Feljelenti a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványt a DK
Földi Judit arra hivatkozott, hogy a DK korábban beperelte „az ország legnagyobb tao-temetőjét”, a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványt. A bíróság jogerős döntése után az alapítványnak tizenöt napja volt kiadni, hogy mire költötték a több milliárd forint, tao-támogatásként kapott közpénzt, de a párt a határidő lejárta után sem kapta meg a számlákat és szerződéseket – tette hozzá.
MTI-fotó: Koszticsák Szilárd
A Demokratikus Koalíció arra volt kíváncsi, hogy mire költötték azokat a milliárdokat, amiket tao-pénzként kaptak, hány milliárd ment a Mészáros és Mészáros Kft.-nek vagy más Orbán-közeli magáncégnek – mondta a politikus.
Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesterre utalva úgy fogalmazott: „Orbán Viktor strómanja” láthatóan úgy gondolja, hogy a törvények felett áll, neki mindent szabad, rá nem vonatkoznak a bírósági döntések. A vegzált civilek már most is átláthatóbbak, mint maga a miniszterelnök és „felcsúti birodalma” – fogalmazott Földi Judit.