Félmilliárddal támogatta az MVM a CÖF-öt
A HVG április végén írt arról, hogy információik szerint az állami tulajdonú MVM tavaly több száz millió forintot adott a kormánypárti Békemeneteket szervező CÖF mögött álló Civil Összefogás Közhasznú Alapítványnak. A CÖKA kitérő választ adott a lapnak: „Többszörös megkeresésükre is csak az tudjuk válaszolni, hogy a CÖF az érvényes törvényi előírásoknak megfelelően számol el támogatásaival (…)”
Az Átlátszó közadatigénylésben kérte ki az MVM-től a CÖKA részére 2010 óta adott támogatások listáját, és kiderült: az állami cég 2016-ban 508 millió forinttal támogatta a CÖKA-t, bár azt nem árulta el a cég, hogy mire adta a pénzt a kormánypárti álcivil szervezetnek.
az Átlátszó több közadatigénylést benyújtott, hogy kiderüljön, honnan kerül még közpénz a CÖF-höz. Azt kérték az alapítványuktól, hogy küldjék el a 2010 óta jogi személyektől (cégek, intézmények, egyesületek) kapott támogatások listáját. Választ eddig nem kaptak.