A kormány szerint Bayer Zsolt cége értékteremtő tevékenysége miatt kapott 40 milliós támogatást

Rogán Antal államtitkára, Dömötör Csaba szerint Bayer Zsolt cége azért kapott 40 milliós támogatást, mert „támogatja az értékteremtő kezdeményezéseket a hazai kultúra, oktatás, egészségügy, valamint a sport területén”.

2023. április 4., 13:02

Szerző:

Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció képviselője arról kérdezte Rogán Antal minisztert, hogy mit ad az országnak a 1100ÉV Kft., hogy a Szerencsejáték Zrt. 40 millió forinttal támogatta a céget – írta a 24.hu. Ahogyan azt korábban megírtuk az állami lottócég jóval kevesebbet jótékonykodott, de Bayer Zsolt cégének azért jutott még támogatás. A Szerencsejáték Zrt. támogatásosztó leányvállalata korábban ugyanennyi pénzt adott az ATV-vezér cégeinek, illetve 8 millió forintot annak a dunakeszi sportegyesületnek is, ahol egykor Szijjártó Péter futsalozott. 

Rogán Antal államtitkára, Dömötör Csaba válaszolt Vadai Ágnesnek, azt írta: a Szerencsejáték Zrt. amellett, hogy az ország 19. legnagyobb cége, a tiszta játékbevétel mintegy kétharmadát adók, díjak és járulékok formájában visszajuttatja a központi költségvetésbe, ilyen módon jelentősen hozzájárulva az ország stabil gazdasági teljesítményéhez. A cég „emellett kiemelten fontosnak tartja, támogatja az értékteremtő kezdeményezéseket a hazai kultúra, oktatás, egészségügy, valamint a sport területén. A támogatási rendszert 2015 óta működtető Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. szigorú szempontok alapján, világos szabályok szerint végzi támogató tevékenységét” – részletezte.

Hozzátette: szerinte az összes többi támogatáshoz hasonlóan, a Vadai Ágnes kérdésében említett is a fenti koncepcióba illeszkedett, az előírásoknak megfelelően valósult meg. A támogatottak körét a cég a honlapján közzétette.

(Kiemelt képünk: Bayer Zsolt író, újságíró, műsorvezető A vadászat választott engem című könyv bemutatóján a Mezőgazdasági Múzeumban 2022. január 12-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Miután  a 21 Kutatóközpont és a Publicus is enyhe Tisza előnyt mért a legfrissebb kutatásában, várható volt, hogy a kormányzati oldal közvélemény-kutatói is megszólalnak. Az eredmény borítékolható: Nézőpont Intézet szerint a Fidesz vezet, nem is kicsit.