Gáncsok között – Kéthly Anna az emigrációban

„Vigyázzunk a gyárakra, a bányákra és a földekre, amelyek a nép kezében kell hogy maradjanak” – írta a Népszavában 1956. november 1-jén megjelent cikkében Kéthly Anna. Aznap utazott az újjáalakult Magyar Szociáldemokrata Párt elnöke Bécsbe, a Szocialista Internacionálé (SI) vezető testületének ülésére. Ott, amint Strassenreiter Erzsébet kutatásaiból tudjuk, beszámolt a kialakult drámai helyzetről, kijelentve, hogy a káoszt, a negatív folyamatokat csak az erős MSZDP állíthatja meg. A testvérpártok vezetőinek véleményét megismerve Kéthly, aki korábban visszautasította Nagy Imre meghívását első kormányába, már pozitívan ítélte meg a miniszterelnököt. S akkor tudta meg, hogy az őt államminiszternek nevezte ki átalakított kabinetjébe.

November 4-én reggel, hazaindulása előtt értesült a szovjet beavatkozásról. Az SI felhívta, hogy mint a kormány egyetlen erre képes tagja, utazzék azonnal Amerikába, és képviselje az ENSZ-ben a magyar ügyet. New Yorkban látványosan fogadták, az üdvözlők között ott voltak a régi ismerősök, Nagy Ferenc, Varga Béla, és óriási volt a sajtó érdeklődése is. Azonnali találkozót kér Dag Hammarskjöld ENSZ-főtitkártól, aki több távirat után is csak egy hét elteltével reagált. Ráadásul nem is fogadta, hanem apparátusának két emberéhez utasította Kéthlyt. Azok felvilágosították a jogi helyzetről. A magyar ENSZ-küldöttség mandátumát felfüggesztették, de nem vonták meg, és Kéthly megbízólevél nélkül amúgy sem kaphatná meg a mandátumot. Vagyis a közgyűlésen, ahol már javában folyt a vita a magyar kérdésről, fel sem szólalhat.

Miután a közgyűlés határozatait a Kádár-kormány és Moszkva elutasította, amerikai kezdeményezésre különbizottságot alakítottak a magyarügy kivizsgálására. Az öt állam képviselőiből álló bizottság január 28-án elsőnek Kéthly Annát, majd Király Bélát, a Nemzetőrség parancsnokát és Kővágó Józsefet, a Kisgazdapárt forradalom alatti főtitkárát hallgatta meg. Rendhagyó módon nyílt üléseken, amelyeket élő adásban közvetítettek New York-i rádió- és tévéállomások. Kéthly háromórás beszédben elemezte a forradalom okait, végül ismertette memorandumát, amelyben a világszervezet határozottabb fellépését követelte, nemkülönben azt, hogy képviselhesse Magyarországot az ENSZ-ben.

Ekkor már az újonnan alakult Magyar Forradalmi Tanács elnökeként is beszélt. A tanács az amerikai kormány kezdeményezésére január első napjaiban alakult meg Strasbourgban. A cél az volt, hogy egységes szervezet fogja össze a régebbi emigrációt az ötvenhatosokkal. Kéthlyt távollétében választották az új szervezet elnökévé, alelnökké Királyt és Kővágót. Washington ígéretéből, hogy a tanácsot elismerhetik a Nagy-kormány képviseletének, semmi nem lett, ahogy a tanácsból sem. Hamarosan kiderült, hogy az új, baloldali emigránsok nem tudnak és akarnak együttműködni sok régivel.

A tanácsból hamarosan Szabad Magyarország Nemzeti Képviselet lett, de egységes emigráció így sem. Miután világossá vált, hogy nem fogja tudni képviselni a Nagy-kormányt az ENSZ-ben, Kéthly Anna ’57 tavaszán visszatért Európába, és Brüsszelben telepedett le. Kiderült, hogy a Varga Béla vezette Magyar Bizottság élvezi az amerikaiak támogatását, és az ’56-osok a szociáldemokratákkal kiszorultak a magyarügy hivatalos képviseletéből. Kéthly az AFL-CIO szakszervezeti szövetség révén rendszeres amerikai támogatást kapott, fizették házának költségeit is. Onnan folytatott beható levelezést a világ minden táján élő társaival.

