Fél Budapestet lefoglalta a kormány március 15-re

Összesen 12 nagy közterületre adott be kérelmet a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM), amelyet rendezvényterületnek használna a kormány 2013. március 12. és 19. között.

2013. január 22., 11:34

A kormány „vinné” március 15. környékén a Károly körút, az Astoria, a Múzeum körút és a Kálvin tér teljes területét – írta a portál, hozzátéve: nemcsak a Kiskörút, hanem a Bajcsy-Zsilinszky út és az Erzsébet híd is a KIM-é lenne az 1848-49-es forradalom évfordulója körüli napokon; emellett igényt tart az Üllői út teljes területére (a Kálvin tér és a Szentkirályi utca között) és a Baross utcára (a Kálvin tér és a Szentkirályi utca között). Budán a Clark Ádám teret, a Döbrentei teret és a Szarvas teret, valamint az Attila utat (a Döbrentei tér és a Dózsa György tér között) foglalná le a minisztérium. Beadta igényét a kormány a II. kerületi Bem rakpartra (a Batthyány tér és a Csalogány utca között) a nemzeti összetartozás napjára, valamint a februári kommunizmus áldozatainak emléknapjára is lefoglalna nyolc közterületet – sorolta az Index.

A területek nagyságát egyenként 1000 négyzetméterben jelölték meg. A főpolgármesteri hivatal támogatja a kérelmeket.

Kovács Zoltán: a KIM rugalmas, és csak a munkáját végzi

Természetes, hogy a nemzeti ünnepek előkészítéséért és lebonyolításáért felelős Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) gondoskodik a rendezvényhelyszínek és vonulási útvonalak előkészítéséről – nyilatkozta Kovács Zoltán az MTI-nek kedden a kormány közterület-használati kérelmével foglalkozó Index-cikkel kapcsolatban. Egy tavalyi eseményre utalva a társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárság vezetője egyúttal közölte: a tárca mindig is rendkívül rugalmas volt az egyes helyszínek használatát illetően.

Kovács Zoltán közölte: a KIM idén is a jogszabályoknak megfelelően nyújtotta be a közterület-használati igényeket a Fővárosi Önkormányzathoz. Hozzátette: „tavaly kezdődött az a felismerés, hogy a kormány időben, valamint a saját maga által szabott munkarendnek megfelelően, kötelezettségszerűen, gondosan előkészítve végzi a munkáját”. „Ahogyan az a tavalyi hisztéria után is kiderült, mindig is rendkívül rugalmasak voltunk az egyes helyszínek használatát illetően” – fogalmazott az MTI-nek az államtitkár, hivatkozva arra, hogy 2012-ben konfliktusok nélkül sikerült megegyezni az Egymillióan a Sajtószabadságért Mozgalom képviselőivel a közterület-használatról.

Idén március 15-én – mint februárban a kommunizmus áldozatainak emléknapján, áprilisban a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján és júniusban a nemzeti összetartozás napján is –, a korábbi évek gyakorlatának megfelelően gondoskodnak a rendezvényhelyszínek és vonulási útvonalak előkészítéséről – folytatta Kovács Zoltán. Egy nemzeti ünnepen, egy állami rendezvényen ez így természetes, a mai jogszabályi környezetben ezt a munkát így kell és csakis így lehet végezni – jelentette ki. Hangsúlyozta: céljuk – akárcsak az elmúlt években –, hogy a rendezvények zavartalanul, jó hangulatban teljenek, kordonok nélkül. „Ha bármely más szervezetnek, rendezvényszervezőnek igénye van a lefoglalt közterületekre, és az nem ütközik a rendezvények időpontjával, azt maximális rugalmassággal kezeljük, ahogy tettük eddig is” – rögzítette Kovács Zoltán.