Gundel Takács Gábor lett a Budapesti Olimpiáért Mozgalom szóvivője

A hírt a 2024 – Budapesti Olimpiáért Mozgalom (BOM) jelentette be a Facebookon.

2017. február 22., 10:25

„A Táncsics Mihály-díjas magyar újságíró, műsorvezető, sportriporter és kommentátor mostantól a BOM szóvivőjeként támogatja a Budapesti Olimpia ügyét és a BOM-ösztöndíjprogramját” – írták.

A műsorvezető a hónap elején jelentette be, hogy tíz év után felmondott a köztévénél, ahol sportműsorokat és vetélkedőt is vezetett.

„Miközben a nevemet és az arcomat adtam a Maradj talpon!-hoz, érdemi beleszólásom nem volt abba, ami a színfalak mögött történt. Idén januárban rossz döntéseket hoztak a műsorral kapcsolatban, és ezekről csak utólag szereztem tudomást” – mondta az Origónak adott interjúban.

Fotó: MTV

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.