helyett forgalomtechnikai szempontok miatt az utasokat magaslépcsős 280-as csuklós Ikarus autóbuszok szállítják majd, amelyek csúcsidőben 1-2 percenként, csúcsidőn kívül 2-3 percenként járnak.

A villamospótlókra a Blaha Lujza téren, az Oktogonon és a Nyugati téren a 906-os éjszaki busz megállójában, a Jászai Mari téren pedig a 91-es busz megállójában lehet majd felszállni. A buszok a Nyugati pályaudvar, az Oktogon és a Jászai Mari tér kivételével a villamosmegállóban állnak meg, és a síneken közlekednek majd - tette hozzá.

A kommunikációs igazgató felhívta a figyelmet arra, hogy a mozgásukban korlátozottak a BKV iránytaxi szolgáltatását vehetik igénybe, amely két vonaljegy áráért háztól házig viszi majd az utasokat.

A beruházás teljes költsége 350 millió forint, ebből a kivitelezés 243 millió forint. A fennmaradó összeg azoknak az anyagoknak a költsége, amelyeket a BKV bocsát a kivitelező cég rendelkezésére – olvasható az MTI tudósításában.