Gyurcsány Ferenc: Olyan koalíciót építünk, amilyet még nem látott ez az ország

A Demokratikus Koalíció alapításának tizedik évfordulóján mondott beszédet a volt kormányfő.

2021. október 22., 16:44

Szerző:

„Voltunk mi már egy százalékos párt is, de ma annak örülünk, hogy legalább egymillió támogatónk van, és mi vagyunk az ellenzék legnagyobb pártja. A nagyobb pártisággal azonban nem több jog, hanem több felelősség jár” – jelentette ki a Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc a párt fennállásának tizedik évfordulója alkalmából tartott ünnepségen. A volt kormányfő ünnepi beszédében elmondta, „pokolian hosszú" tíz év van mögöttük, azonban ez idő alatt olyan párt jött létre, amely különbözik a velük egy oldalon lévő pártoktól.

Gyurcsány szerint az előválasztás rámutatott, hogy vannak pártok, amelyek vidéken erősek, és olyanok is, amelyek a nagyvárosokban, vagy a fővárosban dominánsak, de csak egy olyan párt van, amely országosan erős. Úgy hívják, hogy Demokratikus Koalíció – jelentette ki. A pártelnök visszaemlékezve elmondta, 2010-től azt forszírozták, hogy legyen egy olyan pólus, amely képes egyesíteni azokat, akik nem értenek egyet az önkénnyel. E célból jött létre a DK, és ennek a gondolatnak folyományaként jött létre a mostani közös koalíció, mutatott rá. 

Gyurcsány szerint tudnivaló volt, hogy az ellenzéki koalícióban lesznek konzervatívok, liberálisok, zöldek és baloldaliak, majd hozzátette: ez a koalíció a legnagyobb ajándék a hazának. Elmondása szerint az, hogy már 2010 óra az összefogás pártján állnak, nem azt jelenti, hogy a DK, vagy az „átkozott Gyurcsány" okosabb lenne, mint a többiek. „A politikai okosság semmi más, mint az elkerülhetetlen felismerése ideje korán” – jelentette ki. Hozzátette: mindaddig nyugodt, amíg a jelenlegi kormány üti, szidalmazza a pártját és az összefogást, mert ilyenkor tudja, hogy tisztességgel és becsülettel szolgálja a hazáját.

„Ha az ellenfél határozza meg, kik vagyunk, akkor elvesztettük a harcot, és lehet hazamenni. A DK sosem engedte, hogy a jelenlegi kormány véleménye legyen a perdöntő. Amikor ez a rendszer útszéli hangon jellemzi az ellenzéket – és benne a DK-t is – akkor a politika nyelvén valójában megdicsér bennünket” – jelentette ki.

Gyurcsány Ferenc beszédében elmondta, lehet bármekkora párt is a Demokratikus Koalíció, mindig szem előtt kell tartaniuk, hogy sokan nem fognak egyetérteni a világlátásukkal. Szerinte az nevezheti magát demokrata politikusnak, aki nemcsak egy zárt világot képvisel, elfogadja és beismeri, hogyha hibázik, és folyamatosan megkérdőjelezi a tetteit. Eszmefuttatása után kijelentette: a hazafias, ellenzéki koalíció sokkal fontosabb, mint a pártja, és a közös út során komoly kompromisszumokra lesz szükségük ahhoz, hogy közös, egyben előremutató döntéseket hozzanak. „Sokféle irányból juthatunk el egy ennél jobb hazába, ezért szeretném, ha a DK azok között lenne, akik engedik, hogy mások más utat képzeljenek el” – mondta a párt elnöke.

Az előválasztás kapcsán kijelentette, hogy kiderült: van még egy zseniális politikusa a Demokratikus Koalíciónak, akit úgy hívnak, hogy Dobrev Klára. A választók azonban végül Márki-Zay Pétert választották meg közös miniszterelnök-jelöltnek. Gyurcsány szerint ez egy olyan együttműködés lesz, amilyet még soha nem láthatott az ország. Olyan koalíció ez, aminek elsőként nem a domináns párt adja a kormányfőjét – jelentette ki, majd kitért azokra a hírekre is, melyek szerint Márki-Zay Péter saját frakciót is szeretne az összefogásban résztvevő hat párt mellett. A miniszterelnök-jelöltnek vagy lesz saját frakciója, vagy nem, de szerintem mindegyik frakció őt fogja szolgálni – mondta. 

„Ennek a fiatal demokráciának nagyon jót fog tenni, hogy osztott a felelősség, de mégis közös, mert közös a haza és közös a tennivaló” – jelentette ki.

A Demokratikus Koalíció elnöke úgy folytatta, hogy amennyiben a pártok „normálisak" maradnak, sok frakciónak arra is lesz esélye, hogy önmagában megakadályozza az egységet. „Azonban mi nem a zsarolás koalícióját akarjuk felépíteni, hanem az együttműködés koalícióját” – hangsúlyozta a volt kormányfő, hozzátéve: úgy kell együttműködniük, mint egyik láb a másikkal. Meggyőződése, hogy a jelenlegi, egységes ellenzékből egységes kormány fog létrejönni, melynek élén egy konzervatív politikus lesz, akit a többség megválasztott: Márki-Zay Péter. 

Gyurcsány Ferenc a beszéde végén a fideszes politikusoknak is hagyott egy fricskát az Elkxrtuk című filmről. Elmondása szerint az utóbbi napokban a magyar politikában önmagát fontosnak gondoló politikusok átmentek filmajánlóba, azonban azt javasolja, hogyha jó filmet akarnak nézni, akkor keressék meg azt a kritikai oldalak top 100-as listájában. „Ez a film biztosan nem lesz rajta, azt egy másik listán kell keresni” – szúrt oda a kultúrharc jobboldali részvevőinek, utalva ezzel arra, hogy az őszödi beszéd kiszivárgásáról szóló film a valaha volt egyik legrosszabb pontszámmal kezdett az iMDB filmkritikai oldalon.

(Kiemelt kép és galéria a Demokratikus Koalíció megalakulásának 10. évfordulóján készült. Merész Márton – 168.hu)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.