Gyöngyöspata után - megállt az idő

A Közép-Európa Egyetem és az Ökopolisz Alapítvány szervezésében a KEE Nádor utcai központjában „Gyöngyöspata után: etnoszociális konfliktusok és szélsőjobboldali politika” címmel rendeztek zártkörű szakmai konferenciát egy, a Gyöngyöspatai eseményeket feldolgozó szociológiai tanulmány apropóján. A beszélgetésen a témában érintett szociológusok, újságírók, politikai elemzők mondták el a véleményüket és ellenvéleményüket mind a gyöngyöspatai eseményekről, mind az azt összefoglaló dolgozatról.

A kutatás jelentős részben elérhető adatokon, illetve 38 interjún alapult. Mindenkit megszólaltattak, akit lehetett s akik érintettek voltak az eseményekben. Nem értékelhető elszigetelt jelenségként, ami Patán történt sőt, Nyugat-Európában is jelentős a bevándorlók elleni hasonló többségi társadalmi mentalitás.

A Jobbik sikere vitathatatlan

Elsőként a tanulmányt jegyző Szombati Kristóf, a Közép-Európa Egyetem munkatársa együtt hívta fel a figyelmet arra, hogy bizonyos kelet-európai specifikumként értékelhető, hogy végül is a Jobbik érte el a legnagyobb sikert. A nacionalista retorika és a politikai populizmus eszközeit felhasználva társadalomban meglévő széles körű sérelmeknek veszteségeit kezdte becsatornázni saját politikai szándékaiba – a szélsőjobboldali európai pártok közül is kiemelkedő sikerrel. Mindez döntően annak is köszönhető, hogy Patán is jól láthatóan sikeresen kanonizálta a frusztrációt, és ez egy olyan társadalmi támogatottság elérését tette lehetővé, amit korábban nem hittünk volna. Amikor Patán elkezdték az anyaggyűjtést, akkor az a vélemény fogalmazódott meg /benne a kutatókban, hogy a falu bizonyos eszméknek esett áldozatul. Ma már úgy vélik, hogy ennek az eszmerendszernek egy erős társadalmi támogatottsága is kialakult. Azt próbálták megérteni, hogy mi motiválhatta mindezt.

Gyöngyöspata sikeres demonstrációs terep lett mindehhez. Több tanulmány is született már arról, hogy a cigány-bűnözés és az utcai politizálás kombinációja lökte be a Jobbikot a politikai aréna közepére, s erre a kormány is ráerősített. A Parlamentbe kerülve viszont gyengült a Jobbik ereje: részben a parlamentáris keretek közé szorulva, részben, mert a kormány beemelte és gyengítette a szélsőséges elképzeléseket, gondoljunk a trianoni hatáskeltésre, a kettős állampolgárság beindítására. 2010-2011 fordulóján erős visszaesés tapasztalható a Jobbiknál. Ekkor feltehetően úgy döntöttek, hogy visszatérnek ahhoz, ami már bevált: a cigány-bűnözéshez és az utcai politizáláshoz. Innentől keresték azokat a helyi telepeket, ahol demonstrálhatják annak a rendpáti politikának a szükségességét, amit hirdettek. Mivel felismerték, hogy a média igen fogékony arra a látványos uszításra, amit produkálnak, erre erősen és sikerrel építettek Gyöngyöspatán. Sikerrel Azt tudni kell, hogy a patai Jobbik-vezérnek, a jelenlegi patai polgármester Juhász Oszkárnak volt egy nagy kudarca az önkormányzati választásokon. Tehát a helyi jobbikos vezetőben feltehetően dolgozott egy erős revansvágy.

