Feszült a helyzet Fürgeden: hívnák a gárdát
Nemrég egy jogosítvánnyal nem rendelkező helyi lakos egy műszaki vizsga nélküli autóval elütött egy, a kerékpárjával szabályosan közlekedő idős embert, aki később belehalt sérüléseibe. A településen az is borzolja a kedélyeket, hogy mostanában sorozatossá váltak a betörések.
Pénteken gyertyás megemlékezést tartottak a baleset áldozatának emlékére. Nemrégiben az egyik internetes közösségi portálon indult egy kezdeményezés arra, hogy hívják el a „gárdát” a településre. A polgármester szerint azonban nem ez a megoldás. Ehelyett kezdeményezik a néhány éve még jelentős létszámmal működő polgárőrség mielőbbi újjászervezését, kérik a rendőri jelenlét fokozását. A tavaly bevált településőri szolgálat továbbvitelére idén pályázat híján nincs lehetőség, de a faluvezető azt tervezi, hogy a közfoglalkoztatottak bevonásával létrehoznak valami hasonlót – írja a
Teol.hu.Ha pedig nem marad más lehetőség, akkor lakossági tiltakozással kell megpróbálni változtatni a helyzeten, a törvényes kereteken belül. Barkóczi József szerint nem lehet egy félkatonai szervezet háta mögé bújni, a helybélieknek nyíltan kell a renitens családok értésére adni, hogy ha ebben a faluban akarnak élni, akkor a törvényeket nekik is kötelező betartani. A polgármester egyébként már év elején valószínűsítette, hogy a közfoglalkoztatási program szűkítésével növekedni fog a bűnözés. A 28.500 forintos segélyből ugyanis megélni nem lehet, a munkanélküliséggel leginkább sújtott kistelepüléseken pedig a közfoglalkoztatás szinte az egyetlen munkalehetőség. A bűncselekmények természetesen ezzel együtt is elfogadhatatlanok.