Felhős időre számíthatunk

Erőteljesebb gomolyfelhő-képződésre főként az ország keleti felében számíthatunk, így záporok, zivatarok is ott alakulhatnak ki nagyobb számban.

2021. április 21., 05:39

Szerző:

A napsütést gomoly- és fátyolfelhők zavarhatják. Erőteljesebb gomolyfelhő-képződésre főként az ország keleti felében számíthatunk, így záporok, zivatarok is ott alakulhatnak ki nagyobb számban – írta a met.hu. A nyugatias szél napközben több helyen megélénkül, de zivatarok környezetében erős lökések is lehetnek.

A hőmérséklet délután 14 és 20 fok között várható, a Dunántúlon mérhetjük a magasabb hőmérsékleteket. Késő estére többnyire 5 és 10 fok közé hűl le a levegő.

(Kiemelt képünk illusztráció: Fotó: MTI | Balázs Attila)

Péntek éjszaka már nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható, de a délkeleti határ közelében még ekkor is előfordulhatnak felhősebb körzetek.

Karsai Dániel levélben fordult Sulyok Tamás köztársasági elnökhöz, melyben azt kérte, az államfő tegyen nyilatkozatot arról, hogy kegyelemben részesíti azokat, akik segítenek a gyógyíthatatlan halálos betegségben szenvedők távozásában.