Drágulnak a gyógyszerek, a legszegényebbek járnak a legrosszabbul
Tovább nőnek a gyógyszerek árai, a legszegényebbeknek szánt támogatás is változott, így a jogosultak száma évről évre kevesebb.
A Népszava Gábor Tamás gyógyszerészt, piaci elemzőt kérdezte a gyógyszerárak változásáról, aki rávilágított, hogy bár a támogatott orvosságok rendre kimaradnak az áremelésekből, a betegek és az állam patikaszámlája dinamikusan nő.
Sok gyógyszer ára átlépte a lélektani határt
„A hazai gyógyszertárakban 3500-3800 forint a betegek »fájdalomküszöbe«, azaz ennyit még zokszó nélkül kifizetnek a felírt orvosságaikért”
– nyilatkozta a lapnak Gábor Tamás.
Az ennél drágábban kapható, elsősorban recept nélküli (és a receptre kiváltható) készítmények között már sorolnak az emberek és gyakran csak azokat kérik, amelyeket nélkülözhetetlennek ítélnek állapotuk menedzselésében.
Így is dinamikusan nőnek mind az állam, mind a magánemberek gyógyszerkiadásai. Mint írják, míg 2019-ben a teljes hazai gyógyszerpiac 531 milliárd volt, addig 2024 végére már 738 milliárdra hízott.
Gábor Tamás adatai szerint 2019-től 2024 végéig a betegek térítési díjakra 25 °%-al, az egészségbiztosító a támogatásokra mintegy 44 %-al költöttek többet.
Mindeközben
a közgyógyellátottakra fordított 2019-ben még 17,2 milliárdos keret lett évről-évre kisebb, mostanra már csak 15,9 milliárd forint. Ez a legszegényebbeknek szánt támogatás, amire a jogosultak száma is évről évre kevesebb.
A drasztikus áremelkedés oka a szakember szerint, hogy a közfinanszírozott készítmények palettája az utóbbi két évtizedben jelentősen átalakult. Sok új termék került be, például a daganatos, a cukor- valamint az érbetegségek tekintetében, az új orvosságok ára pedig mindig magasabb, mint a már régebben alkalmazottaké. A régi és új árszint közötti különbségnek oka lehet az is, hogy a gyártók a már egyszer a támogatási rendszerbe fogadott gyógyszereknél nem tudják érvényesíteni a gyártási költségeik növekedését, ezért azokat az új készítmények árában is próbálják kompenzáltatni.
Leginkább az onkológiai kezelések drágulása figyelhető meg. A támogatott gyógyszerforgalmi büdzsé egyenletes éves növekedésének motorja a mind nagyobb számban végzett onkológiai kezelések magas ára, mostanra a teljes gyógyszerkasszának közel 23 százalékát fordítják az ilyen terápiákra.
Ugyancsak jelentősen nőhettek az úgynevezett egyedi méltányosság keretében felírt gyógyszerek költségei. Az ide sorolt készítmények árában az egészségbiztosító oroszlánrészt vállal úgy, hogy a gyógyszer gyártója által javasolt beszerzési ár alapján a jogszabály szerint számolt fogyasztói árból átvállalja a döntően nagyobbik hányadot. A több százezer forintos terápiás adagok többségéért a betegek is tízezer forint körüli összeget fizetnek térítési díjként. Míg az egyedi méltányosság keretében adható szerekre 2019-ben az egészségbiztosító 25,5 milliárdot költött, addig ez az összeg 2024-re 47,2 milliárdra ugrott.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: MDFrescuerYouTube via Pixabay)