Gömöri Zsolt: Attól függ, hova teszem a vesszőt

– Mit keres az asztal alatt?

– Lehallgatókészüket.

– Volt ilyesmire példa?

– Kaptam egy telefont arról, hogy magánnyomozók követnek, lehallgatnak. Egy biztonságtechnikai céggel bemérettük az irodámat, s kiderült, a fiókom alján egy MP3-as felvevő nyomai látszanak. A ragasztás módján pedig az, hogy pár hétig lehetett ott, nagyjából április közepétől.

– Pont, amikor az ügye elkezdődött?

– Pont. Egy belső levelezés is igazolja: akkor indult az ellenem szervezett konspiráció.

– Mint egy rossz krimiben: összeesküvés, kiszivárogtatás, magánlevelezés megszerzése, lehallgatás. Miről szól ez a történet valójában?

– Hát nem egy olcsó marketingfogás az ismertségünk növelésére, ezt leszögezhetem.

– Hanem?

– Keresztre feszítettek, amit lehet, rám szórtak, kizsigereltek. Mint A tanúban: Virág elvtárs, ez az ítélet. Az egész ügy konspiráció, ami személyes bosszúból indult.

– Ennyi?

– Nem teljesen. A 2010-es kormányváltás után a sport stratégiai ágazattá vált, hihetetlen pénz kezdett áramlani az olimpiai sportágakhoz. Sok szövetség élére új vezetést választottak. Nálunk is érződött az átrendeződés: 2011-ben még csak harminchat versenyre tudtunk kiutazni, tavaly több mint százra. Én 1991-ben kerültem a mozgalomba, végigjártam a szamárlétrát, voltam minden: sportágalapító, egyesületvezető, szövetségi alelnök, paralimpiai bizottsági elnökségi tag, alelnök és 2007-től elnök. Sőt 2009-ben, majd az ominózus 2012-es évben kétszer is újraválasztottak. Szakmai elhivatottságom, ha csak az időt nézzük is, aligha cáfolható.

– A szakértelmét senki sem vonta kétségbe. A szervezet gazdálkodásával kapcsolatban merültek fel a kérdések.

– Ha néhány felheccelt sportoló és szakmai vezető a személyes sértettsége okán nálunk ekkora tüzet tud gyújtani, mi lenne, ha ez más sportterületen is elindulna? Én könnyű célpont vagyok, mert az adataink nyilvánosak, működésünk átlátható.

– Arra céloz, hogy máshol is akadnak visszaélések, csak nem látszanak?

– Én arra célzok, hogy nálunk minden tétel nyilvános. Az elnökség 2007-ben fogadta el a marketingkoncepciót arról, hogy bárki külsős, aki támogatást hoz, húsz százalék jutalmat kap, ha belsős, tízet. Cserébe nincs reprezentációs költség, éttermi vagy társadalmi szerepvállalásról szóló számla. Szponzort szerezni komoly munka: nem állnak sorba, hogy hadd adjanak pár milliót.

– Főleg, ha nem tudják, mire költik a pénzüket. A Coca-Cola a minap vonta vissza a támogatását.

– Minden támogatást arra költünk, amire adják. A Coca-Cola nem hatszázmilliót adna, ahogy a sajtóban megjelent, hanem hatszázezret. Ráadásul szeptemberben fizették volna. A terméktámogatást pedig nem függesztették fel.

– Ön viszont visszafizette a 2012-ben az MPB-től kapott hárommilliós devizatörlesztését. A botrány miatt adta vissza a pénzt?

– A 2012-es beszámolónkat és az elnökség munkáját a felügyelőbizottság oly mélységben ellenőrizte, hogy ezt a határozatot még külön megemlítette a jelentésében. A pénzügyi beszámolót pedig könyvvizsgáló ellenőrizte. Nem szokás, de külön sorban feltüntettük az összes elnöki juttatást, amelyben a fizetésem mellett az ominózus hárommillió is szerepelt. Ezt 2012-ben mindenki, a közgyűlési szereplők is látták, az adatokat nyilvánosságra hoztuk, a honlapunkon azóta is megtalálhatók. 2015 előtt senkit nem zavart, nem látták etikátlannak.

– Ön szerint nem az? Jómódú ember hírében áll, azt mondják, éttermeket üzemeltetett a Balatonon. Miért kellett ez a hárommillió a parasportolók pénzéből?

