Fidesz: naponta 235 ezer forintból él Gyurcsány

A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc nem érti a kisemberek mindennapi megélhetési gondjait, sőt újabb brutális megszorításokkal bünteti őket - mondta Kontur Pál, az ellenzéki párt munkás tagozatának elnöke szombaton sajtótájékoztatón Budapesten.

2009. február 7., 12:31

"A kocsmában is a cechet valakinek állni kell. Ő iszik, mi fizetünk" - fogalmazott a fideszes politikus. Szerinte az az ember, aki naponta 235 ezer forintból él, lehetetlen, hogy bele tudjon gondolni a napi megélhetési gondokkal küzdő melósok, kisemberek sorsába.

A fideszes politikus ezzel arra utalt, hogy a miniszterelnök a tavaly kapott 114 millió forintos osztalékát elköltötte - írja az MTI.

Kontur úgy vélte: míg a magyar munkások és a családok napról napra nehezebb helyzetben vannak, addig például Gyurcsány Ferenc vagy Szilvásy György nem érzik a válságot. Szerinte Gyurcsány Ferenc a kisembert bünteti brutális megszorításokkal, hiszen tavaly kiderült, hogy elveszik a 13. havi bért, az idén pedig el akarják venni a 13. havi nyugdíjat, be akarják vezetni ingatlanadót, valamint lecsökkentenék a gyes és a gyed időtartamát, és emelnék az áfát is.