Fideszes mutyit szimatol az MSZP

Az MSZP-s Veres János „mutyigyanúsnak” tartja az iskolagyümölcs-programra kiírt közbeszerzést, ezért az eljárás felfüggesztését kezdeményezte a Közbeszerzési Hatóságnál.

2013. június 11., 12:33

A szocialista politikus keddi sajtótájékoztatóján elmondta: az állami kezelésbe került iskolák vezetői május végén utasítást kaptak a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól, hogy ne kössenek szerződést az eddigi gyümölcsszállítókkal, mert közbeszerzést írnak ki. A 9 milliárd forint értékű felhívás június 6-án jelent meg az európai uniós, majd másnap a magyar Közbeszerzési Értesítőben, mindössze egyhetes határidővel.

Veres János szerint ez önmagában is gyanússá teszi a kiírást, de még inkább gyanúra ad okot, hogy áprilisban létrejött a kiskőrösi székhelyű Magyar Iskolagyümölcs Kft. Ebből azt a következtetést vonta le: a cég vezetői már a hirdetmény közzététele előtt rendelkeztek azzal az információval, hogy közbeszerzést írnak ki a gyümölcsszállításra.

Hozzátette: a cég alapítói között egy olyan társaság is van, amelyben korábban meghatározó szerepe volt egy fideszes országgyűlési képviselőnek, akinek ma is befolyása van a vállalatra. Veres János ugyanakkor kérdésre válaszolva sem árulta el, kiről van szó, mondván, hogy ez a cégadatbázisból kikereshető – írja az MTI.

Az MSZP-s politikus arról is beszélt, hogy „az újabb fideszes mutyi” csaknem száz hazai termelői szerveződést sújtana.