Kitálalt a Magyar Orvosi Kamara: Gőzerővel dolgozva is belefulladnak a betegekbe

A lakossághoz és a kormányhoz intézett levélben mondják el, valójában mi megy a kórházakban. 

2021. november 17., 19:52

Szerző:

Megkondította a vészharangot a Magyar Orvosi Kamara.  A LEVEGŐT! című közleményben a kormányhoz és a lakossághoz fordulnak az egészségügyi dolgozók, ugyanis az egyre súlyosbodó járványhelyzetet és az egyre magasabb halálozási számokat már nem bírják az egészségügyi szakemberek.

Gőzerővel dolgozva is belefulladnak a betegekbe

Gőzerővel dolgozva is belefulladnak a betegekbe a sürgősségi osztályok, továbbá újabb és újabb osztályokat alakítanak át és nyitnak meg a Covid-ellátás biztosításához, szemészeket, urológusokat, sebészeket és más osztályok nővéreit átvezényelve. „A lelassuló oltáskampányon kívül pedig semmi más nem történt” – kezdi a levelet az Orvosi Kamara.

„Négy betegre egy nővér – négyágyas szoba esetén egy nővér/szoba. Kisebb szobák esetén nem jut nővér mindenhova. Mindez a szakmai standardok, előírások súlyos felhígítását jelenti, valódi intenzív ápolás helyett megfeszített rohanást” – hívja fel a súlyos emberhiányra a figyelmet a MOK.

Ez azért jelent komoly problémát, mert mint írják, a magas halálozás a szakma véleménye szerint nem a gépek, nem az orvosok, hanem a nővérek, szakdolgozók hiányával magyarázható.

Hatalmas pszichés teherrel élnek

És mintha ez önmagában nem lenne elég probléma, a megpróbáltatások, amiket a sokszor más szakterületen tanuló, tapasztalatlan orvosok és nővérek élnek át, hatalmas pszichés terhet rónak rájuk. Ennek egyik oka, hogy „az egyre inkább fulladó, romló állapotú betegeket nincs hova továbbadni, a limitált számú felszabaduló” intenzíves ágy betöltéséről való döntés terhe rájuk rakódik. Az idős, rossz állapotú betegek nagy része pedig meg is hal.

Itt gondolhatnánk arra, hogy az orvosoknak az ilyen terheket bírniuk kell, de ha nem a szakterületükön belül kell döntéseket meghozniuk, az hatalmas teher a számukra, hiába bírják az intenzív osztályon látottakat és az óriási nyomást. 

A közleményben kiemelik, hogy a mostani járványhelyzetben ez más országokban sincs másképp, azonban máshol indikátorokhoz kötött, ismert menetrend szerint dolgoznak az egészségügyben, nem pedig folyton változó szabályok között, a munkájukat pedig megfizetik.

„Ehelyett Magyarországon az ügyeleti díjakat mindmáig nem rendezték, így a túlhajszolt személyzet éjjel és hétvégén, ünnepnapokon a normál óradíjánál is kevesebbért küzd a rájuk bízott életekért. A szakdolgozói béremelés messze elmaradt”

– írják.

Az Orvosi Kamara levelében kiemeli, hogy

amíg ők vért izzadva dolgoznak, addig az átlagember ebből semmit sem tapasztal, az emberek nem vesznek tudomást a járványról.

„Az egész küzdelemből szinte semmi nem hallatszik ki az egészségügy falain kívülre. Ennek megfelelően az emberek nem is nagyon vesznek tudomást a járványról, a napokban még maszk nélkül jártak meccsekre, koncertekre, pártgyűlésekre, töretlenül és minden korlátozás nélkül látogathatóak az éttermek és szórakozóhelyek. Mindennek a súlyát nem ők, hanem az egészségügyben dolgozók érzik az egyre nagyobb fizikai-lelki terhelés miatt” – emelték ki. Hozzáteszik:

„Az, hogy ezt a szintet elérjük-e, nem rajtunk múlik, hanem a kormányzat által hozott szabályokon és a lakosság szabálykövetésén.”

Hogy segíteni tudja mind a kormány, mind pedig a lakosság a munkájukat, a MOK összeírta, miként lehetne megállítani a tömeges halálozást, és segíteni a járvány lefolyásának lassításában.

Ha a magyar társadalom nem akar karácsonyra rengeteg halottat, ha ki akarja mutatni megbecsülését az érte küzdő hősök iránt, akkor:

  • rendezzék az ügyeleti díjazást
  • emeljék meg érdemben a szakdolgozói béreket
  • kezdjék meg az egészségügy problémáinak érdemi kezelését
  • de legfőképpen: lassítsuk le együtt a betegek számának növekedését, a kórházak elözönlését, különben nagyon szomorú karácsonya lesz rengeteg családnak!

Ehhez:

  • legyen kötelező a maszk minden zárt közösségi térben (bevásárlóközpontok, boltok, mozik, színházak, stb.)
  • szüntessék be a tömegrendezvényeket, ne csak a szakmai orvoskongresszusokat
  • kössék tartalommal megtöltött védettségi igazolványhoz (megfelelő számú oltás felvétele hat hónapon belül) vagy friss negatív PCR-teszthez a belépést a nem létfontosságú helyekre (szórakozóhelyek, éttermek, színházak, mozik)
  • támogassák a távmunkát, home office-t
  • és egyénileg távolságtartás, kézmosás.

Igen, tudjuk, hosszú távon az oltás a legfontosabb. De azt is tudjuk, hogy az oltás védelme hetekkel később jelentkezik, a járvány meg most tombol” – teszi hozzá a MOK. 

(Kiemelt képünk illusztráció: 2021. november 15., Szászország, Lipcse. Egy intenzív ápoló négy Covid 19 beteget ápol a lipcsei egyetemi kórház intenzív osztályán. Fotó: Jan Woitas / dpa-Zentralbild / dpa Picture-Alliance via AFP)

Tegnap 16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.