FILM » Micsoda spanyol éjszaka!
Mondjuk úgy, hogy bazi nagy. Csak statisztából vagy száz van. A keret pedig egy televíziós szilveszteri program vég nélkül elhúzódó felvétele, amelynek helyszínéről kilépni, ahova belépni egyáltalán nem lehet. Itt pácolódnak e zárt világban szereplőink: a kacagó imitátorok, a porondmesterszintű műsorvezetők, a celeb fellépők és udvartartásuk, az ügyelők, asszisztensek, kameramanok, technikusok, népség-katonaság. Minden mesterséges. Dal, móka, kacagás parancsszóra adatik elő, az asztalokon az enni-, innivalók csak kellékek, ehetetlenek, ihatatlanok. Nevetni kell, amikor azt vezénylik, tapsolni, ha azt, és mindenképpen mosolyogni: sose halunk meg! (Mondja az őrült spanyol.)
Egy ilyen televíziós show rögzítése alkalmas háttérül szolgálhat akármilyen őrülethez. A strukturált rendetlenség, a szervezett káosz befogad bármiféle szituációt. A tömegkommunikáció minden áramlatára volna itt önkéntes hullámlovas: önmagát túlélt, ráncos bálvány küzd a felfelé törekvővel (melyikük énekeljen elsőnek az éjféli harangszó után), a civil világ zavaros áhítata folyja körül a hírnevet szerzetteket, kicsinyes intrikák, zsarolási kísérletek, családi vetélkedések, elfojtott gyűlöletek teszik pengéssé, sebzőkké a pillanatot. S míg bent, a stúdióban tart a hejehuja Hencidától Boncidáig, kint az épület előtt az elbocsátottakért tüntetőket próbálják a rohamrendőrök visszaszorítani.
A nagy mulatság mélyén ugyanis ott a nagy-nagy bizonytalanság. Főhősünk, José gyakorló munkanélküli, akit ide közvetít ki az ügynökség, és – minimum azt mondhatjuk – igen nehéz neki mosolyogni. Ugyanakkor a film nem efféle romantikus ellentétpárokra feszül, hanem inkább a helyzetek abszurditását hangsúlyozza. A show közepesen sikerült.
(Rendezte: Álex de la Iglesia.)
Bölcs István
