Gyurcsány: Orbán a nyugati vitorlába akar keleti szelet fogni
A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint a miniszterelnök a nyugati vitorlába akar keleti szelet fogni.
Gyurcsány Ferenc hétfő este, az ellenzéki összefogás győri rendezvényén arról beszélt, hogy a kormányfő az első Orbán-ciklusban egyszer nem járt Kínában, egyszer nem járt Oroszországban, „durcásan hátat fordított”.
Mi kellettünk ahhoz, hogy érdekalapú együttműködést alakítson ki, amit Medgyessy Péter volt szocialista miniszterelnök kezdett el – jelentette ki Gyurcsány Ferenc.
A Demokratikus Koalíció elnöke úgy fogalmazott: „Orbánnak szélproblémái vannak, a nyugati vitorlába akar keleti szelet fogni”. Majd hozzátette: lényegében a miniszterelnök a külpolitikában ugyanazt csinálja, mint a belpolitikában.
Megjár minden utat, eladja mindenét, meggyőződését, hitét – fogalmazott.
A volt miniszterelnök a több száz fős, főleg idősebbekből álló hallgatósága előtt arról is beszélt, hogy kormányra kerülésük esetén nem veszik el a nők 40 év munkaviszony után járó kedvezményes nyugdíjba vonulási lehetőségét.
Először a legalacsonyabb nyugdíjból élőkön kell segíteni – tette hozzá.
Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke arról beszélt, hogy mára csalódott, kijózanodott Magyarország és Győr is.
Ugyanis a kormány elvette például a nyugdíj-megtakarításokat, negyven féle új adónemet vezetett be, megemelte az áfát és „trafikmutyi lett” – sorolta.