Felúsztunk a térképre – A kormánybiztos szerint ennél olcsóbb nem is lehetett volna a vizes-világbajnokság
– A napokban zárult vizes-világbajnokság minden szempontból sikeres volt: egyaránt jól vizsgáztak a létesítmények, a szervezés és a magyar sportolók. Ez minden pénzt megért volna?
– Ezt a kérdést kötelező feltenni minden nagy közösségi vállalkozás esetében, márpedig a vizes-vb Magyarország elmúlt évtizedének legnagyobb olyan rendezvénye volt, amelyet állami forrásból finanszíroztak. A válaszom egyértelmű:
nem ért volna meg bármilyen összeget.
– Tehát előre kiszámították, hogy mekkora költséget vállalhat be az ország egy ilyen eseményre?
– Pontosan ezt tettük. Mielőtt azonban elmerülnénk a számokban, nem árt tisztázni: a világ harmadik legnagyobb sporteseményének adtunk otthont, méghozzá úgy, hogy kihasználtunk egy rendkívüli lehetőséget. Eredetileg 2021-ben rendeztük volna meg a vb-t, de 2015 februárjában váratlanul visszalépett a 2017-es mexikói házigazda. Azt kellett eldöntenünk, hogy képesek vagyunk-e két és fél év alatt elvégezni mindazt, amire normális esetben hét-nyolc évre van szükség. Azt mondtuk, hogy képesek vagyunk rá.
– Bátrak voltunk vagy vakmerők?
– Akkor ez jogos felvetés volt, most, hogy sikeresen túl vagyunk rajta, kijelenthetjük: ambiciózus, de teljesíthető vállalás volt. Két dolgot kellett tisztáznunk. Az egyik, hogy fizikailag elég lehet-e két esztendő a FINA által előírt feltételek megteremtéséhez. Úgy kalkuláltunk, hogy nagyon kemény munkával, de minden megvalósítható 2017 nyaráig. A másik kérdés az volt, hogy a várható kiadások vállalhatók-e. Utóbbival kapcsolatban 2015 februárjában készítettünk egy becslést: kiszámoltuk, hogy összesen hányféle és mekkora költség merülhet föl.
– És rögtön találkoztak azzal a problémával, hogy mi számít bele a vizes-világbajnokság kiadásaiba.
– Nekem erről végig határozott álláspontom volt. A vb költségei közé azoknak a dolgoknak a költségei tartoznak, amelyek kizárólag a világbajnokság miatt merülnek föl, csak a rendezvény ideje alatt érvényesülnek, az esemény után megszűnnek vagy nem hasznosíthatók tovább. Ezek jól meghatározható projektelemek: ide tartoznak az ideiglenes létesítmények, például a Batthyány téri óriás ugrótorony vagy a városligeti szinkronúszó-stadion, a nyitó- és a záróünnepség, valamint a szervezés összes költsége.
Most már biztos, hogy ezek összköltsége nem fogja átlépni az eredetileg is tervezett 45-50 milliárd forintot. Az összes többi kiadás nem tartozik a világbajnokság költségvetéséhez.
– De miért nem?
– Mert minden más beruházás valójában városfejlesztésnek számít, amelyek évtizedekre teszik komfortosabbá a budapestiek életét. A megvalósításukat katalizátorként segítette ugyan a vizes-vb, de a megépítésükre mindenképpen szükség volt. Szükség volt egy új modern uszodára, a Hajós és a Komjádi felújításával valójában régi adósságot törlesztettünk, de elodázhatatlan volt a Margitsziget rendbetétele, a Dagály strand rekonstrukciója és a pesti rakpart átépítése is.
– De mégiscsak a vizes-vb-hez kapcsolódva készültek el, tehát ennek a rendezvénynek a büdzséjébe tartoznak.
– Ezzel nem értek egyet, de ha még így számolnánk is a költségeket, és mindent bepakolnánk egy közös büdzsébe, akkor is a Seszták miniszter úr által mondott bruttó 130 milliárd forint lenne a végösszeg. A sajtóban ennél nagyobb összeg is előfordult, de annak nincs köze a valósághoz. Az én számításaim szerint a tényleges vb-költségek (tehát a 45-50 milliárd forint) három évre elosztva a magyar állami kiadások 0,1 százalékát vitték el, amire bőven fedezetet nyújtott az ország gazdasági növekedéséből származó többletbevétel. Egyetlen fillért sem kellett elvonni az állami büdzsé egyéb területeiről.
– És ha 130 milliárd forinttal számolunk?
– Akkor az állami költségvetés 0,25 százalékáról van szó három év alatt. Márpedig 2015 februárjában a kormány elfogadta azt a becslésünket, hogy a költségek mindent beleszámítva, három évre bontva, az állami büdzsé legfeljebb 0,5 százalékát érhetik el. A végeredmény tehát ennek a fele lett.
