Felrázni az ellenzéket

– A Kossuth tér csak rock and roll volt?

– Dehogy. Megtiszteltetés volt, hogy a tüntetés szervezői felkértek. A utóbbi években az emberek berezeltek, most már talán magától a félelemtől is félnek. Nagyképűségnek és pökhendiségnek tűnhet, de ha valaki azt látja, hogy egy joviális, szemüveges, pocakos szociológusoktató kiáll és mer ordibálni a színpadon, akkor talán neki is nagyobb lesz a bátorsága.

– Fel akarja rázni az embereket?

– Ez azért túlzás, csak elmondom, amit gondolok.

– Jól felcsavarta a potmétert, és ezt nem csak a szónoklat hangereje miatt mondom. Két éve azt írta a 168 Órának, hogy tartózkodni fog a nagybetűktől, ehhez képest már egy ideje csak nagybetűi, kemény mondatai vannak.

– Ez a helyzet miatt van. Mégis, egy ideje már nem írok publicisztikát. Ez a műfaj ugyanis arról szól, hogyan rezonálunk a mára. Erre jó a Facebook is. A mostani időszak viszont a tényeké, a mélyre ásásé, az oknyomozó újságírásé.

– Azt mondta a színpadon: minden demokratikus politikai erőnek azon kéne gondolkodnia, hogyan lehet megszabadulni ettől a katasztrófától.

– Déj? vu érzésem van, mintha a nyolcvanas években járnánk. Ha az utcán politikára terelődik a szó, az emberek egy pillanatra elhallgatnak, körbenéznek, nem hallja-e valaki. A tehetséges fiatalok a kiutat keresik, folyamatosan azon gondolkodnak, hova lehet innen elmenni. Minden tüntetés a veszteséglista felolvasásáról szól: a hatalmon lévők ugyanis csak azt nem lopják el, amit feleslegesnek tartanak. Ha mégis meggondolják magukat, gyorsan hoznak egy új törvényt, hogy a szerzés jogszerű legyen. Nekem a legjobban az alkotmányosság totális tönkretétele fáj, az, hogy már nincsen igazi állam, ami meg van, az pazarlóan működik, vezetőváltáskor a szakembereket mind egy szálig lecserélik.

– Vidéken azért jobban fáj, hogy nincs kenyér az asztalon, nincs munka, jó út.

– Meg a kiszolgáltatottság, hogy az arcába nevetnek az embernek, és azt mondják, szevasz, így jártál! Ezt megteszi Lázár János és már a téged leszorító teherautós is. Ragadós a példa, de így volt ez korábban is. Sokat foglalkozom hatvanas-hetvenes évek társadalomtörténetével. Az 1967-es KISZ-kongresszuson Kádár János arról beszélt, hogy a párt nem fodrászüzlet, nem kell a hosszú hajjal, a vadnyugati farmernadrággal foglalkozni. Sok iskolaigazgató úgy gondolta, ha Kádár elvtársnak ez nem fontos, akkor nekem sem. Bizonyos helyzetekben a politikai elit példamutatása – ha nem is direkt módon – eléri az emberek mindennapi életét.

– Azt követelte, hogy az ellenzéki politikusok hangoskodjanak, dokumentáljanak, dolgozzanak. Mutassanak ők is példát?

– A tényfeltáró újságírás feldob ügyeket, de az alkalom elúszik az ellenzék orra előtt, mint a kidobott tornacipő a Dunán.

– Az még elmegy, hogy legyenek körmönfontak – de legyenek álnokok? A beszédében így fogalmazott.

– Legyenek azok, de egymás iránt. A demokratikus pártok elszámoltathatók a szavazók előtt, de az, hogy egymással mit csinálnak, maradjon a szürke zónában. Harcoljanak, küzdjenek meg egymással! Ez a politika lényege. A kontraszelekció következménye is, ha ez elmarad. Eötvös Károly Balatoni utazás című könyvében azt írja: ha egy családban több gyerek van, azt, amelyik krakéler, állandóan verekszik, küldjük át a másik vármegyébe politikusnak. Ha nincs semmi sütnivalója, jó lesz papnak. De az ellenzék gyengeségének más oka is van. Óvatosan fogalmazok: a pártok függnek a mindenkori hatalomtól. A mostani rendszer az „élni és élni hagyni”-politikát látszólag felrúgta, ám tartok tőle, nem teljesen. Ha változik a konstrukció, valószínűleg új leosztás következik. De most a csillagjóslás területére tévedtem.