– Most ítélünk meg egy 2012 év eleji határozatot az akkori körülmények figyelmen kívül hagyásával. A kormány döntése nemzetgazdasági ügy volt, sokan éltek vele: köztisztviselők, közalkalmazottak jutottak hozzá ehhez a segítséghez. A kórházigazgatóról senki nem mondja, hogy a fizetésével a betegellátástól veszi el a pénzt, ahogy azt sem, hogy az iskolaigazgató a gyerekektől vagy a Pető Intézet vezetője a mozgássérültektől. Csak az én esetemben szajkózzák, hogy elveszem a parasportolóktól a pénzt, mintha nem tettem volna le az asztalra semmit. Miközben az elnökség – az alelnök úr javaslatára – 2012-ben úgy döntött, hogy a munkavállalóknak biztosítja ezt a lehetőséget. Az elnöki feladatot 2007-től 2012-ig társadalmi munkában láttam el, napi tizenegy-tizenkét órában. A vállalkozásaimat kezdtem leépíteni, a balatoni vendéglátásból 2008-ban kiléptem. Kislányom született, és az MPB mindennapi feladatai egész embert kívántak. 2010-ben még stabilak voltak a cégeim, de 2012 a hazai sportrendszer átszervezésének éve, a sporttörvényt ekkor módosították, a kvalifikációs versenyek és a paralimpiai előkészületek mellett más feladat nem fért bele. A 2007-es és a 2010-es anyagi helyzetemet a 2012-essel összevetni nem reális. Jólesett az elnökség segítsége. Úgy éreztem, a munkámat, az elhivatottságomat ismerték el.

– Nemet is mondhatott volna.

– Talán azt kellett volna. De akkor úgy éreztem, megérdemlem ezt a pénzt a munkámért. Azt pedig én kértem, a fizetésem legyen a szakmai minimálbér, azaz alig hetvenezer forint. Nem az én érdekemben hozott az elnökség ilyen döntést. A munkaviszonyomat a közgyűlés később határozta meg. Az akkori körülmények ismeretében az MPB dolgozóinak a helyzetén szerettek volna segíteni. Paralimpia előtt nyolc hónappal nem lehetett kockáztatni, hogy az MPB működésével bármi probléma adódjon, munkatársak menjenek el. Jól döntött az elnökség, amikor ezt a döntést meghozta? Szerintem igen, hiszen a munkára tudott mindenki összpontosítani. Eredményesek voltunk, pénzügyi helyzetünk stabilizálódott, soha nem látott szponzori bevételeket értünk el és rengeteg juttatást tudtunk adni a sportolóknak. Minden kvalifikációs versenyre a sportági vezetők által kijelölt valamennyi sportoló el tudott utazni. Nem csak a paralimpiai résztvevők támogatását tudtuk biztosítani. A paralimpiára visszakerült értelmi fogyatékos sportolók helyzetét is megfelelően kezeltük és elindítottuk a nemzetközi kategorizálási folyamatokat. Nemzetközi kapcsolatainkat erősítettük, aminek 2013 évben jelentős eredményei lettek.

– Mi érdeke fűződött bárkinek is felrúgni ezt az ideális helyzetet?

– Személyes sértettség is fellelhető. Zachár Attila, az erőemelő szakbizottság vezetőjének munkáját márciusban megköszöntük, mert a sportág integrációja tíz hónap alatt megnyugtatóan rendeződött. De neki további személyes ambíciói voltak. Egyezkedett az eltávolításomról Nagy Zsigmonddal, a MOB nemzetközi igazgatójával, aki az emlegetett belső levelezésben leírta: meg kell buktatni Gömörit. Társult hozzájuk egy harmadik operatív szereplő, egykori gazdasági igazgatóm, Kovács Brigitta, aki most roadshow-zik ellenem a médiában.

– Ő is megsértődött?

– Igen. Mert a paraolimpiai előkészületek során nem őt javasolnám csapatvezetőnek, hanem egy másik kolléganőt. Mexikóba kötelező volt kiutaznunk a verseny előkészületei miatt, ő nem jött velem. A jelenlegi híreszteléssel kapcsolatban csak egy történet Brigittáról. Tenerifén kint ültünk az edzőközpont teraszán, amikor megjegyeztem neki, milyen jó, hogy itt tizenegy hónapos a szezon, és úgy vennék itt egy apartmant. Erre mi jelent meg most a sajtóban? Hát az, hogy több házam is van Tenerifén. Később tudtam meg, hogy Brigitta gyűjtött és adott ki rólam adatokat, pedig tizenhat éve ismerem és hat éve dolgoztunk együtt. Karaktergyilkosság ez a legdurvább fajtából. Nem bonyolult a történet. Elindul két fajsúlyos ember, az egyik a sportban, a másik az üzleti életből szeretne sportvezetői pozíciót. Célként fogalmazzák meg, és találnak egy sértett belső informátort, aki feltételezhetően kap egy visszautasíthatatlan ajánlatot, közben bejön még egy minisztériumi szál is, az egykori kolléganőm, most sportért felelős államtitkárság szakértője, Tamás Henriett, és ő is segít nekik.

