Ezért nem lesz kötelező az oltás a képviselőknek

Elkaszálták a javaslatot.

2021. december 8., 19:12

Szerző:

Az Igazságügyi Bizottságban leszavazták Bencsik János független képviselő azon javaslatát, amely szerint az országgyűlési képviselőknek is kötelező lett volna beoltatniuk magukat – olvasható Bencsik MTI-hez eljuttatott közleményében.

A képviselő közleményében azt írja, javaslatát egyedül Dr. Fülöp Erik független képviselő támogatta, így tárgysorozatba vételre sem került.

„Javaslatomat azért nyújtottam be, mert az Országgyűlés tagjai nem állnak munkaviszonyban az Országgyűlés Hivatalával, így mi csak saját magunkat kötelezhetjük az oltás felvételére. Úgy gondolom, a jelenlegi helyzetben ez nem csak egy lehetőség számunkra. Ez a kötelességünk”

– közölte.

Bencsik emlékeztetett: már év elején Kásler Miklósnál kezdeményezte a képviselők kötelező oltását, ám akkor kérdésére kitérő választ adott az emberi erőforrások minisztere.

„Tudom, hogy képviselőtársaim az elmúlt tíz hónapban túlnyomórészt már beadatták a vakcinát. Most azonban

itt lett volna az ideje, hogy egy jogi aktussal jelképesen is közösséget vállaljunk azokkal a honfitársainkkal, akik a járvány elleni küzdelem során felelősen jártak el, és bátorítsuk a kételkedőket” 

– fogalmazott a független képviselő.

Állítása szerint azt szerette volna elérni, hogy „az Országgyűlés legyen bátrabb, mint a kormány, amely a munkaadók vállára helyezte át a döntés súlyát a kötelező oltás ügyében”. „Célom az volt, hogy vállaljuk a felelősséget és a példamutatást. Ha egy bolti eladó vagy buszvezető számára kötelezővé lehet tenni az oltást, akkor a képviselők számára is annak kéne lennie. Sajnálom, hogy ezt végül sem a kormánypárti, sem az ellenzéki oldal egyetlen frakciója sem vállalta” – fűzte hozzá.

(Kiemelt kép: Az orosz Szputnyik V koronavírus elleni vakcina második adagjával töltött fecskendők a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház oltópontján 2021. április 17-én. Fotó: MTI/Komka Péter)