– Azért úgy fest, mindegyik párt le akarja küzdeni Orbánt, még csörtéket is vívnak egymással, ám arra, hogyan váltsák le, nincs ötlet.

– Munka, munka, munka. Mikor mennek ki az ellenzéki pártok politikusai a piacokra? Mikor állnak fel egy krumplisládára, hogy elmondják a véleményüket? Civil vagyok. Nem azért lettem egyetemi oktató, mert nekem ez jutott. Szeretek tanítani, kutatni, lógatni a lábam és három órán keresztül ugyanazon a problémán gondolkodni. Azért hegyeztem ki a beszédemet a pártokra, mert abban nem hiszek, hogy az alulról jövő, mozgalmi jellegű, sok energiával, lelkesedéssel, invencióval rendelkező civil tömeg az intézményes politika helyébe tud lépni. Választáson csak párt tud nyerni.

– Csakhogy a civilek nagy része azt hiszi, pártok nélkül is menni fog.

– Lehet abban hinni, hogy kiforgatjuk a világot a sarkaiból, de szerintem a pártoknak kell összeszedniük magukat. Ha 21 éves lennék, biztos azt gondolnám, a civil mozgalomé a jövő, de én 51 éves vagyok, másban hiszek.

– Lefagyott a rendszer: a kormány lebénult, elvesztette tábora jó részét, a civilek képtelenek továbblépni, a Kossuth téren csak pár ezer ember tüntetett. Feltehetően már ők is látják, hogy a Ha tavasz jön, Orbán megy! szlogen illúzió. Senki sem tud mágnesként működni. A háttérben a nevető harmadik: a Jobbik békés, emberarcú radikalizmust ígér.

– Ennek azért az is az oka, hogy a közmédia rossz állapotban van, hiányzik a tájékoztatás, nincsenek viták.

– De érdekelnének ezek valakit?

– Miért mennének el szavazni az emberek? Három hónappal a szavazás előtt a válaszadók egyharmada mondja, hogy elmegy voksolni, végül ennél többen járulnak az urnákhoz. Hogy miért? A kampány vitái hergelik őket, a küzdelem vonzza a nézőket, ahogy az ókori arénákban.

– Attól tartok, a politikai harc már nem vonzó, inkább a zenei tehetségkutatókra vagy a celebviadalokra figyelnek.

– Kétségtelen. Pedig a közhiedelemmel ellentétben a politikában jóval több szórakoztató potenciál van, mint amennyit a politikusok, újságírók gondolnak. Ez csak formátum kérdése. Gondoljon csak az RTL Klub híradójának nézettségnövekedésére.

– Tételezzük fel, hogy valamilyen ellenzék valamikor győzni fog. Mi jöhet azután? Segítségért kiabálnának, ahogy a MostMi egyik szervezője nyilatkozta?

– Az alkotmányosság összeszerelésével kell kezdeni: legyen rendes Alkotmánybíróság, független közmédia, ne pártvezérelt ember álljon a Legfőbb Ügyészség élén. Magától értetődő ügyek.

– És mi lesz az uralkodó, „mindent legyűrni akarok”-mentalitással?

– Keményebb dió, hogy a mindennapi életben miként jönnek elő a nagylelkűség, a szolidaritás, a fair play mintái. A jó Hankiss Elemér mondta a rendszerváltozás idején: a kommunizmusban megmutatták nekünk, hogyan kell egy akváriumból halászlevet csinálni. Ez könnyű volt. De miképp lehet ezt visszacsinálni, s halászléből akváriumot készíteni? Az már nehéz feladat.