Fidesz: A magyar gazdaság egyre magabiztosabb teljesítményt nyújt

A Fidesz szerint a magyar gazdaság egyre magabiztosabb teljesítményt nyújt, a gazdaság növekedési pályára állt, ráadásul ennek a növekedésnek a szerkezete is egészséges, és az idei évre várt kétszázalékos növekedésnél a végső adat várhatóan jobb lesz. Ezt Gulyás Gergely, a kormánypárt országgyűlési képviselője mondta hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

2014. február 17., 14:43

A politikus úgy értékelte, hogy a 2010-es kormányváltás óta – nagy nehézségek árán – sikerült megteremteni a költségvetési egyensúlyt, a növekedés feltételeit.

A gazdasági önrendelkezés visszaszerzése az egyik legfontosabb eredménye az elmúlt négy évnek, a magyar gazdaságpolitika legfontosabb döntéseit sokkal kevesebb kényszer mellett hozhatja meg a kormány, mint korábban – jelentette ki, hozzátéve, hogy sikerült visszafizetni a még Gyurcsány Ferenc időszakában felvett IMF-hitelt, és kilenc év után Magyarország kikerült az európai uniós túlzottdeficit-eljárás alól.

Ha az EU-s szabályokhoz való viszonyulást nézzük, akkor azt látjuk, a jelenlegi kormány az, amely betartja a maastrichti szerződésből eredő kritériumokat – közölte Gulyás Gergely. Szerinte ennek köszönhető, hogy megszüntették a túlzottdeficit-eljárást és hogy az uniós pályázati pénzek lehívhatóak. Emlékeztetett arra, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozást követően hat évig volt szocialista-liberális kormány és soha meg sem közelítették a költségvetési hiánycélt.

Kitért arra, hogy az 1,2 százalékos tavalyi gazdasági bővülés azt mutatja, hogy növekedési pályára állt a gazdaság, ráadásul a növekedés szerkezete egészséges, az építőipar, az ipar, valamint a mezőgazdaság járult jelentősen a bővüléshez.

Gulyás Gergely szerint az idei évre jelzett kétszázalékos növekedés már konzervatív becslésnek számít, a valós adat ennél, a költségvetésben rögzített számnál várhatóan jobb lesz.

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.