Evakuálják a magyar állampolgárokat Saint Martin szigetéről

2017. szeptember 11., 12:13

Szerző:

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter utasítást adott az Irma hurrikán által sújtott Saint Martin szigetén tartózkodó magyar állampolgárok mielőbbi evakuálására. A politikus a hurrikán miatt veszélybe került magyarokkal összefüggésben hétfői budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette: kilenc állampolgárról tudnak, alapvetően párokról. Valamennyien szeretnék elhagyni a szigetet – közölte a miniszter.

Közülük hattal közvetlenül, hárommal családtagjaikon keresztül tartják a kapcsolatot – tette hozzá. A miniszter elmondása szerint az egyik párral személyesen is kapcsolatban van, és kapnak tőlük értékes információkat.

Szijjártó Péter közölte: a holland és az amerikai válságközponttal folyamatosan kapcsolatban állnak, de azok egyelőre saját polgáraik mentésével vannak elfoglalva. Megjegyezte: délután egy órakor Hágában a holland külügyminisztériummal lesz egyeztetés az evakuálási folyamatról, talán akkor megtudnak többet is.

Számukra, illetve az evakuálásba most bekapcsolódott francia hatóságoknál a magyar állampolgárok adatait, elérhetőségeit regisztrálták, és kérték őket, hogy amint lehetőségük van, hozzák el őket – mondta Szijjártó Péter.

Jelezte: emellett egy amerikai hajózási vállalkozással is kapcsolatban vannak, amelynek egy hajója ki tudott kötni a szigeten, illetve utasítást adott repülőgép bérlésére Dominikán. Ugyanakkor a természeti csapás nyomán az infrastrukturális és kommunikációs lehetőségek erőteljesen megcsappantak, és eddig csak katonai gépek kaptak leszállási engedélyt a szigeten – mondta a miniszter, aki szerint jól látható, a hatóságokat is váratlanul érte a pusztítás mértéke.