Eltörte egy fiú kezét egy részeg debreceni apa, csak mert a gyerek nem akart focizni a csemetéivel

2020. január 9., 11:12

Szerző:

A vád szerint a kiskorú sértett barátjával tavaly februárban, Debrecen belvárosában egy játszótéren volt, harmadik társukat várták. Ekkor ment oda hozzájuk a vádlott két kiskorú gyermeke és őket focizni hívták.

A gyerek és a társa a gyerekeket udvariasan visszautasította, nem akartak futballozni.

Ezt látva a két kiskorú édesanyja ideges lett,

szidalmazni kezdte a sértettet és társát, majd felment gyerekeivel együtt a közelben lévő lakásukra, ahol elpanaszolta a történteket az otthon tartózkodó, ittas férjének.

A hallottak miatt az apa ugyancsak ingerült lett,

az utcára sietett és a játszótérről távozó társaságot szidalmazta, veréssel fenyegette.

A férfi a leghátul haladó kiskorú sértettet utolérte, rátámadt, és nagy erővel megütötte. A sértett védekezésként maga elé tartotta a jobb kezét, ezért a vádlott ütése a jobb kezét és a bal vállát találta el, amelynek következtében a jobb kéz középcsontja eltört.

A Debreceni Járási Ügyészség a férfi ellen súlyos testi sértés miatt emelt vádat – írta az Ügyészség.

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.