A BKK folyamatosa fejleszti a BudapestGO alkalmazást, ezzel az újítással könnyebb lesz a tömegközlekedés Budapesten.
Télen sok országban kötelező előírás, hogy csak téli gumival lehet közlekedni az utakon. Nyárra nincs ilyen szabályt, azonban most kiderült, miért érdemes mégis nyári abroncsokat felszereltetni.
Az utóbbi időben igazán változékony volt az időjárás, a hétvégén újabb hidegfront várható, azonban lassan melegszik az idő.
Május 11-én korlátozásokra lehet számítani Budapesten, mutatjuk, mely szakaszokat érinti a lezárás.
Egy magassági hidegcsepp zavarja meg átmenetileg a napsütést, de hétvége nagy részén derült, kellemes időjárásra számíthatunk.
2009. november 15., 08:24
Mesterházy Attila személyesen hozott döntéseket 2002 és 2004 között a pályázatok elbírálásánál – állítja Topolánszky Ákos. Az egykori sportminisztériumi helyettes államtitkár a Lánchíd Rádiónak azt mondta: szerinte a jelenlegi frakcióvezető mindezt Gyurcsány Ferenc tudtával tette. Néhány nap múlva leülnek tárgyalni az MSZP vezetői Mesterházy Attilával arról, elvállalja-e a párt miniszterelnök-jelöltségét – értesült a Népszava. A lap úgy tudja, hogy Kovács László uniós biztossal is elbeszélgetnek, mert neki szintén fontos szerepet szánnak a kampányban. Bár hivatalos döntés még nem született arról, ki vezeti majd a szocialisták választási listáját, az elnökség állítólag nem akarja sokáig húzni az időt, nehogy egy újabb casting tovább koptassa a pártot.
2009. november 15., 06:53
Tiltakozások hatására visszavonták Morvai Krisztinának, a Jobbik európai parlamenti vezető képviselőjének meghívását egy londoni konferenciára, amelyet a palesztinok jogainak támogatására rendeznek - írta a The Observer.
2009. november 15., 04:54
Lőrinciben, a Közösségi Házban tartott lakossági fórumot péntek este a Jobbik helyi alapszervezete, valamint az Új Magyar Gárda.
2009. november 14., 22:01
A Fidesz szerint a vagyonkezelőtől távozó Császy Zsolt, a sukorói ügyben jogtanácsosként eljáró értékesítési igazgató a "legkisebb láncszeme" a sukorói kaszinóberuházás ügyének, ezért a folyamatban lévő ügyészségi eljárásban a többi "tettest" is felelősségre kell vonni – írta az MTI.
2009. november 14., 20:30
A győri illetőségű Szijjártó Péter és csapatának "mutyizása és panamázása" kapcsán hétfőn tematikus napot tart az MSZP-frakció az Országgyűlésben – olvasható a távirati iroda hírei között.
2009. november 14., 19:21
Befejeződött a paksi atomerőműben a teljesítménynövelési program, mind a négy blokk 500 MW-os névleges teljesítményen üzemel. A 3-as blokk pénteken érte el az eredeti teljesítményének 108 százalékát – írta a teol.hu.
2009. november 14., 17:02
Megkezdődött tegnap a Tolna Megyei Bíróságon a Tamer-gyilkosság tárgyalása. Az ügyészség dr. Sayed Mahmoud Hussein üzleti partnerének fiát, D. Tamást vádolja emberöléssel és más bűncselekményekkel – tudósított a teol.hu Tolna megyei hírportál.
2009. november 14., 14:32
Tizenegy ikont, ezüst kegytárgyakat, értékes misekönyveket vittek el betörők az egri Szent Miklós szerb ortodox templomból - közölte szombaton a heol.hu Heves megyei hírportál.
2009. november 14., 13:03
Ötvennégy gyerekből már ötven hiányzott, amikor kimutatták: a H1N1 fertőz a szomori óvodában – adta hírül a kemma.hu.
2009. november 14., 12:12
A Jászberényt megkerülő főútszakasz második ütemét alig egy hete, csütörtökön adták át a forgalomnak, az esővíz azonban máris kimosta az útpadka és a rézsű egy részét. A balesetveszélyre egyelőre tábla hívja fel a közlekedők figyelmét – írta a .
2009. november 14., 11:17
Holtan találtak egy férfit Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a 3-as számú főút mentén Szikszó és Miskolc között. A gyalogost vélhetően egy jármű sodorhatta el szombatra virradóra - közölte a rendőrség – az MTI-vel.
2009. november 14., 10:28
Pár évvel ezelőtt azt lestük, ki hord kokárdát. Ma az oltani–nem oltatni a koordináta-rendszer. Akár örülhetnénk is annak, hogy a tízmillió futballedző és kommunikációs szakértő után az infektológusok országa lettünk. A baj csak az, hogy a továbbképzést a politika tartja. KRUG EMÍLIA írása.
2009. november 14., 08:50
A Heves megyei Lőrinci Közösségi Házában tartott lakossági fórumot péntek este a Jobbik helyi alapszervezete, valamint az Új Magyar Gárda – tudósított a .
2009. november 14., 07:19
A nemzetközi Diabétesz Világnap egy világszerte megrendezett eseménysorozat, amely a cukorbetegség veszélyeire hívja fel a figyelmet. 1991 óta tartják minden év november 14-én. Eredetileg a Nemzetközi Diabétesz Szövetség és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) indította a kezdeményezést. A szövetség minden évben választ egy olyan központi témát, amellyel a cukorbetegek életére kihat; ennek jegyében zajlanak azután a rendezvények.
2009. november 14., 05:50
Tolna megyében idén is sokan vannak, akik nem megveszik, hanem ellopják a téli tüzelőt, helyenként kisebb erdőket tarolnak le a tolvajok– írta a teol.hu.
2009. november 14., 03:40
Bezárják hétfőtől egy hétre a székesfehérvári Hétvezér Általános Iskolát - tájékoztatta az MTI-t pénteken az intézmény igazgatója.