1957 októberében az MSZDP konferenciát tartott Bonnban, ahol Kéthlyt immár hivatalosan is a párt elnökévé választották. Hamarosan havilapként, 1963-ig megjelent a Népszava. Főszerkesztője a pártelnök volt, a szerkesztőbizottságban Mikes György, Faludy György, Ignotus Pál nevét találjuk. 1970 és 1989 között időközönként 70-80 oldalon jelent meg a Szociáldemokrata Szemle, vezércikkeit haláláig Kéthly Anna írta. 1973 nyarán bécsi konferenciájukon vitatták meg új programjukat, a Szociáldemokrata Alternatívát, amelyből száznál több példányt eljuttattak Magyarországra is.

Itthon sötét eszközökkel próbálták gáncsolni Kéthly Annát. Amint Kádár Zsuzsanna kutatásaiból tudjuk, ENSZ-béli szereplése után adta ki a Külügyminisztérium négy nyelven a Mérleg című, még az ötvenes évek eleji börtönévei alatt lelki terrorral, zsarolással megszerzett „önvallomására” alapozott propagandairatot. Az irat megbízhatatlan, manipulálható, mindenkit kiszolgáló és mindenkit eláruló bábnak állította be. Röplap is készült lejáratására, amelyet egy képzeletbeli szociáldemokrata emigráns nevében írtak és juttattak el nyugat-európai, izraeli címekre. Azután a magyar Legfelsőbb Bíróság is lépett. Hatályon kívül helyezte az ellene 1954-ben kémkedés, államellenes tevékenység miatt hozott, életfogytig szóló ítéletet, ugyanakkor államellenes izgatás címén távollétében három év börtönre ítélte.

Kéthlyt bántották a méltatlan támadások, de túltette magát rajtuk. Sokkal jobban szenvedett a honvágytól. Tájékozódott a hazai helyzetről, részben egykori párttársaitól. Egy ismeretlen ügynök jelentése szerint mindenesetre kellő fenntartásokkal kezelte a hallottakat, hiszen tisztában lehetett azzal, hogy az állambiztonság ellenőrzi. Kádárék szerették volna hazacsábítani, de Kéthly tudta, hogy feltételét, Nagy Imre rehabilitálását bizonyosan nem teljesítik, és ugyanaz a mellőzöttség, kirekesztettség várna rá, mint nem egy börtönviselt szociáldemokratára.

Bizarr epizód a történetben az a hajdan szigorúan titkos szovjet pártdokumentum, amelyet az orosz elnök 1992-ben adott át Göncz Árpád köztársasági elnöknek. A szovjet pártvezetés 1957 májusában foglalkozott Kéthly Anna állítólagos tárgyalási puhatolódzásával. E szerint az emigráns szociáldemokrata párt elfogadná az ország tagságát a Varsói Szerződésben, és a jövendő választások kimenetelétől függetlenül nem ellenezné, ha egy új kormány fejét, valamint a belügy-, a külügy- és a honvédelmi minisztert a kommunisták jelölnék. Moszkva elutasította a javaslatot. A döntésről a KGB magyarországi főnöke tájékoztatta Kádárt, aki azt válaszolta, hogy az MSZMP nem szándékozik tárgyalni a szociáldemokratákkal, sőt, a közeljövőben Kéthlyt kompromittáló anyagokat kívánnak közreadni. Dmitrij Sepilov KB-titkár és Jurij Andropov, aki nemrég még budapesti nagykövet volt, úgy vélték, nem kéne sietni a kompromittáló anyagokkal, inkább tárgyaljanak Kéthlyvel, s ha elfogadja a Kádár-kormányt, térhessen haza és kapcsolódhasson be a közéletbe.

Az idős Kéthly már egyedül maradt a harcában, hogy felébressze a világ lelkiismeretét. Elfogadhatatlannak tartotta Willy Brandt enyhülési politikáját. Mozgalmuk gyengült. Voltak, akik hazatértek, mások haza-hazalátogattak vagy felhagytak a politikával. A pártot szétzilálták a belső viták, személyes rivalizálások. Súlyos balesete után a 86 éves Kéthly 1976 szeptemberében pihenni indult, ott érte a halál. Temetését a Belga Szocialista Párt szervezte, sírját csak 15-20 ember vette körül. 1990. november 3-án helyezték el urnáját a Köztemető 303. parcellájában.