– Tamás Henriett?

– Igen, annak idején ő volt az egyik szövetség főtitkára, Brigi a pénztárosa. Jól ismerték egymást, barátnők.

– Az említett tábor szereplői önt már beperelték azért, mert nyilvánosságra hozta a belső levelezést és személyes adataikat. És van egy másik olvasat: a sportolóknak alig jutott támogatás, ön pedig még a devizahitelét is a parapénzből finanszírozta.

– Ez nem így volt. Nem én finanszíroztam és nem a parapénzből. 2012 évben milyen feladatokra nem jutott támogatás? Versenyeztetés, sporteszközök, edzések, sportegészségügyi szűrések, vitaminok. Minden sportszakmai vezető által tervezett szakmai programot megvalósítottunk, támogattunk. Minden hozzánk érkezett szociális kérést teljesítettünk. Tanulmányi ösztöndíjat biztosítottunk, fizetéskiegészítést adtunk. A sportolók még tisztálkodási beszerzésükhöz is külön támogatást kaptak. Minden érintettnek jutott új kerekes szék. Volt, akinek kettő! Nem a szakmai program hiánya miatt vannak rossz helyzetben a parasportolók, hanem azért, mert a Gerevich-ösztöndíj ügyében nem tudunk előrelépni. A MOB-bal sokat ütköztem, ebben az ügyben nem a falig mentem el, hanem a falon túl – ezért is tört be a fejem. Megegyeztünk a MOB-bal, hogy ötvenmilliót kapunk, majd ezt simán áthúzták.

– Miért?

– Őket kell megkérdezni. Az elküldött anyagunkat indokoltnak találták, és mégsem léptünk előre. Pedig remek szakmai dokumentumot tettünk az asztalra, ötven helyett mégis mindössze harminckétmilliót kaptunk.

– Hogy jön ez az ön botrányához?

– A sportolók nélkülözése lépten-nyomon elhangzik. Emiatt is támad most néhány parasportoló.

– Nehéz követni.

– Május elején hívtak a Hír TV-től és az RTL Klubtól, pont ugyanazokkal a kérdésekkel kerestek. Azt mondták, vannak számláik, szerződéseik, kimutatásaik rólam. Vagyis kikerültek a sajtóhoz az iratok. Kértem a felügyelőbizottságot, újra nézzen át mindent érintett kérdést. De ez még mindig csak fotelforradalom lett volna. Kellett, ami továbblendíti a sztorit, mert „egy kiskirálykodó elnök kisstílű stiklije” ma már nem viszi át az ingerküszöböt. Ráadásul ilyen kis összegnél? A karcagi „bróker Marcsi” esetében milliárdokról van szó, a Quaestor-ügyben sok milliárd tűnt el, mégis csupán egy hétig volt téma a sajtóban. Az én esetem három hete van napirenden.

– Mi az új szál, ami miatt a média tovább forgatta az ügyét?

– Mondjuk akkor ki: a politika. Talán véletlen, hogy rögtön a botrány kirobbanása után vasárnap Szilágyi képviselő úr sajtótájékoztatót tartott?

– Pillanat. Ugye a jobbikos Szilágyi Györgyről, a párt sportkabinetjének vezetőjéről beszélünk?

– Róla, pedig nem emlékszem, hogy a múltban akár nemzetbiztonsági, akár EU-, akár gazdasági ügyben a hétvégén hívták volna a sajtót. Ráadásul Szilágyi képviselő úr egy éve még dicsérte a munkánkat. És így tett Kunhalmi Ágnes is, aki a sajtótájékoztatója előtt két héttel a bizottság előtti beszámolóm után odajött hozzám. Azóta sem hívott fel, csak sajtóhírekre alapozva járja az orgánumokat.

– Miért lenne érdeke, ahogy ön mondja, ilyen piti ügyekbe belemásznia a politikának?