Mindehhez sajnálatos apropót adott egy helyi lakos öngyilkossága februárban, amit a cigánysággal való konfliktus eredményeként állítottak be a jobbikos politikusok, illetve azzá gerjesztettek, s ez indította el azt az eseménysort, ami mindannyiunk előtt ismert és etnikai gócponttá tehette Gyöngyöspatát, valamint így emelhették országossá a helyi politikát. Ami addig nem fordult elő, innentől mérföldkő lett – etnikai konfliktus eszkalálódott. S ebben komoly felelőssége volt a kormányzatnak a rendőrség nem kellően hatékony fellépése miatt s komoly szerepe lett a civilszervezeteknek is.

Helyi árnyék-önkormányzat

Feischmidt Mária, a tanulmány társszerzője kiemelte: azok, akik ebben a konfliktusban szerepet játszottak, részben helyben lakók, részben viszont kívülről vetették bele magukat az eseményekbe. Így lehetett mindennek helyi, országos, sőt nemzetközi jelentősége is. Még mielőtt elkezdtek a terepen dolgozni, azt gondolták, hogy Pata egy váratlan esemény áldozatául esett, de mindennek voltak strukturális előzményei is. Példaként említhető a munkaerőpiac, illetve annak mozgása, ami egy fontos tényező, hiszen itt –is- az emberek jelentős része vesztette el a munkahelyét még a kilencvenes években. A munkanélküliek foglalkoztatásában a romák nyolcvan százalékban hátrányt szenvedtek és így nem véletlen, hogy frontvonallá vált az az utca, amely elválasztja e két populációt.

Fontos tényező, hogy nem csak a kisebbségnek, de a többségnek is vannak, voltak sérelmei, magántulajdon elleni sérelmek, verbális sérelmek. Kialakult óhatatlanul egy olyan helyzet, hogy a többségi rászorulóknak olyan „cigányképet” kellett teremteni, ami másokat leértékel és világossá teszi azt, hogy az ő lecsúszott társadalmi helyzetük alatt még vannak lejjebb mások is, akiket ráadásul bűnbakként lehet kezelni a saját helyzetüket illetően.

Fontos tényező, hogy olyan településről van szó, ahol léteznek erőforrások, gazdasági és szimbolikus egyaránt. Ez utóbbi megteremtésén munkálkodik a helyi borászok és értelmiségiek „társasága”, civil szervezete, mely nagyon jelentős szerephez jutott a kétezres évtized második felére: helyi árnyék-önkormányzatként is definiálták őket. Ezt a megerősödést azzal tudták elérni, hogy azokat a sérelmeket, amikről mindenki tudott, beemelték a nyilvánosságba s ennek alanyai a cigányok lettek, lényegében mindenért a cigányokat tették felelőssé. Így megteremtettek egy olyan diskurzust, ami felett ők tudtak kontrollt gyakorolni. Ezzel a pozicionálással nagyjából egy időben megtörténtek az első olyan utcai konfliktusok, amelyek értelmezése nagyon gyorsan etnicizálódott. A romákról kétféle viszonyulás tapasztalható a nyilvánosságban. Az egyik, hogy nem beszélünk róla, a másik pedig, hogy a romákról való beszéd mindent felülír, minden probléma helyett ők a probléma.

A kormány nem lépett kellő erővel

Mindebben jelentős szerepet játszott egy helyi lokálpatrióta csoport, amely nagyon fontos szerepet játszott a cigánykérdés tematizálásában, amint azt a Jobbik megtette országosan is.

A választások után Juhász Oszkár az érpataki modellre történő állandó hivatkozással, a rendpárti politika jegyében kezdte meg a polgármesteri tevékenységét. Ebben persze volt egy olyan szándék is, hogy mindezt sikerként adják el, amire a Jobbiknak óriási szüksége van, mert nem tudja azt folytatni máshol, amit Gyöngyöspatán megteremtettek, többek között azért sem, mert a kormány meghozta azokat a jogszabályokat, amelyek ezt ellehetetlenítik. Ezért Gyöngyöspatára nagyon sok energiát és erőforrást koncentrálnak most, szimbolikus értelemben elsősorban. s azzal a céllal, hogy bizonyítsák, itt rendet teremtettek és rendben is van minden cigányok és nem cigányok között. A hétköznapok viszont nagyon mást mutatnak. Elhagyja például a legnagyobb adófizető a falut – a költségvetésük öt százaléka elillan egyik pillanatról a másikra és az illető nagyon világosan megfogalmazta, hogy nem támogatja ezt a közéleti politizálást, ami ott folyik. S ez nem került a széles nyilvánosság elé.

