Jávor: Szijjártó körútja már a EPP utáni időkről szól a Fidesznek

Szijjártó végiglátogatott három szélsőséges európai politikust, Jávor Benedek azt elemezte, miért. 

2020. december 11., 16:43

Szerző:

Már a Fidesz néppárti kiugrását készíthette elő Szijjártó Péter, aki most épp Fidesz-politikusként állami eszköztárral utazgatott 24 óra alatt, és "a holland Szabadságpárt, a Dán Néppárt és a Finnek Pártja vezetőivel találkozott egy gyors Hága-Koppenhága-Helsinki túrán", írja Jávor Benedek Párbeszéd-politikus a Facebookon. A pártok az ID frakció tagjai az EP-ben, amely a a lengyel PiS ECR frakciójától is jobbra áll. Ezekben az országokban Szijjártó sem a külügyminiszterekkel, sem a néppárti kollégákkal nem találkozott, ami Jávor szerint "lényegében hadüzenet", a Fidesz néppárti karrierjének végét jelenti.  

Jávor szerint ez vagy azt jelenti, hogy a Fidesz az ID frakcióba lép be. Vagy azt, hogy arról tárgyaltak, hogy a három érintett párt lépjen ki az ID csoportból, és csatlakozzon az ECR frakcióhoz. Utóbbi erősíti Gulyás Gergely megjegyzése a Kormányinfón, mely szerint az ECR lehet az EPP alternatívája. Jávor is így látja: "A Fidesz 12 képviselőjével és a 2 finn valamint 1-1 dán és holland képviselővel 78 fősre duzzadó ECR így az ID helyét átvéve az EP negyedik legnagyobb frakciója lehet. Tekintve a lengyel szövetség fontosságát, a másodikat tartom esélyesebbnek."