Gyurcsány szociálpszichologizál

Ismét antirasszista tüntetést hirdetett a Demokratikus Charta. Ahogy a szombati megmozdulást „teljes szívéből” támogatja Demszky Gábor főpolgármester, úgy blogjában részvételre buzdít és a demonstráció kapcsán röpke szociálpszichológia kurzust tart Gyurcsány Ferenc exkormányfő is.

2009. május 14., 17:05

Szerző:

„Mi tagadás, hajlamosak vagyunk arra, hogy igazodjunk a bennünket körülvevő csoport véleményéhez, viselkedéséhez. Ezt hívják konformizmusnak” – kezdi a definícióval az órát Gyurcsány Ferenc. Majd Solomon Asch egyik klasszikus kísérletét írja le blogjában. Eszerint Asch kísérleti alanyainak három nyilvánvalóan és egyértelműen különböző hosszúságú vonalat mutatott, és arra kérte őket, hogy mondják meg, melyik hossza egyezik leginkább egy negyedik vonal hosszúságával. Ez még sikerült is nekik. De aztán a kísérletvezető négyesével hívta be az alanyokat, sorba állította őket, és egymás után kellett válaszolniuk az előző kérdésre a kérdésre. Ám az első három résztvevő beépített ember volt, és mindegyikük nyilvánvalóan, jól láthatóan téves választ adott. Miután azonban ők hezitálás nélkül feleltek, a kísérleti alanyok is elbizonytalanodtak. Noha az első percben határozottan helyesen akartak válaszolni, kételkedni kezdtek.

„Summa summarum – elemez a kormányfő – a kísérletben az tapasztalták, hogy végül minden harmadik ember hozzáigazította véleményét az előtte állók és megszólalók véleményéhez, alkalmazkodott a csoport álláspontjához.„

Mindebből pedig Gyurcsány arra következtet: nem szabad engedni, „hogy embertelen eszmék, gondolatok, politikák terjedjenek és maradjanak válasz nélkül. Azért, mert ezek az eszmék és politikák fertőznek. Olyanok is a hatása alá kerülnek, akik korábban egyébként nem ezt, vagy nem így gondolták.”

Támogatja is a Demokratikus Charta és a Roma Polgárjogi Mozgalom által szervezett tüntetést, merthogy „megér egy órát megmutatni, hogy létezik a szívünkben, a lelkünkben egy másik, egy jobb, egy békésebb Magyarország”.

Demszky Gábor szerint pedig tüntetni kell, mert bár „Budapest mindig a tolerancia városa volt, az utóbbi időben mindennapossá vált a gyűlöletre uszítás (…), a gyűlöletbeszéd rendszeresen erőszakba fordul át, romákat lőnek le orvul, köztük gyerekeket. (…)Mondjunk nemet polgártársaink származásuk, bőrszínük, gondolkodásuk vagy másságuk miatti fizikai fenyegetettségére, a megfélemlítésre, a gyűlöletkeltésre!”