– Akkor most választ adott a nyitó kérdésemre: ezek szerint még a tényleges összköltség duplájáért is megérte volna megrendezni a vizes-vb-t?
– Nem ezt mondom. Azt mondom, hogy a felkészülés három évében a legrosszabb esetben sem érhette volna el a befektetések összege évente az állami költségvetés fél százalékát, és ez még elviselhető lett volna.
Felelősen eljárva ki kellett számolnunk a legrosszabb esetet is, és azt kellett megnézni, hogy akkor is vállalható-e a vb. Mi van például, ha árvizek nehezítik a Duna-parti munkákat, vagy legalább az egyik tél jóval keményebb, mint amilyen volt, és csak drágábban lehet folytatni a szűk határidős építkezéseket?
– És a másik irányban nem maradt játéktér? Nem lehetett volna ennél olcsóbb a dolog?
– Nem.
Fotó: Merész Márton
– Miért biztos ebben? A feszítő határidők miatt számos közbeszerzést meghívásos formában bonyolítottak le, ami melegágya a korrupciónak.
– Ezzel nem értek egyet. A közbeszerzések egyszerűsítése nélkül biztosan nem férhettünk volna bele a szűk határidőkbe, épp ezért – a trükközések kivédésére – a kiírónak kötelező volt a legolcsóbb ajánlatot elfogadnia. Azt se felejtsük el, hogy az építőipar szárnyalása miatt manapság a nyílt közbeszerzéseken gyakran még három ajánlat sem érkezik be, azaz még kisebb a verseny. Az is fontos, hogy az összes parlamenti párt egyetértett a vizes-vb megrendezésével, az úgynevezett FINA-törvényt, amely lehetővé tette az előkészítés felgyorsítását, 97 százalékos többséggel fogadta el az Országgyűlés. Angyalföld szocialista polgármesterének és a kerület országgyűlési képviselőjének számos módosítási javaslatát beépítettük a tervekbe, mindaz, ami megvalósult, széles konszenzuson alapult. És hálásak lehetünk a Jóistennek is, hogy megsegített bennünket. Mármint abban az értelemben, hogy az időjárás végig kegyes volt hozzánk: nem volt árvíz a Dunán, nem voltak kemény telek, amelyek a kötött határidők miatt alaposan megdrágíthatták volna a kivitelezést.
– Ettől még előfordulhattak túlárazások. Több olyan projektelem is akadt, amely drágábban valósult meg a tervezettnél.
– Minden esetben racionális oka volt, ha valami végül többe került, mint ami a tervekben szerepelt. Egyetlen példát mondok:
a Batthyány téri óriás ugrótorony megépítésének költsége menet közben azért emelkedett több száz millió forinttal, mert kiderült, hogy hibás dokumentumok alapján történt a tervezés.
A 100-150 éves térképek szerint a Duna medrében egy két méter vastag betonréteg található, amely megfelelő alapja lehet a toronynak, képes megtartani egy 2700 tonnányi vasbeton monstrumot. A munkálatok során azonban kiderült, hogy két méter helyett csupán húsz centi vastag a szóban forgó betonréteg.
– Na tessék, annak idején valaki kilopta az anyagot? Itt a túlárazás!
– Meglehet. Nem tudjuk, de az biztos, hogy az eredeti betonréteget nem úgy alakították ki, ahogy utóbb dokumentálták, és ami alapján a terveket elkészítettük. Mérnöki bravúrokra volt szükség az óriás torony megépítéséhez, de még így is csupán egy-két százalékkal lett drágább a projektelem. Összességében azt állítom, hogy akár 45, akár 130 milliárd forinttal számolunk, bőven megérte megrendezni a vizes-vb-t.
Fürjes Balázs, Tarlós István és Orbán Viktor a lelátón
Fotó: Merész Márton
– Még akkor is, ha csak a kiadások forintosíthatók, míg a nyereségnek csupán egyes tételei, például a mintegy egymilliárd forintos jegybevétel?
– Eleve kérdés, hogy közösségi beruházásoknál érdemes-e feltenni a nyereségesség kérdését. A vizes-vb létesítményei nem magánberuházásban épültek. Attól még, hogy a bevételek egy részét nem lehet pontos számokkal kifejezni, az nem lehet kérdés, hogy rengeteg haszonnal járt a rendezvény. Például lendületet adott Budapestnek, térképre helyezte, hírverést csapott a magyar fővárosnak. Arról már volt szó, hogy rengeteg minden épült, például elkészült az az eddig hiányzó, egy kilométeres gátszakasz, ennek eredményeként többé nem fogja elönteni a Duna a Dagály strandot és környékét. Ezt hogyan lehetne forintosítani? Vagy azt, hogy a tévéközvetítések hatására hányan kaptak kedvet a világban, hogy turistaként ellátogassanak Magyarországra. Abban is biztos vagyok, hogy a vb-tapasztalatok nyomán a városi közlekedésben fellendül majd a Duna budapesti szakaszán a kishajóforgalom. És akkor még nem beszéltem arról, hogy sorban állnak majd a gyerekek szeptemberben az úszó- és a vízilabdaklubok bejáratánál, hogy sportolhassanak. Vagyis
a vizes-vb megtérülő beruházás volt.