Fontos tanulság, hogy mivel a kormány nem lépett fel kellő erővel és kellő időben a konfliktus kezelésében, utána viszonylag hamar létrehozott egy olyan szabályrendszert, ami ezt a forgatókönyvet megakadályozza. Viszont több dologra nem alkalmas. Nem alkalmas a spontán kialakuló konfliktusok megakadályozására, mert hasonló esetek kipattanhatnak olyan helyeken is, ahova a szélsőjobboldal be sem teszi a lábát. Arra is rámutat a gyöngyöspatai eset, hogy ezeknek az etnoszociális feszültségeknek a csillapításához nem elegendő a politikai eszköztár – elengedhetetlen többek között a szociopolitika, máskülönben a problémákat csak a szőnyeg alá söprik. Az állam jelenléte és affinitása rendkívül fontos. A kellő időben alkalmazott, párbeszéden alapuló konfliktuskezelés talán más eredményt ért volna el. Ennek a sikeres alkalmazása természetesen nagy kihívás, amiben jelentős szerepe lehetne a civil csoportoknak és az egyháznak egyaránt.

Mindkét oldal sérelme fontos

A sajtó képviseletében a Heti Válasz munkatársa a saját tapasztalatairól számolt be, miszerint a hasonló falvakat járva az óvodákban, az iskolák alsó tagozataiban még nem tapasztalható a szegregált foglalkoztatás, és azt érdemes lenne kutatni, hogy mindez miért jelenik meg erőteljesen a felsős tagozatokban. Ebből a szempontból „érintetlen” felsős tagozatokat nagyon-nagyon ritkán látni. Érdemes lenne felderíteni, hogy milyen technikákkal lehetne feljebb tolni a konfliktusok kirobbanási pontját. A jelenlévők között egy mérsékelten konzervatív lap munkatársaként némileg kakukktojásnak érezvén magát különálló véleményt fogalmazott meg a tanulmány azon részével kapcsolatban, amely alaposan taglalja a kisebbség és a többség félelmét. Elismerően szólt arról az árnyalt szemléletről, amivel a szerzők ehhez a kérdéshez nyúltak, tíz évvel ezelőtt ez még nem volt jelen a téma analizálásával kapcsolatban. Ugyanakkor mégsem tudott szabadulni attól az érzéstől, hogy kettős mércével mértek vagy legalábbis az affinitás az egyik irányba nyitottabb, mint a másik oldal felé.

Konkrétan a többségi sérelmek esetében érzett egyfajta elzárkózást, ridegséget. Azt a példát ragadta ki a tanulmány idézet témájából, amely azzal foglalkozott, hogy milyen verbális agresszió éri, érte elsősorban az idős embereket a faluban. Mindezt azért vélte fontosnak felemlíteni, mert az a tapasztalata, hogy egy konfliktust feloldó beszélgetés során az első lépés, ami bármilyen továbbit lehetővé tesz, az a másik fél sérelmeinek is a teljes mértékben történő megismerése kell, hogy legyen. És amíg ez nincs meg, úgy véli, hogy, hogy bezáródnak a fülek. A másik sarkalatos kérdésként említette a közmunka jelentőségét, illetve az azt kísérő gyér érdeklődést. Ebben persze vita tárgya lehet, hogy érdemes-e olyan hatásvadász faültetési programot teremteni, amelynek az eredménye több évtized után, feltehetően a résztvevők nélkül lesz már csak élvezhető. Ez valóban nem túl motiváló erő, erről érdemes lenne vitatkozni.

