Falus Ferenc: Hiba volt, hogy Orbánék nem hívták vissza Mikola Istvánt Ausztráliából

A volt tisztifőorvos szerint rendkívül kevés tesztet végeznek itthon, és azok pozitivitási aránya is kiemelkedő, ezért veszélyes ilyenkor nyitni.

2021. április 7., 10:58

Szerző:

Ha valaki két oltás között kapja el a koronavírust és ez kiderül, a második dózist később kapja meg, azonban ha nincsenek tünetei, lehet, hogy be fogják oltani. Ez esetben nem kell félni, a járvány lefolyása enyhébb lesz – mondta Falus Ferenc, volt országos tisztifőorvos a 168 oldalán futó Keljfeljancsi című műsorban. 

Visszaemlékezve a H1N1-járvány kezelésére, Falus Ferenc elmondta, az akkor beszerzett oltóanyagok rendelkeztek engedéllyel, annak ellenére, hogy több lap cikkében is az volt olvasható akkoriban, hogy sem engedélyezési folyamaton, sem pedig teszteken nem esett át az oltóanyag. Falus szerint az akkori ellenzék demonstratív módon úgy határozott, nem oltatja be magát a H1N1 ellen, a mostani kormányzat pedig úgy próbálja oltásellenességgel vádolni a mostani ellenzéket, hogy az ellenzék az oltás fontossága mellett kampányol. 

Arról, hogy a H1N1-vakcinák mögött egy ciprusi off-shore cég állt volna, Falus Ferenc úgy vélekedett: ez csupán egy politikai propagandaszöveg volt. Véleménye szerint az akkori és a mostani helyzet között az volt a különbség, hogy rendkívül kevés oltóanyag állt rendelkezésre világszerte, és olyan közös EU-s beszerzés sem volt, mint most. Hozzátette: nem volt drágább a H1N1-vakcina, mint az átlagos influenza elleni védőoltás. 

Falus Ferenc szerint a kormányzat részéről hiba volt, hogy nem hívták vissza Mikola István korábbi egészségügyi minisztert, infektológust Ausztráliából, szerinte ugyanis a magyar járványügynek ő az egyik kiemelkedő alakja volt. 

A kínai koronavírus-vakcina engedélyezése kapcsán Falus Ferenc korábban közbotrányt kiáltott, és azt hangsúlyozta: Orbán Viktor olyan oltóanyagot szabadíthat az országra, amelynek hatásaival nincsenek tisztában. A volt tisztifőorvos szerint a keleti vakcina beszerzése egy, az Európai Unió ellenes lépés volt, ugyanis bőségesen érkeznek az oltások az Európai Unión keresztül, így nem érti, mire fel volt ez a sietség. Ha öt- vagy hatféle oltóanyag áll most rendelkezésre, és pillanatokon belül lesz 15 féle, akkor miért kell olyan oltóanyagot használni, aminek a harmadik fázisú vizsgálatai nem állnak rendelkezésre – tette fel a kérdést a volt tisztifőorvos, aki szerint Szerbiában már olyan hírek terjednek, hogy harmadik oltás is kellhet a kínai vakcinából. Ezek valóságtartalmáról egyelőre nincs meggyőződve, de azzal már szembesült, hogy a szakma is rendkívül megosztott a kérdésben.

Hozzátette: az orosz vakcinát a hatóságok, illetve az állam közvetlenül tudta beszerezni, a kínai esetében viszont közvetítő céget is be kellett vonni, ez pedig gyanússá teszi a beszerzést – mondta. 

A szerdai napi adatok kapcsán Falus Ferenc volt tisztifőorvos elmondta, az, hogy 2,5 millió már megkapta az első adagot, az egy óriási siker, látszik, hogy az oltási program jó ütembe került. Ugyanakkor hangsúlyozta, 7 millió ember még nincs beoltva, és akkor kezdenek el nyitni, amikor a kórházba kerülők száma még nem csökkent szignifikánsan - ez pedig komoly veszélyeket hordoz. Falus szerint a számok alapján nagy a pozitivitási arány, keveset tesztelünk, ez pedig azt jelenti, hogy csak a súlyos tünetekkel rendelkező betegek kerültek tesztelésre. „Az őskorba kerülünk vissza a járványkezelésben a szomszédos országokhoz képest” – zárta mondandóját a volt tisztifőorvos.

(Kiemelt kép: MTI | Illyés Tibor)

Tegnap 19:59

Háromszáz millió forint kormányzati támogatást kap a Diósgyőri VTK. A kormány több mint 2,1 milliárd forint rendkívüli támogatást biztosít 55 kiemelt vidéki sportegyesületnek a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak enyhítésére.