Fürjes: Át kell gondolni a bölcsődék finanszírozását

Az államtitkár szerint a pandémia miatt az elvonások mindenkit érintenek, de ezek nem olyan óriási összegek, ami miatt szót kell emelni.

2021. március 4., 10:59

Szerző:

Mintha Karácsony Gergely főpolgármester és Fürjes Balázs államtitkár nem is ugyanazon a megbeszélésen ültek volna múlt héten, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának előző ülésén – jegyezte meg Fiala János a Keljfeljancsi című műsorban, ahol az államtitkár volt a vendége. A két fél későbbi kommunikációja ugyanis egymás szöges ellentéte volt.

Fürjes elmondta, éppen ezért megfordult a fejében, hogy a március 18-i következő ülés lehetne akár nyilvános is, ám erre végül nem tett ígéretet a műsorban.  

Arra a kérdésre, hogy az önkormányzatok végül ellehetetlenülnek-e vagy sem, az államtitkár azt mondta, a kormánynak biztosítania kell minden, a törvényben kötelezően előírt feladat mellé a forrásokat. Elmondta, „ebben az évben a budapesti önkormányzatok az állami költségvetésből 116 milliárd forintot kapnak működési támogatásként, ez egyharmaddal magasabb, mint a tavalyi 85 milliárdos összeg.”

„A legfontosabb, az az, hogy nincs elvonás, az elvonás az az adó. Amikor az adót csökkentjük, kevesebb lesz az elvonás. Nem a minisztériumok, az önkormányzatok, a kormány a fontos, hanem a munkavállalók a családok és az emberek.”

Hozzátette a vírus mindenki számításait áthúzta, ezért „ilyenkor csak közös teherviseléssel lehet a bajból kijutni. De nem tudjuk a csekket a koronavírusnak benyújtani. (…) Természetes, hogy most kevesebb jut az államnak és önkormányzatoknak. Nem sírni kell, hanem megoldásokat találni.”

A huszonötezer főnél népesebb vidéki településekért felelős miniszteri biztos Balla György lett, vele fog Fürjes Balázs egyeztetni egyes önkormányzatok és fejlesztések kapcsán. Az államtitkár elmondta, az egyeztetésekre a belügyminisztérium és a pénzügyminisztérium képviseletében is kap kísérőket.

Az államtitkár kifejtette jövő héttől felkeresi majd a polgármestereket, hogy milyen költségvetési terveik vannak. Kiemelte, neki tárgyalási felhatalmazása lesz, javaslatait pedig három hónapon belül kell a kormány asztalára tenni.

Példákát is hozott, mik lesznek a kiemelt témák. „Szeretnénk tárgyalni az ingyenes parkolásról, indokolt-e, meddig, mekkora bevételkiesést jelent ez az önkormányzatoknak, mekkora szerepe van a távolságtartásnak a járványügyi védekezésben, meddig érdemes fenntartani. Fogunk az óvodák és bölcsődék finanszírozásáról is beszélni” - sorolta Fürjes.

A bölcsődék kérdéséhez hozzátette, hogy jelenleg létszámfinanszírozás van, ami most már nem igazán működőképes, hiszen a pandémia alatt kevesebb gyerek jár bölcsődébe, és kevesebb pénz jut ezekbe az intézményekbe létszámarányosan. Ezért érdemes átgondolni, hogy a bölcsődék finanszírozását az óvodák mintájára alakítsák át. Kiemelte, jelentősen megemelték az orvosok fizetését, de önkormányzati feladat a sürgősségi háziorvosi ellátás fenntartása a magasabb orvosfizetések pedig magasabb önkormányzati kiadásokat jelentenek. „Ezt megint meg tudjuk vizsgálni, hogy az ehhez szükséges forrást tudjuk-e biztosítani.” 

(Fotó: 168.hu | Pozsonyi Roland)