Külföldön rosszabb – legalábbis néhol

A Political Capital elemzője szintén az elismerését kifejezve méltatta a tanulmányt nagyon alapos, elemző és sokoldalú anyagként jellemezve. Főleg azért érdemel figyelmet, mert az egy évvel ezelőtti gyöngyöspatai események és azok tanulságai méltatlanul kevéssé vannak jelen a magyar közéletben, amint elsikkadni látszik mára a romagyilkosságok felháborító története is - mindez a magyar közéletnek egy nagyon súlyos hiányossága, mulasztása.

A folytatásban némi kitekintést tett a környező országokra, jelezve, hogy nem egy elszigetelt magyar jelenségről van szó. A magyar közéletről - vélte az szakértő - az a véleményünk, hogy mindenben tekintetben katasztrofális. A romakérdésről is úgy véljük, hogy itt a legszörnyűbb a helyzet, de ez a társadalmi konfliktus más országokban még súlyosabb képet mutat. A romák élethelyzete és szegregációs körülményeik jóval rosszabbak például Romániában, Bulgáriában, Szlovákiában, Csehországban. Bulgáriából, Romániából tömegesen vonultak ki a romák, amire reakcióként Olaszországból, Franciaországból elég tudatosan tolták ki ezeket a menekülteket. Ami alapvetően megkülönbözteti a magyar esetektől például a cseh és szlovák eseteket az az, hogy ott a politikai mainstream-nek sokkal erősebben része a cigányellenesség, mint itt, ahol gyakorlatilag csak a Jobbik sajátította ki mindezt. Annak ellenére, hogy a pártok szavazótáborában jelen van a romaellenesség, erre nem épít egyikőjük sem, csak a Jobbik próbál ebből politikai tőkét kovácsolni. Véleménye szerint a kormány ott követ el hibát, hogy a jog eszközeit fetisizálja. Azt hiszi, hogy ha megalkot egy törvényt mondjuk a Gárda-jelenség ellen, ami egy fontos és szimbolikus döntés, akkor ezzel megoldódik a probléma is. Gond, hogy ebben a kérdésben a rendőrség is bizonytalan, hezitatív, volt hogy azért szólták meg, mert túl erős volt, volt, hogy az ellenkezője miatt.

Sok kis Gyöngyöspata

A Társadalom a Szabadságjogokért munkatársa személyes hangú önkritikával szólt a témához. Gyöngyöspatáról nemrégiben még úgy vélekedett és írt is, hogy egy szélsőjobboldali mintafalu. Az északi régiókat járva rá kellett jönnie, hogy se nem minta, se nem szélsőséges. Ezekben a régiókban jóformán mindegyikből lehetne egy ilyen mintafalut építeni, minden kocka, elem a rendelkezésre áll. A központi kormányzat szabályozó rendelkezései minden mozzanatukkal elősegítik ezeket a folyamatokat. Az építőkockák közül az egyik legfontosabbként a közmunkaprogramokat említette, ami élet és halál urává teszi a helyi vezetőket. Úgy látja most, hogy a magyar vidékről, bizonyos térségekről, néha egész régiókról levette a kezét a társadalompolitika és az ezt formáló kormányzat. Az egészet átadja a rendészetnek az meg koncként odadobja az önkormányzatoknak. A közoktatási törvény sajnos csak erősíti és konzerválja a periférikus elszigeteltséget. És még egy nagyon cinikus lózungról, a közfoglalkoztatás önellátásról: a közmunka is és a vidékfejelsztési program is arra, a köré összpontosul, hogy az önkormányzatok próbáljanak mindent megtenni, hogy a helyi közösségek önellátóak legyenek: de Magyarországon önellátásról beszélni 3-4 régió tekintetében úgy, hogy balkézzel segélyt osztok, a másikkal pedig a rendőri erőket küldetem, ez egy óriási hazugság – zárta sommásan a témát.