– A Jobbik kormányváltó erő szeretne lenni. Mi kell hozzá? A masszív szélsőséges bázis megtartása mellett több szavazat középről, amihez liberálisabb arcot kell mutatni. Hogy lehet az ilyen szavazókat megmozgatni? A fogyatékkal élők társadalmi csoportja egy ilyen terület. Hallható az is, hogy Deutsch Tamás MPB- és MOB-alelnök mondjon le. A sport stratégiai ágazattá vált, a szakszövetségek élén egyre több politikus áll. A sport remek felület, szerethető, könnyen kommunikálható, jól jöhet a választások idején. Egyébként más szövetségeknél is elindult a térhódítás. Az ellenem zajló palotaforradalom szereplői arra számítottak, pár nap után felmondok, és vége. De nem tettem, hiszen a lelkiismeretem tiszta, nem pakolok össze és nem szaladok el. Ha lemondok, az olyan, mintha menekülnék a felelősségre vonás elől. És a folyamatban lévő feladatokat is vinni kell. Ugyanaz a pár sportoló nyilatkozik negatívan mindenhol, a többiektől meg kapom az üzenetet, hogy tartsak ki, csak ők nem mernek megszólalni. Sokan támogatnak, jót és jól csináltunk, jogállamban élünk: a mandátumomat a közgyűléstől kaptam, a lemondásomat is nekik ajánlom majd fel. És nem politikai szereplők hangzatos felszólításaira.

– Lemondásra buzdította Lázár János is, aki a kormány második embere. Nem szimpla politikai szereplő.

– Nem ismeri a tényeket. Lett volna lehetősége tájékoztatást kérni tőlem, nem tette.

– Gémesi György is az elnökség távozását kérte.

– Kudarcosan, csődhelyzetben hagyta ott a vívószövetséget, majd 2012-ben kérte, támogassuk MOB-elnökségi taggá választásában. Rá szavaztunk. Majd egyetlen indítványunkat sem támogatta. 2012 óta összesen ha ötször láttam elnökségi üléseken.

– Borkai Zsolt MOB-elnök pedig közleményében kérte, mondjon le.

– Ha a honlapjukra kitett, amúgy jól megírt szöveg címét, hogy mondjon le, kicserélem arra: kitartásra biztatom, a szöveg akkor is megállna. Mint a „királynőt megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem” – attól függ, hova teszem a vesszőt. Borkai Zsolt sem hívott fel, nem tájékozódott, a Gerevich-ösztöndíj miatt pedig korábban sokat ütköztünk. Én Hruscsov módjára a cipőm sarkával ütöttem az asztalt, hogy márpedig ez jár a sportolóknak. Divattá vált belém rúgni.

– A felügyelőbizottság viszont lemondott.

– A közgyűlés által megválasztott független testület, nagyon jó szakemberek. Nagy feladat és nyomás volt rajtuk. Még el sem készült a jelentésük, már követelték lemondásukat. Úgy tudom, a tagokat telefonokkal zaklatták.

– Kik?

– Újságírók, sportolók. Én három hét alatt kilenc kilót fogytam, a kolléganőm nyugtatókon él, a kislányát bántják az iskolában. A média hatása döbbenetes, miközben egy szűk csoport manipulálja. Kapnak egy anyagot, és szenzációként tálalnak valamit, ami nem az. Például itt van ez: üzemanyag nyolcmillió, s felsorolva a tételek 2013–2015 között. Csak épp közte többek közt ott a hárommilliós tétel: buszkártérítés. És az állításokkal szemben nem háromszázezer, hanem átlag hetvenezer a havi üzemanyagköltségem. Szerveztünk már Szaúd-Arábiába és Miamiba 16 sportolónak edzőtábort 14 millióért. Most kivittünk Tenerifére 49 embert 24 millióért. Tényleg az én hibám, hogy „felszedettem a linóleumot és szőnyegpadlót tetettünk le”? Nagyravágyó vagyok, csak mert nagyra hivatott szervezetet szeretnék létrehozni? Itt az irodában minden bútor, még a virágok is az én tulajdonom, a falon a dédnagyapám faliórája. Mindent a másik irodámból hoztam, hogy erre ne költsünk, de legyen megjelenésünk. Ha valaki fogyatékos emberekkel foglalkozik, annak „mezítlábasnak kell lennie”? Csak társadalmi munkában hiteles az ember?

(Az írás szerkesztett változata a 168 Óra e heti számában olvasható.)