Évi 200 ezer tonna külföldi szennyvíziszapot akar importálni az egerszalóki termálfürdő közelébe egy kis családi cég

2019. május 10., 09:00

Szerző:

Eger közelében egy régi homokbányát töltene fel évente 200 ezer tonna szennyvíziszappal és más hulladékokkal egy magyar cég. Az iszapot Olaszországból és Szlovéniából szállítanák – tudta meg a 24.hu.

Egy kis családi vállalkozás, a Midori-Öko Kft. fordult ezzel az üzleti ötlettel a környezetvédelmi hatóság szerepét betöltő egri járási hivatalhoz, hogy az Egerszólát és Egerszalók között elhelyezkedő homokbányánál tárolná és semlegesítené a külföldről származó szennyvíziszapot.

A kft. annak ellenére kért engedélyt a zöldhatóságtól a nagyszabású nemzetközi üzletre, hogy mindössze néhány milliós forgalmat produkált eddig évente.

A hatóság az engedélyezési eljárásba bevonta a településeket is, a polgármesterek a kormányhivatal által kiküldött közleményből értesültek az ügyletről, a portál információi szerint megdöbbentette őket a terv. Ebből ugyanis az derült ki, hogy 

a külföldi szállítmányok nagyobb hányadát a lakossági szennyvíziszap tenné ki, de több tízezer tonna állati és növényi hulladék kirohasztott anyaga is érkezne vele együtt. Az iszapot az egerszalóki termálforrástól nem messze  kevernék össze mésszel és homokkal, hogy talajjavító anyagot állítsanak elő belőle.

Természet - Egerszalók - Sódomb  
Fotó: MTVA/Bizományosi: Lehotka László

Az egyik polgármester azt nyilatkozta a 24.hu-nak, hogy érthetetlen, hogy ha ártalmatlan hulladékról van szó, akkor miért nem helyben értékesítik, és miért éri meg határokon át utaztatni azt.

Berecz Kálmán, Kápolna polgármestere szerint az is kérdés, hogy ilyen mennyiségek esetén ki tudja majd ellenőrizni a napi 10-20-30 kamionnyi szállítmányt. Azt sem értik, miért pont a termálfürdő vízgyűjtő-területére kell teríteni ennyi koncentrált szennyeződést.

Hozzátette, hogy petícióval fordultak a kormányhivatalhoz, hogy tiltakozzanak az iszaplerakó ellen.