Felszámolt pihenés
Bár volt foglalásuk, a vendégek mégsem tudtak beköltözni szobáikba: zárt ajtók fogadták őket a soproni Hotel Fagusban. A szálloda üzemeltetője ellen felszámolás indult. De tartozásai miatt már korábban korlátozta a helyi vízmű a vízellátást a hotelben. Hogy mi vezetett idáig? A vendéglátóhely tulajdonosa, az MKB Bank miért igyekszik szabadulni rossz portfóliójától? A 168 Óra írásából kiderül, miként alakulhat át a magyarországi szállodapiac.
„Felháborító, hogy feleslegesen utaztunk le a pünkösdi hétvégére, és még csak nem is értesítettek minket!” – írta egy károsult a soproni Hotel Fagus Facebook-oldalára. Ez az üzenet még a szelídebbek közül való; sokan nyomdafestéket nem tűrő mondatokat fogalmaztak a szálloda irányítóiról. Azt panaszolták, hiába foglaltak szobát és fizettek a szállásért, a múlt héten zárva találták a szállót. Csak a helyszínen tudták meg, nem pihenhetnek a hotelban.
A pórul járt vendégek egyike az RTL Klub Híradójának arról beszélt, hogy egy barátnőjével utazott Sopronba, de hiába: „Kijött egy öltönyös úriember, és közölte velünk, hogy sajnos a hotel felszámolás alatt áll. Nem tudnak bennünket fogadni.”
Valóban: a hotelt működtető vállalkozás, a Creative Hotel Consulting Kft. ellen felszámolási eljárás indult, de még ezután is elfogadtak foglalásokat. Az egyik kuponos oldalon két éjszaka wellnesst két főnek félpanzióval már 27 900 forintért kínáltak; a honlap szerint 233-an éltek is a lehetőséggel.
A Hotel Fagus e-mailben válaszolt a 168 Óra kérdéseire: a működést a korábbi üzemeltető úgy függesztette fel, hogy a tulajdonostól, illetve a felszámolótól erre nem kért engedélyt, a szálloda épületét pedig nem adta át. Sem a tulajdonost, sem a vendégeket nem informálta előre megfelelő időben a regisztrált és visszaigazolt foglalásokkal és a bezárással kapcsolatban.
Nem ez volt az első baljós jel.
Februárban díjtartozások miatt a Soproni Vízmű Zrt. korlátozta a vízellátást a hotelban. Az akkori tulajdonos, a Resideal Zrt. közleménye szerint a tartozások felhalmozódása a hotelt működtető céggel való jogvitájuk következménye. Közben több szállodai dolgozó is fizetésük késedelmes utalásáról tájékoztatta az Infosopron.hu internetes oldalt.
Próbáltuk elérni a Creative Hotel Consulting Kft. vezetőit; lapzártáig ez nem sikerült, telefonszámaik ugyanis már nem működnek. Korábban Főnyedi András ügyvezető igazgató a Minden, ami Sopron nevű internetes portálnak úgy nyilatkozott: cége és a Resideal Zrt. között perek indultak, ezek során a soproni önkormányzat birtokvédelmi határozatot bocsátott ki az ingatlanra. A dokumentum értelmében a Resideal „jogosulatlanul rendelte meg a közműszolgáltatások kikapcsolását a Fagus Hotel Sopron szállodában”.
Főnyedi álláspontja szerint nem az üzemeltetőnek van szerződése a Soproni Vízmű Zrt.-vel, hanem tulajdonosként a Resideal Zrt.-nek, így ez utóbbi tartozik a közműszolgáltatónak. Végül a hotel irányítását végző cég ellen felszámolási eljárás indult, amit április 13-án bejegyeztek.