Egy cigánynak nem lehet igaza

Végül az MTA-KRTK szociológus munkatársa kapott szót. és kapcsolódott is azonnal az előtte elhangzott mondandójához, miszerint az észak-magyarországi területeken, de az Alföldön is nagyon sok ilyen feszültséggel terhes település található. Mindebben hibásnak tartja az új önkormányzati törvényt is, amibe szerinte bele van kódolva, hogy azokon a településeken, ahol nincsenek önálló egzisztenciák, ahol az emberek többsége vagy azért, mert a település által fenntartott intézményekben dolgozik, vagy azért, mert közmunkán vagy segélyen él, lényegében a helyi hatalomtól függ. Ez egy hatalmas helyi demokrácia-deficitet okozott. ezeken a településeken, ahol gyakorlatilag rendies lokalizálások alakultak ki, ahol a helyi hatalom kliens-patrónus, függelmi viszonyban van a többségi lakossággal és ezért nem is lehet demokratikus viszonyokról még beszélni sem.

Tapasztalatai szerint, ha a helyi rendőr a hatalom része – márpedig az, amint a kistérségi vagy járási rendőrkapitány sem független a helyi vagy kisebbségi hatalomtól -, akkor egy cigánynak nem lehet igaza egyetlen konfliktusban sem. Mindezt a különböző eljárások nyomán született egészen érdekes ítéletek igazolják. A másik lényeges gondolat a számára, hogy a helyi elit csak egyféle szerepben tudja elképzelni a cigányságot, ami annyi, hogy a cigányok a cigánysoron lakjanak vagy azon kívül. Nem képzelhető el tehát hogy a cigányok önszerveződjenek, rendes CKÖ-t csináljanak, érvényesíthessék a jogaikat.

Ebből következően ezeken a településeken, ha valaki valamilyen jogvédelmet szeretne, érdekérvényesítést elérni, akkor két útja van: az egyik, hogy folyamatosan konfrontálódik a hatalommal s így mint civilszervezet vagy valamilyen „balhés” szervezet fog megjelenni mindenhol és akkor jönnek a címkézések, hogy milyen balhés terület ez, pedig csak a jogaikkal próbálnának élni. A civilszervezetek másik útja, hogy megpróbál beépülni a helyi hatalomba és megpróbál azzal valamelyest kooperálni. Ez viszont egyben elköteleződést is teremthet, ami óhatatlanul alkukra kényszerítheti a résztvevőket. Mindebből következik egy harmadik út, hogy a lokális konfliktus kezelése, problémamegoldása mindig egy erőn alapuló alkuból vagy zsarolásból áll. Mindez nem csak a cigányokra vonatkozik: ugyanúgy áll akár iskolaigazgatókra is, ha az elképzelése esetleg nem vág egybe a helyi hataloméval. Egy ilyen viszonyrendszerben elképzelhetetlen, hogy a lokális hatalom leülne érdemben egyeztetni a helyi cigányokkal. Ezért gondolja azt, hogy Gyöngyöspatán egyszerűen kódolva volt a kialakult helyzet. Ugyanakkor nagyon érdekes, hogy az északi régiókban, ahol a legnagyobb a cigány lakosok aránya, még sincsenek ilyen konfliktusok, s nem azért, mert nincs többségi hatalom, hanem azért, mert erre vigyáznak a birtokosai.

Gyöngyöspata, véleménye szerint, nem a cigány-nem cigány konfliktusról szólt, hanem a helyi hatalmon belüli konfrontáció gerjesztette és provokálta ki az egész helyzetet. Több csoport próbálta megszerezni a vezetést és ezek közül az egyik elővette és igen hatásosan felhasználta az etnikai kártyát. Úgy gondolja , hogy az észak-magyarországi, borsodi településeken éppen ezért nem mernek élni ezzel az eszközzel, mert tudják, hogy sokkal nagyobb konfliktus alakulhatna ki, mint történt ez Gyöngyöspata esetében.