Gőgösek vagytok. Gyávák – írja Eperjesnek és társainak Gáti Oszkár

„Tökéletesen lenulláztatok egy embert, egy társulatot, egy életet, egy művészi hitvallást, ambíciót. Gőgösek vagytok. Gyávák. Lehet, hogy el se olvastátok a pályázatot, nem is kell. Jordán 73 éve a pályázat. De ezt ti leszartátok” – ezt írta a szombathelyi színigazgatói pályázat szakmai bizottságáról Gáti Oszkár színművész, a győri Menház Színpad vezetője közösségi oldalán.

A Jegypénztáros. Így írta alá levelét Gáti Oszkár, aki a győri Menház Színpadnak nemcsak a szakmai vezetője, házigazdája, de egyben a pénztárosa is. Ritkán fakad ki nyilvánosan, ám a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatói pályázata körül kialakult „igazi vásári komédia és egyben komoly királydráma” hatására a tőle megszokott kendőzetlen stílusban fogalmazta meg véleményét.

Mint megírtuk, a színház élére ketten pályáztak: Dér András filmrendező és a társulatalapító Jordán Tamás. Dér visszalépett azzal az eléggé elképesztő indoklással, hogy pályázata akarata ellenére nyilvánosságra került. A szakmai bizottság négy tagja – Eperjes Károly színművész, a Vidnyánszky Attila emberének tartott Kiss József, az EMMI delegáltja , Laklóth András és Koczka Tibor alpolgármester – új pályázat kiírására szavazott, Jordán Tamást meg sem hallgatták.

Jordánt a polgármesternek írt udvarias levélben egyöntetűen támogatták a nemzet színészei. Hozzájuk fordult Gáti azzal a kérdéssel: „Drága Nemzet Színészei, tényleg nem értitek? Fordítva ültök a lovon? Ezzel a titulussal meg kéne tudni címezni egy levelet, nem érzitek, hogy rossz helyre írtátok, azt nem az önkormányzatnak kellett volna küldeni. A kollégáinknál van a kutya elásva, de a rohadás a képviselő testületig ér! Reménykedéssel és kérem szépenezéssel ebben az esetben nem lehet eljutni sehova...”

Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Gáti szerint „a kollégáitoknak, a négyeknek, akik a bizottságban ültek, és nem bírtak kicsikarni magukból egy épkézláb mondatot, ne adj' isten véleményt, oda-oda kellett volna írni, videóüzenetet küldeni, de nem habos tortást, cukormázast, hanem Erős Pistást.”

A szakmai bizottságnak felteszi a kérdést: „melyik céh képviseletében ültetek össze? A színészekében, a színi igazgatókéban, dramaturg-, díszlet-, jelmez- vagy valami számunkra ismeretlen egylet nevében, gondolok a bicikliszelep-gyártók, írógépbillentyű-csiszoló, levéltrágya-formázók és kereskedők lelkes csapatára. Mert összeülni összeültetek, de hogy miért, az titok maradt.”

Gáti Eperjes Károlyról a következőket írja: „A Kossuth-díjas színész úrnak csípte a szemét, hogy egy másik kiemelkedő művész, aki létrehozott ezt-azt, még mindig igazgatni akar, fel akarja nevelni a „gyerekét”? Ő hordta a szíve alatt, megszülte és neveli tíz éve. Még öt év és nagykorú lehet? Vagy el kell venni tőle, mert most gyömöszöli bele a rosszaságot?

Szami! A Kossuth-díjnak nemcsak színészileg kell megfelelni, hanem morálisan is, tükörbe nem csak akkor kell nézni, amikor felragasztjátok a bajuszt és a szemetek alá 100 éves ráncokat festetek, ne adj’ isten parókát húztok a fejetekre.”

Gáti Oszkár megszólítja Dér Andrást is: .”Nagyon tisztellek, hogy ennyi kárbaveszett év után a kakukk gúnyáját húzod magadra, mint egy rossz színész, és beülnél a tutiba.” Később így folytatja:

„Egész mostanáig nem akartál igazgatni, ki hitette el veled, hogy értesz hozzá? Erőt, kitartást nem kaptál, csak egy bizonytalan bizonyosságot. Becsaptad őket, pedig bíztak benned, Te voltál számukra a nagy ígéret, rád egy egész gyilkos koncepciót építettek, és Te a kölcsön kardodat az árokpartra hajítod, vértelenül, ahol bárki megtalálhatja? Dobtad volna vissza azoknak, akik elküldtek ebbe a számodra eleve vesztes csatába. Pályázatod legizgalmasabb bekezdése lehetett volna.”

Az önkormányzat üléséről  megjegyzi: „jó volt, színház volt, igazi vásári komédia, és egyben komoly királydráma. Felvonultak a különböző műfajok összes szereplői, az intrikus, a rezonőr, a drámai szende, a hős, a naiva, a bolond, a király, a szolga, a gyilkos, a hóhér. A szép magyar beszéd nem mindenkinek sikerült. Nem volt szubrett és táncos komikus. Nem dallott senki. Sajnálom. Nélkülük koldus a Teátrum. Tartok tőle, mi is szegényebbek leszünk egy Színházzal!”