A Hotel Fagus lapzártánkkor is zárva volt. Ugyanakkor a színfalak mögött átalakulások zajlottak. A Resideal Zrt. helyett, amelynek többségi tulajdonosa az MKB Bank, a Resideal-Hotel Kft. lett az ingatlan üzemeltetője; a hotel menedzsmentfeladatainak ellátásával az Accent Hotel Management Kft.-t bízták meg. Ennek honlapján az olvasható: a céget öt szállodai és éttermi szakember alapította 2006-ban; az egyik tulajdonos Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója.
Hogy a Resideal Zrt. helyett miért egy idén áprilisban bejegyzett, hasonló nevű kft. vette át az ingatlant?
Az MKB Banknál arról tájékoztattak minket: mindez tavaly óta tartó profiltisztítás eredménye. Ez azt jelenti: a pénzintézet megszabadul „rossz minőségű” portfóliójától. 343 milliárd forintnyi kitettségtől válnak meg a szanáláskor. A Portfólió.hu szerint ebből piaci szereplőknek 130 milliárdnyit eladtak, 213 milliárdnyit pedig átvett az MNB által irányított szanálási vagyonkezelő.
A Magyar Nemzeti Bank még egy tavalyi közleményében jelezte: ezáltal a bank „tőkehelyzete nagymértékben javul, és működése újra fenntartható, jövedelmező pályára kerül”.
Ezzel lényegében előkészítették a pénzintézet eladását. Március végén bejelentették: az MKB Bankot három cégből álló konzorcium veheti meg, amelynek tagja a Metis Tőkealap, a Pannónia Nyugdíjpénztár és a luxemburgi székhelyű Blue Robin Investments. Utóbbiról a Magyar Narancs kiderítette: csak márciusban jegyezték be a luxemburgi cégbíróságon, nehezen átlátható a tulajdonosi háttere, és csupán 31 ezer eurós, vagyis 10 millió forintos alaptőkével rendelkezik. De a lap szerint egyelőre ennek is csak a negyedét fizették be eddig az alapító tulajdonosok. Azaz: a cégben most összesen 7750 euró van, alig több mint 2,4 millió forint.
Az MNB erre úgy reagált: „A sajtóban valótlan információk jelentek meg az MKB eladásával kapcsolatban. A téves információk alkalmasak a szanálás alá vont intézmény piaci értékének csökkentése révén a károkozásra.”
A Resideal Hotel Kft. felügyelőbizottságában – cégbírósági adatok szerint – az MKB és a szanálásért felelős cég emberei ülnek.
Az MKB Bank sajtóosztálya viszont azzal hárította el az érdeklődésünket, hogy már nem a pénzintézet a tulajdonos. Nem világos, ezzel mire céloztak: a kft.-t rövidesen eladják egy másik piaci szereplőnek? Vagy csupán a cégér megváltozására utaltak, de a hotel marad továbbra is MKB-tulajdonban?
Információink szerint a banknak komoly vendéglátó-ipari portfóliója van, amelynek bizonyos részétől igyekszik megszabadulni. Áprilisban a Turizmus Online arról számolt be: az MKB értékesítette balatonfüredi oktatási és szabadidőközpontját. Ez is a reorganizációs és költségcsökkentő program része volt.
Szerettük volna megtudni, az MKB-csoport milyen összegű, a hotelekhez és a szálláshelyekhez kapcsolódó hitelállományt kezel, beleértve a vásárlást, felújítást, építést. Lapzártáig nem kaptunk választ az MKB-tól. Arra sem, hány, a szállodaiparral, szálláshely-szolgáltatással kapcsolatos ingatlan van az MKB-csoport teljes vagy résztulajdonában. De arra sem felelt a pénzintézet, jelenleg hány szállodát birtokol s közülük melyeket fogja eladni.
És hogy mi lesz a Hotel Fagus károsultjaival?
A hitelezők, illetve a károsultak igényeiket a felszámolást végző LaSalle Kft.-hez juttathatták el. A határidő nemrég lejárt. Az új üzemeltető és a menedzsmentfeladatok ellátásával megbízott cég azt közölte a 168 Órával: mindent megtesznek annak érdekében, hogy a szálloda mihamarabb újra fogadhasson vendégeket.