Továbbá fantasztikus közösségi élményt jelentett ez a néhány hét nekünk, magyaroknak. Ünnep volt ez, márpedig szülinapkor sem azon mérjük le az összetartozás élményét, hogy anyagilag mibe került a családnak.
– Azért maradtak még nyitott kérdések. Ki fogja például üzemeltetni a Duna Arénát? Állítólag kigazdálkodhatatlan lesz a működtetés költsége.
– Itt valami nagy félreértés van, a Duna Aréna üzemeltetésére nem írtunk ki közbeszerzést, a létesítményt csupán a világbajnokság idejére vette át a Bp2017 Nonprofit Kft., de a rendezvény végével a működtetés visszakerül az állami sportlétesítményeket működtető Nemzeti Sportközpontokhoz, és jövő májustól hozzákapcsolódik a megújuló Dagály strand is.
Fotó: Merész Márton
– Ennek mi az oka?
– A Dagály nyereségesen működtethető, a Duna Aréna nem, a közös üzemeltetéssel néhány éven belül talán nullszaldóssá tehető az egységes komplexum.
– Különösen, ha horribilis áron lehet majd belépni.
– Ahogy a vizes-vb alatt is szolid árakon lehetett belépőjegyeket venni a sporteseményekre, a Duna Aréna és a Dagály sem lesz drága, különösen, ha kombinált jegyet vásárol valaki.
– És bárki bemehet majd?
– Ön is, én is, teljesen nyitott lesz. Szeptembertől egyszerre zajlik majd a Duna Aréna ideiglenes lelátóinak elbontása és a Dagály strand felújítása, jövő májusban pedig mindkettő megnyílik a nagyközönség előtt. Sőt az arénában addig is működik majd az egyik ötvenméteres medence. A Hajóst és a Komjádit már szeptembertől birtokba vehetik az emberek.
– Elkanyarodva kicsit a vizes-vb-től: nem tartja aggályosnak, hogy Budapest összes kiemelt, nagy léptékű beruházása elkerült a főváros hatásköréből, szinte mindent az állam épít meg? Ez csökkenti Budapest érdekérvényesítő erejét.
– Ezzel nem értek egyet. A 2010 óta zajló látványos városépítő munkának egyik alappillére Orbán Viktor és Tarlós István kiváló együttműködése.
– Ez kívülről nem így látszik, egyenlőtlennek tűnik a viszony, a főpolgármester mintha lemondott volna arról, hogy főszerepet játsszon a nagy projektek megvalósításában.
– Szó sincs lemondásról. Budapest egyszerre a budapestiek otthona, a nemzet fővárosa és egy európai regionális központ. Ez egyfajta munkamegosztást is kijelöl Tarlós István és a kormány között: a főpolgármester feladata, hogy minél otthonosabbá, élhetőbbé, komfortosabbá tegye a városát, ami jórészt a közlekedés fejlesztéséhez és a város üzemeltetéséhez kapcsolódik. A nemzet fővárosává pedig inkább az állami-kormányzati, főként kulturális és sportberuházások tehetik Budapestet.
Fotó: Merész Márton
– Ez stratégiaként világos, de ettől még Budapest politikai súlyát jelentősen csökkenti, ha kikerülnek a kezéből a nagyberuházások.
– Én nem féltem Budapest érdekérvényesítő képességét, amíg a főpolgármestert Tarlós Istvánnak hívják. Egyébként a budapestiek számára édesmindegy, hogy ki felügyeli a nagy projekteket, csak az számít, hogy szépüljön és gyarapodjon a főváros.
– Még egy kérdés erejéig visszakanyarodnék a vizes-világbajnoksághoz: a Duna Aréna látványtervén kívül még hány blöfföt sütöttek el az elmúlt két és fél évben?
– Akkor tisztázzuk: egy hosszúra nyúlt, fárasztó munkanap végén az ATV stúdiójában a Duna Aréna első látványtervével kapcsolatban
valóban kicsúszott a számon az a szó, hogy blöff, ami a lényegét tekintve igaz volt.
Mindig van kockázat abban, ha a részletes tervek elkészülte előtt a nyilvánosság elé tárnak egy látványtervet, amely még sokban módosulhat, mire megkezdődik a kivitelezés. Ez történt a Duna Aréna esetében. Ha már a látványterv elkészülte idején is én lettem volna a beruházás felelőse, az nem került volna a nyilvánosság elé.
– Akkor még egyszer: volt-e másik blöff?
– Nem volt. És erről, azt hiszem, a vizes-vb ideje alatt mindenki meggyőződhetett.
