Gyógyultnak nyilvánították, a taxit várta a kórház előtt, amikor meghalt a 44 éves András
A kórház bejáratánál halt meg a 44 éves András, miután gyógyultnak nyilvánították, és a taxira várt, hogy hazavigye.
A kistarcsai kórház bejáratánál halt meg egy 44 éves férfi, akit egy hét után gyógyultan engedtek ki az intézményből – írja a Blikk az édesanya, Ábrók Andrásné állítása alapján.
„Kerekesszékben hozták el a kijáratig, ott felállt belőle. Még mondtam neki, hogy vigyázzon a lépcsőn, aztán megérkezett a taxi, és épp be akartunk szállni, amikor hátratántorodott és összeesett” – mondta az édesanya a lapnak.
A férfit megpróbálták újraéleszteni, de már nem tudtak segíteni rajta, és a kórház bejáratánál halt meg.
Az anya szerint autista fiát pszichés betegként kezelték, pedig nem az volt, és biztos benne, hogy „nem foglalkozott vele senki úgy, ahogy az állapota megkívánta volna.” A férfit április 14-én vitték be először mentővel a kórházba, miután rosszul lett, de hazaengedték, miután minden eredménye jó lett.
Pár nappal később újra bevitték, miután továbbra is fulladt, és szinte beszélni sem tudott, ezúttal a pszichiátriára került.
A halotti anyakönyvi kivonat szerint András halálát a tüdőverőér rögösödése okozta, de tágulásos szívizom-problémája is volt, amit hozzátartozói szerint az orvosoknak észre kellett volna venniük, és ennek megfelelően kellett volna kezelni a férfit – írta a Blikk. A kórház igazgatója a lapnak elmondta, hogy kivizsgálták az esetet, de nem tártak fel az orvosok vagy az ápolószemélyzet felelősségét megalapozó szakmai hibát.
A család a rendőrségen is feljelentést tett.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: reidy68 via Pixabay)